© 2010 Urantia Alapítvány
65:0.1 AZ ALAPVETŐ evolúciós anyagi élet — az elme előtti élet — a Fizikai Főszabályozók előkészítő munkájából, valamint a Hét Tökéletes Szellem életátviteli segédkezéséből és a kirendelt élethordozók tevékeny segédkezéséből áll össze. E három teremtő tényező összehangolt működésének eredményeként fejlődik ki az élő szervezet fizikai elmeképessége — azok az anyagi működési rendek, melyek értelmi választ mutatnak a külső környezeti ingerekre és később azokra a belső ingerekre, hatásokra, melyek magában az élőlényelmében keletkeznek.
65:0.2 Az élet létrehozásának és fejlődésének így három különböző szintje van:
65:0.3 1. A fizikai-energia terület — az elme-teljesítőképesség létrehozása.
65:0.4 2. A szellem-segédek elme-segédkezése — mely már eléri a szellemi felfogóképességet.
65:0.5 3. A halandói elme szellemmel való felruházása — mely Gondolatigazító-adományozásban teljesedik ki.
65:0.6 Az élő szervezet környezeti válaszának gépies-nemtanítható szintjei a fizikai szabályozók működési területei. Az elmeszellem-segédek elevenítik meg és szabályozzák az alkalmazkodó vagy nemgépies-tanítható elmefajtákat — azon élőlények válaszadó rendszereit, melyek képesek a tapasztalatokból tanulni. Ahogy a szellem segédek az értelmi képességeket alakítják, úgy az élethordozók komoly mértékű, saját belátáson alapuló irányítást gyakorolnak az evolúciós folyamatok környezeti feltételei felett, egészen az emberi saját akarat megjelenésének időpontjáig — ez utóbbi pedig azokat a képességeket takarja, hogy az ember megismeri Istent és imádata tárgyául őt választja.
65:0.7 A lakott világokon az élethordozók, a fizikai szabályozók és a szellem-segédek együttes működése szabja meg a szerves törzsfejlődés menetét. Ez az oka annak, hogy az evolúció — az Urantián és máshol is — mindig célirányos és sohasem véletlenszerű.
65:1.1 Az élethordozók a személyiség-átalakulás olyan lehetőségeivel rendelkeznek, mellyel csak kevés teremtményrend van felruházva. E helyi világegyetemi Fiak képesek három különböző létszakaszban is működni. Rendszerint középszakaszú Fiakként látják el a feladataikat, lévén ez az eredeti állapotuk. Azonban ebben a szakaszban az Élethordozó sehogyan sem tudna a villamos-vegytani területeken úgy működni, mint a fizikai energiákból és az anyagi részecskékből élő létezési egységeket összeállító lény.
65:1.2 Az élethordozók a következő három szinten képesek működni, és így is tesznek:
65:1.3 1. A villamos-vegytani fizikai szint.
65:1.4 2. A majdnem-morontiai létezés szokványos középszakasza.
65:1.5 3. A fejlett félszellemi szint.
65:1.6 Amikor az élethordozók felkészülnek az élet-megtelepítési feladatra, és miután e vállalkozásuk helyszíneit kiválasztották, összehívják az élethordozó-átalakítási főangyal-bizottságot. E csoport különféle személyiségek tíz rendjéből tevődik össze, beleértve a fizikai szabályozókat és társaikat is, és a csoportot a főangyalok vezetője irányítja, aki e tisztséget Gábriel felhatalmazása és a Nappalok Elődeinek engedélye alapján tölti be. Amint e lények a megfelelő körre rákapcsolódtak, képesek az élethordozókon olyan átalakításokat végezni, melyek alkalmassá teszik őket arra, hogy azon nyomban működhessenek a villamos-vegytani fizikai szinteken.
65:1.7 Miután az életmintákat előkészítették és az anyagi szerveződéseket megfelelően kialakították, az élet elterjesztésében szerepet játszó anyagfeletti erők nyomban működésbe lépnek, és az élet attól fogva létezik. Ezután az élethordozók késlekedés nélkül visszatérnek a szokványos középszakaszú személyiségi létezésükhöz, amely állapotban képesek az élőegységek befolyásolására és a kifejlődő élő szervezetek irányítására, még ha meg is vannak fosztva minden olyan képességtől, hogy az élő anyagból új mintákat szervezzenek — teremtsenek.
65:1.8 Miután a szerves törzsfejlődés egy bizonyos pályát befutott és az emberi fajtájú szabad akarat a legfelsőbb rendű fejlődő élőlényben megjelent, az élethordozóknak vagy el kell hagyniuk a bolygót vagy lemondási fogadalmat kell tenniük; vagyis kötelezniük kell magukat, hogy a szerves törzsfejlődés menetébe bármiképpen való beavatkozási kísérlettől a továbbiakban tartózkodnak. Mihelyt ezen önkéntes fogadalmakat megtették azok az élethordozók, akik az újonnan kifejlődött saját akaratú teremtmények támogatásával megbízandók mellett a jövőben tanácsadói minőségben való működés céljából a bolygón maradás mellett döntöttek, összehívnak egy tizenkét tagú bizottságot, melynek vezetője a Csillagrendszer Fejedelem felhatalmazása alapján és Gábriel engedélyével tevékenykedő személy, az Estcsillagok főnöke; és ezek az élethordozók rögvest átkerülnek a személyiségi létezés harmadik szakaszába — a félszellemi létszintre. Jómagam Andon és Fonta kora óta e harmadik létezési szakaszban működöm az Urantián.
65:1.9 Mi már várjuk a világegyetem fényben és életben való megállapodásának korát, egy olyan lehetséges negyedik létállapotot, amelyben teljes mértékben szellemiek leszünk, azonban eddig még soha nem részesültünk kinyilatkoztatásban, hogy milyen eljárással is fogjuk elérni e kívánatos és fejlettebb állapotot.
65:2.1 Az ember felemelkedésének története a tengeri moszattól a földi teremtésrész urának szintjére valóban az élőlénytani küzdelemről és az elme túléléséről szóló regény. Az ember legelső ősei úgyszólván a tengerfenék sara és iszapja voltak azokban a pangó, meleg vizű öblökben és lagúnákban, melyek az ősi beltengerek kiterjedt partvonalai mentén helyezkedtek el, éppen azokban a vizekben, amelyekben az élethordozók elhelyezték a három független életmintát az Urantián.
65:2.2 A tengervízi növényvilág korai formái közül igen kevés faj vett részt azokban a korszakos jelentőségű változásokban, melyek eredményét az állati létszint határterületén jelenleg élő szervezetek jelentik. E korai köztes fajták egyikének túlélői a szivacsok, azok az élőlények, melyeken keresztül a növényiből az állati felé tartó fokozatos átmenet végbement. E korai átmeneti formák, bár nem azonosak a mai szivacsokkal, nagyon hasonlítanak hozzájuk; ezek valóban átmenetet képező élőlények — nem növények, de nem is állatok — voltak, azonban végül elvezettek az igazi állati életformák kifejlődéséhez.
65:2.3 A baktériumok, az igen kezdetleges jellegű, egyszerű növényi szervezetek vajmi keveset változtak az élet hajnala óta; az élősdi viselkedésükben még némi visszafejlődést is mutatnak. Sok gombafaj ugyancsak visszafelé haladó fejlődési irányt mutat az evolúció terén, lévén ezek olyan növények, amelyek elveszítették a levélzöld-termelő képességüket és többé-kevésbé élősködőkké váltak. A betegséget okozó baktériumok többsége és azok segéd-vírustestjei ténylegesen az átalakult élősdi gombák e csoportjába tartoznak. A közbenső időkben a hatalmas növényvilág egésze olyan ősökből fejlődött ki, amelyektől maguk a baktériumok is leszármaztak.
65:2.4 Az állati élet fejlettebb állati-véglény fajtája hamar megjelent, mégpedig hirtelenül. Ezen igen távoli időktől fogva az amőba, a jellegzetes egysejtű állati szervezet, csak kevés változáson ment keresztül. Nagyrészt ma is úgy éli az életét, ahogy akkor, amikor az élet kifejlődésében ez az élőlény jelentette a legújabb és legnagyobb előrelépést. E parányi teremtés és véglény-unokatestvérei azt jelentik az állatvilágnak, amit a baktériumok a növényvilágnak; ezek mutatják az első korai evolúciós lépések nyomát az élet változatossá válásában, azzal együtt, hogy ezek a továbbfejlődésre képtelennek bizonyultak.
65:2.5 Rövidesen a korai egysejtű állatfajták közösségekbe társultak, először a volvox-moszatok mintája szerint, rögtön azután pedig a hidrák és a medúzák ága mentén. Még később kifejlődtek a tengeri csillagok, tengeri liliomok, tengeri sünök, tengeri uborkák, százlábúak, rovarok, pókok, héjas állatok és az ezekkel közeli rokonságban álló földigiliszták és piócák csoportjai, melyeket hamarosan követtek a puhatestűek — az osztriga, a nyolckarú polip és a csiga. Mellettük száz és száz faj jelent meg és tűnt el; csak azokat említettük meg, amelyek túlélték a véges-végtelen küzdelmet. Az ilyen, fejlődésre képtelen fajok a halak később megjelenő családjával együtt ma a korai és alsóbbrendű állatoknak a fejlődés egy szintjén megrekedt fajait, az életfa tovább nem fejlődött ágait képviselik.
65:2.6 A színtér tehát készen állt az első gerinces állatok, a halak megjelenésére. A halak családjából két különleges módosulat ágazott le, a békáké és a szalamandráké. A békák iránya lett az, amelyen az állati életben elkezdődött ama fokozatos elkülönülések sorozata, amely végül magának az embernek a megjelenésében tetőzött.
65:2.7 A béka az egyik legkorábbi túlélő emberfaj-ős, azonban e teremtmény szintén képtelen volt a fejlődésre, nagyrészt olyan formában létezik ma is, mint azokban a régmúlt időkben. A békák faja az egyetlen, a földön ma is élő őse a korai emberfajoknak. Az emberi fajnak ma már nincsenek a békák és az eszkimók közé eső élő ősei.
65:2.8 A békákból fejlődtek ki a hüllők, egy gyakorlatilag kihalt nagy állatcsalád, melyből azonban még a kipusztulás előtt megjelent a teljes madárvilág és az emlősök számos rendje.
65:2.9 Az ember előtti törzsfejlődésben talán a legnagyobb ugrás akkor következett be, amikor a hüllőből madár lett. A mai madárfajták — sasok, kacsák, galambok és struccok — mind az óriási hüllőkből származtak le réges-régen.
65:2.10 A békák családjából származó hüllővilágot ma négy túlélő rendszertani csoport képviseli: kettő a fejlődésre képtelenek közé tartozik, nevezetesen a kígyók és a gyíkok, valamint unokatestvéreik, az aligátorok és a teknősök; van egy részleges fejlődésre képes rendszertani csoport, a madarak családja, valamint egy negyedik, az emlősök ősei és az emberi faj közvetlen leszármazási ága. Bár már régen szétváltak útjaik, az eltűnő hüllők nagytestűsége az elefántban és a masztodonban tükröződik, míg a különleges formáik az ugráló kengurukban maradtak fenn.
65:2.11 Az Urantián mindössze tizennégy törzs jelent meg, ezek közül a halak voltak az utolsók, és a madarak, valamint az emlősök óta egyetlen új osztály sem fejlődött ki.
65:2.12 Egy mozgékony, kis termetű, húsevő, ám viszonylag nagy aggyal rendelkező dinoszaurusz volt az, amelyből a méhlepényes emlősök hirtelenül leszármaztak. Ezek az emlősök gyorsan és sok különböző irányban fejlődtek tovább, nemcsak a mai közönséges változataiknak adva életet, hanem olyan tengeri fajtákká is alakulva, mint a bálnák és a fókák, valamint az olyan légi vándorokká, mint a denevérfélék.
65:2.13 Az ember tehát elsősorban az ősi kelet-nyugati védett tengerekben elterjedt nyugati élet-mintából leszármazott, fejlett emlősökből alakult ki. Az élő szervezetek keleti és központi csoportjai már korán kedvezően fejlődtek az állati létezés ember előtti szintjeinek elérése irányába. Ám az idő múlásával az életbetelepítés keleti központja nem érte el az értelmes ember-előtti állapot kielégítő szintjét, mert a csíra-sejtanyagának értékesebb fajtáiban több alkalommal is helyrehozhatatlan mértékű veszteségeket szenvedett, s így mindörökre elveszítette az emberré válást előmozdító erők helyreállítására való képességét.
65:2.14 Lévén, hogy az elme fejlődésre való képessége a keleti csoportban olyan alacsonyrendű volt a másik két csoportéhoz képest, az élethordozók a feletteseik egyetértésével úgy alakították a környezetet, hogy még inkább elszigeteljék a kifejlődő élet eme fejletlen, ember-előtti ágait. E visszamaradott teremtménycsoportok kizárása minden látható jel szerint véletlenszerűen zajlott le, a valóságban azonban egészen célirányos volt.
65:2.15 Az értelem evolúciós megjelenésének későbbi szakaszában az emberi faj maki-ősei messze fejlettebbek voltak Észak-Amerikában, mint más világrészeken; és ezért a közbeavatkozásunkra a nyugati életbetelepítési színtérről elvándoroltak a Bering-földhídon át Ázsia délnyugati partjára, ahol a fejlődésük folytatódott és a központi életcsoport bizonyos fajtáival való keveredés előnyeiből is részesültek. Az ember így bizonyos nyugati és központi életfajtákból, ám a központitól a közel-keleti területekig elterülő vidékeken fejlődött ki.
65:2.16 Az Urantián megtelepített élet így fejlődött a jégkorszakig, amikor is maga az ember először megjelent és megkezdte mozgalmas bolygói létpályáját. Az ősembernek a jégkorszaki megjelenése a földön nem pusztán véletlen esemény volt; erre terv szerint került sor. A jégkorszak zord és szigorú éghajlati viszonyai minden szempontból illettek az óriási túlélésképességgel felruházott emberi lény ellenálló fajtája létrehozásának támogatására irányuló célkitűzésünkhöz.
65:3.1 Aligha tudnánk megmagyarázni a mai emberi elmének azokat a furcsa és különösnek tűnő történéseket, melyek a korai evolúciós fejlődés során végbementek. Az élő dolgok e különösnek tűnő törzsfejlődése végig célirányos terv szerint haladt, azonban önkényesen nem avatkozhatunk be az életminták fejlődésébe azt követően, hogy egyszer már működésbe hoztuk azokat.
65:3.2 Az élethordozók minden lehetséges természeti erőforrást igénybe vehetnek és bármely, az életkísérlet fejlődésmenetét segítő váratlan körülményt kihasználhatnak, azonban nincs engedélyünk a növény vagy állati törzsfejlődésbe beavatkozni, a növény vagy állati evolúció jellegét vagy irányát önkényesen alakítani.
65:3.3 Már beszámoltunk nektek arról, hogy az urantiai halandók az ősi békafejlődési folyamat révén fejlődtek ki és hogy e felemelkedő faj, melynek fejlődési lehetőségét egyetlen béka hordozta magában, alig menekült meg a kihalástól egy bizonyos alkalommal. De ebből nem szabad arra következtetni, hogy az emberiség evolúciója e ponton egy véletlen eseménnyel véget ért volna. Abban a pillanatban nem kevesebb mint ezer különböző és egymástól távol elhelyezkedő, módosuló életfajtát tartottunk megfigyelés alatt és támogattunk, melyeket az ember előtti fejlődés különböző mintáivá való alakulásra késztethettünk volna. Ez a tényleges ős-béka a harmadik választásunkat testesítette meg, az első két életfajta ugyanis minden megőrzési erőfeszítésünk ellenére kipusztult.
65:3.4 Ha Andon és Fonta még azelőtt elpusztult volna, hogy utódaik születnek, akkor ez ugyan késleltette volna az ember kifejlődését, de nem akadályozta volna meg. Andon és Fonta megjelenését követően és még azelőtt, hogy az állati élet módosuló emberi kibontakozási lehetőségei kimerültek volna, nem kevesebb mint hétezer kedvező adottságú ág fejlődött ki, melyek elvezethettek volna az emberi törzsfejlődés valamilyen válfajához. E jobb fajták közül sokat később magukba is olvasztottak a terjeszkedő emberi faj különféle ágai.
65:3.5 A kifejlődő állatfaj emberi kibontakozási lehetőségei már jóval az Anyagi Fiú és Leány, az élőlénytani nemesítők bolygóra való megérkezése előtt kimerültek. Az állati élet ezen élőlénytani állapotát az élethordozók a harmadik szakaszú szellem-segédi működés jelenségében ismerik fel, mely önmagától előáll a teljes állati élet azon teljesítőképességének kimerülésével egyidejűleg, mely ember előtti lények másulás útján való létrejöttét lehetővé teszi.
65:3.6 Az Urantián az emberiségnek a jelenleg is rendelkezésére álló emberi fajtákkal kell megoldania a halandói fejlődés nehézségeit — a jövőben több emberfajta már nem fejlődik ki az ember előtti forrásokból. Ám e tény nem zárja ki az emberi fejlődés jóval magasabb szintjeinek elérését a halandói fajtákban még mindig meglévő törzsfejlődési lehetőségek értelmes támogatásán keresztül. Az emberi életfajták támogatása és megőrzése érdekében miáltalunk, élethordozók által az emberi saját akarat megjelenése előtt megtett dolgokat az embernek magának kell megtennie ezen esemény bekövetkezte után, valamint azt követően, hogy a törzsfejlődésben való tevékeny részvételtől mi visszavonultunk. Általában véve az ember evolúciós kiteljesedése a saját kezében van, és a tudományos ismereteknek előbb-utóbb meg kell haladniuk az ellenőrizetlen természetes kiválogatódás és eseti túlélés véletlenszerű működését.
65:3.7 Az evolúció támogatásának ismertetésekor nem volna érdemtelen rámutatni arra, hogy az előttetek álló hosszú jövőben, amikor talán majd bekerültök az élethordozók testületébe, bőségesen sok lehetőséget kaptok, hogy javaslatokat tegyetek és bármiképpen fejlesszétek az élet irányításának és megtelepítésének terveit és módszerét. Legyetek türelemmel! Ha vannak jó ötleteitek, ha kigondoltok jobb igazgatási módszereket a világegyetemi területek bármely részére, akkor bizonyosan lehetőséget fogtok kapni arra, hogy azokat a társaitoknak és az intézőtársaitoknak az eljövendő korszakokban előadjátok.
65:4.1 Ne kerülje el a figyelmeteket az a tény, hogy az Urantiát életkísérleti világként jelölték ki a számunkra. E bolygón végeztük a hatvanadik kísérletet a nebadoni élet-formaterv sataniai átvételének módosítása és lehetséges fejlesztése céljából, és a feljegyzések tanúsága szerint számos jótékony hatású módosítást vittünk véghez a szabványos életmintákon. Közelebbről, az Urantián kidolgoztunk és kielégítő mértékben bemutattunk nem kevesebb mint huszonnyolc életmódosítást, melyek az egész Nebadon számára hasznosak lesznek az eljövendő korokban.
65:4.2 De az életlétesítés sohasem kísérleti jellegű egyetlen világon sem annyiban, hogy valami még ki nem próbált és ismeretlen dologgal próbálkoznánk. Az élet kifejlődése mindig fokozatos, a különválás irányába vivő és változatos eljárás, de sohasem a vak véletlen irányítja azt, s nem szabályozatlan és véletlenszerűségi értelemben sem teljesen kísérletező jellegű.
65:4.3 Az emberi élet számos vonása bőséges bizonyítékot ad arra, hogy a halandói létezés jelenségét avatott tervezés alapozta meg, hogy a szerves törzsfejlődés nem pusztán mindenségrendi baleset. A megsérült élő sejt képes bizonyos vegyi anyagok termelésébe kezdeni, melyek a szomszédos ép sejteket arra serkentik és állítják be, hogy azonnal bizonyos, a sérülés gyógyulási folyamatait segítő anyagokat kezdjenek el kiválasztani; és ugyanekkor ezen egészséges és sértetlen sejtek osztódni kezdenek — ténylegesen elkezdenek új sejteket létrehozni, melyek a baleset következtében megsemmisült bármelyik sejtet képesek helyettesíteni.
65:4.4 A sérülés helyreállítása és a sejtszaporodás kapcsán megmutatkozó vegyi működés és kölcsönhatás az élethordozók ama választását tükrözik, melynek eredménye egy, a vegyi kölcsönhatások és azok élőlénytani következményeinek százezernél is több szakaszát és sajátságát mutató képlet. Az élethordozók több mint félmillió célirányos kísérletet végeztek a kutatóállomásaikon, mielőtt végleg e képlet mellett döntöttek az urantiai életkísérlethez.
65:4.5 Mihelyt az urantiai tudósok többet is megtudnak e gyógyító vegyi anyagokról, hatékonyabban fogják tudni kezelni a sérüléseket, és közvetetten többet fognak megtudni bizonyos súlyos betegségek kezeléséről is.
65:4.6 Azóta, hogy az életlétesítésre sor került az Urantián, az élethordozók továbbfejlesztették e gyógyító eljárást, s egy másik sataniabeli világon alkalmazták is, melynek eredményeként javult a fájdalomtűrő-képesség és a társulást alkotó ép sejtek osztódási képessége is jobban szabályozott.
65:4.7 Az urantiai életkísérlet számos különleges vonást mutatott, azonban a két legrendkívülibb mozzanat az volt, hogy az andoni emberfajta a hat színes nép kifejlődése előtt jelent meg, valamint hogy később egyetlen családban egyidejűleg jelentek meg a szangik másultak. Az Urantia az első sataniai világ, ahol a hat színes fajta egyazon emberi családból ered. Ők rendszerint külön fajtákból emelkednek ki az előemberi állati fajtán belüli független másulatokból, és a földön rendszerint egyenként és hosszú időszakok során át egymás után jelennek meg, mégpedig először a vörös ember, a színsor végén pedig az indigó.
65:4.8 Egy másik rendkívüli eljárási eltérés a Bolygóherceg kései érkezése. A herceg rendszerint nagyjából a saját akarat kifejlődésének idején jelenik meg a bolygón; és ha e tervet követték volna, akkor Kaligasztia még Andon és Fonta korában érkezett volna meg az Urantiára, ahelyett, hogy csaknem ötszázezer évvel később, a hat szangik emberfajta megjelenésével egyidejűleg tette volna ezt.
65:4.9 Egy szokványos lakott világon az élethordozók a Bolygóherceg kiküldését Andon és Fonta megjelenésének idején vagy valamivel később igényelték volna. De lévén, hogy az Urantiát életmódosítási bolygónak jelölték ki, az volt az előzetes megállapodás, hogy a Melkizedek megfigyelők, szám szerint tizenketten, jöjjenek az élethordozók tanácsadóiként és a bolygó felvigyázóiként és így működjenek a Bolygóherceg megérkezéséig. E melkizedekek akkor érkeztek meg, amikor Andon és Fonta a döntésük révén alkalmassá vált arra, hogy a halandói elméjükbe Gondolatigazító költözzön.
65:4.10 Az Urantián az élethordozóknak a sataniabeli élet fejlesztésére irányuló igyekezete szükségszerűen számos, látszólag haszontalan átmeneti életforma létrehozását eredményezte. Azonban az ezek révén nyert előnyök elegendő mértékben igazolják a szabványos élet-formatervekhez képest végrehajtott urantiai változtatásokat.
65:4.11 A szándékunk az volt, hogy az urantiai evolúciós életben a saját akarat korai megnyilvánulását hozzuk létre, és ezt el is értük. A saját akarat rendszerint csak azután bukkan fel, hogy a színes fajták már hosszú ideje léteznek, és rendszerint a vörös ember fejlett fajtái között jelenik meg először. A ti világotok az egyetlen a Sataniában, ahol az emberre jellemző saját akarat a színes fajták előtti emberfajtában jelent meg.
65:4.12 De azon erőfeszítésünk során, hogy gondoskodjunk azoknak az örökítő tényezőknek az egyesítéséről és társításáról, melyek végül elvezettek az emberi faj emlős őseinek megjelenéséhez, azzal szembesültünk, hogy meg kellett engednünk az örökítő tényezők száz és ezer egyéb és viszonylag haszontalan keverékének és társulásának kialakulását. Az erőfeszítéseink e látszólag furcsa melléktermékei közül sok a szemetek elé tárulhat, ha a bolygói múltba leástok, és én igencsak el tudom képzelni, hogy a korlátolt emberi nézőpontból e dolgok mennyire rejtélyesnek tűnhetnek.
65:5.1 Az élethordozók számára valóban sajnálatos azt megélni, hogy az értelmes élet urantiai módosítására irányuló különleges erőfeszítéseinket olyannyira hátráltatták azok a megrendítően szomorú eltérések, melyeket nem állt módunkban irányítani: a Kaligasztia-féle árulásról és az ádámi vétségről van szó.
65:5.2 De az egész élőlénytani kaland során a legnagyobb csalódást az okozta nekünk, hogy bizonyos kezdetleges növényi életformák olyan nagy mértékben és váratlanul tértek vissza az élősdi baktériumok levélzöld-előtti szintjeire. A növényvilág fejlődésmenetének ezen eseménye számos sajnálatos betegséget okozott a fejlettebb emlősöknél, különösen a sérülékenyebb emberi fajnál. E kellemetlen helyzettel való szembesüléskor csak kisebb jelentőséget tulajdonítottunk az ezzel járó nehézségeknek, mert úgy tudtuk, hogy az ádámi élet-sejtanyaggal való későbbi keveredés oly mértékben megerősíti a kialakuló kevert emberfajta ellenállásképességét, hogy ezáltal gyakorlatilag ellenállóvá válik minden, a növényi szervezetek által okozott betegséggel szemben. Ám az ádámi vétség miatti csapás következményeként a reményeinkben végül csalódnunk kellett.
65:5.3 A világegyetemek mindenségét, beleértve az Urantia nevű kicsiny világot is, nem úgy igazgatják, hogy ahhoz a jóváhagyásunkat kérik és nem is úgy, hogy az nekünk megfeleljen, még kevésbé pedig úgy, hogy kielégítsék a szeszélyeinket és a kíváncsiságunkat. A világegyetemi igazgatásért felelős bölcs és mindenható lények kétségtelenül pontosan értik a dolgukat; így tehát az élethordozóknak és a halandói elméknek az a kötelességük, hogy türelmesen várjanak a sorukra és őszintén működjenek együtt a bölcsesség szabályával, az erő uralmával és a fejlődés menetével.
65:5.4 A gyötrelemnek természetesen vannak ellentételezései, mint amilyen Mihály alászállása is volt az Urantián. De minden ilyen megfontolástól függetlenül a bolygó későbbi mennyei felügyelői teljes bizodalommal viseltetnek az emberi faj végleges evolúciós győzelme, valamint az eredeti terveink és életmintáink végső érvényesülése iránt.
65:6.1 Egy mozgó tárgy pontos helyét és sebességét lehetetlenség egyidejűleg meghatározni; bármelyik mérése szükségszerűen megváltoztatja a másikat. Hasonló látszólagos ellentmondással szembesül a halandó ember, amikor megpróbálkozik az ős-sejtanyag vegyelemzésével. A vegyész feltárhatja a halott ős-sejtanyag vegytanát, de nem lesz képes leírni az élő ős-sejtanyagnak sem a fizikai szerveződését, sem az eleven működését. A tudós bármilyen közel kerül is az élet titkaihoz, nem fogja feltárni azokat, mégpedig azért nem, mert a vizsgálathoz meg kell ölnie az ős-sejtanyagot. A halott ős-sejtanyag súlya megegyezik az élőével, de a két dolog mégsem ugyanaz.
65:6.2 Az élő dolgok és lények eredeti alkalmazkodásképességgel vannak felruházva. Minden élő növényi vagy állati sejtben, minden élő — anyagi vagy szellemi — szervezetben egyfajta kielégíthetetlen törekvés van az örök tökéletesedés után a környezethez való igazodás, a szervezeti alkalmazkodás és a magasabb szintű életvitel terén. A minden élő dologban meglévő elpusztíthatatlan erőfeszítések bizonyítják, hogy van bennük valamilyen belső törekvés a tökéletesedésre.
65:6.3 A növények törzsfejlődésében a legfontosabb állomás a levélzöld-termelő képesség kifejlődése volt, a második legfontosabb lépésnek pedig az egysejtű csíramagok összetett maggá fejlődése tekinthető. Az egysejtű csíramag a leghatékonyabb forma az egyed szaporításához, azonban hiányzik belőle a magban meglévő változatosság és változékonyság adottsága.
65:6.4 A magasabb rendű állatfajok törzsfejlődésének egyik leghasznosabb és legösszetettebb fejezetében az élőlénynek kifejlődött az a képessége, hogy a benne keringő vérsejtekben lévő vasat az oxigénszállító és széndioxid-eltávolító szerep ellátására bírja. A vörösvérsejtek fejlődése azt mutatja, hogy a fejlődő élőlények képesek működésüket az átalakuló vagy változó környezethez igazítani. A magasabb rendű állatok, az embert is ideértve, a vörösvérsejtekben lévő vas közreműködése révén látják el oxigénnel a testük szöveteit, mely oxigént visz az élő sejtekhez és éppily hatékonyan távolítja el a sejtekből a széndioxidot. Ugyanakkor más fémek is igénybe vehetők ilyen célból. A tintahal rezet használ ehhez, míg a tengeri zsákállat a vanádiumot alkalmazza.
65:6.5 Az ilyen jellegű élőlénytani igazodás folytatódását példázza a fejlettebb urantiai emlősök fogazatának átalakulása; az ember távoli őseinek harminchat foguk volt, az alkalmazkodási átalakulások során az előembernél és közeli rokonainál fejlődött ki a harminckét fogból álló fogazat. Ma az emberi faj fogszáma lassan huszonnyolcra csökken. A törzsfejlődés folyamata e bolygón még mindig tevékeny és alkalmazkodó mozgásban van.
65:6.6 Az élő szervezetek számos, látszólag rejtélyes átalakulása ugyanakkor tisztán vegyi, teljesen fizikai jellegű. Bármely emberi lény véráramában a tizenkét belső elválasztású mirigy termelte szabályozó váladékok között állandóan több mint 15.000.000 vegyi kölcsönhatás bekövetkezésére van lehetőség bármely pillanatban.
65:6.7 A növényi élet alsóbbrendű formái tökéletes kapcsolatban állnak a fizikai, vegytani és villamos környezetükkel. Ám az egyre magasabb létfokokon a hét szellem-segéd újabb és újabb elme-segédkezése lép működésbe, és az elme tevékenysége egyre inkább szabályozóvá, teremtővé, összehangolóvá és meghatározóvá válik. Az állatoknak az a képessége, hogy önmagukat alkalmassá tegyék a levegőbeli, a vízi vagy a szárazföldi életre, nem természetfeletti képesség, hanem a fizikai szintjüket meghaladó igazodás.
65:6.8 A fizika és a vegyészet egyedül nem képes magyarázatot adni arra, hogy emberi lény miként fejlődött ki az őstengerekben élt első ős-sejtanyagból. A tanulási képesség, az emlékezés és a különféle környezeti változásokra való érzékenység az elme sajátossága. A fizika törvényeire nem hat a tanítás; e törvények változatlanok és megváltoztathatatlanok. A vegyi kölcsönhatásokat sem módosítja a nevelés; e válaszok egységesek és megbízhatók. A Korlátlan Abszolút jelenlétét leszámítva a villamos és a vegyi kölcsönhatások kiszámíthatók. De az elme képes hasznosítani a tapasztalatokat, képes tanulni azokból a viselkedési mintákból, melyek az ismétlődő ingerekre válaszként adódnak.
65:6.9 Az értelmes szintet el nem érő élőlények is válaszolnak a környezeti ingerekre, viszont az elme-segédkezést igénybe vevő élő szervezetek képesek magát a környezetet átalakítani, szabályozni.
65:6.10 A fizikai agy a hozzá kapcsolódó idegrendszerrel együtt éppúgy birtokolhatja az elme-segédkezésre való érzékenység természetes képességét, mint ahogy a személyiség fejlődő elméje birtokol valamennyit az eredendő szellemi befogadóképességből, és ezért birtokában van a szellemi fejlődés és felemelkedés lehetőségeinek. Az értelmi, a társadalmi, az erkölcsi és a szellemi evolúció a hét szellem-segéd és azok fizikain túli szinteken működő társainak elme-segédkezésétől függ.
65:7.1 A hét elmeszellem-segéd a helyi világegyetem alacsonyabb rendű, értelmes létezői elméjének sokoldalú segítője. Ezt az elmerendet a helyi világegyetemi központokból vagy az ezekhez kapcsolódó világokból segítik, de az alacsonyabb rendű elme-működésre a csillagrendszerek központjaiból fejtenek ki irányító hatást.
65:7.2 Egy evolúciós világon sok, igen sok függ e hét segéd munkájától. Ezek azonban elmesegítők; nem vesznek részt a fizikai törzsfejlődésben, ami az élethordozók területe. Mindazonáltal e szellemi képességeknek az élethordozók kiteljesedő és alapvető rendje szerint meghatározott és természetes eljárással való tökéletes összhangja felelős azért, hogy a halandó az elme jelenségében csak a természet megnyilvánulásait és a természeti folyamatok eredményét ismeri fel, jóllehet néha bizonyos mértékig összezavarodtok, amikor az anyaggal társult elme természetes megnyilvánulásaival kapcsolatos dolgokat a maguk teljességében próbáljátok meg értelmezni. Ha az Urantia sokkal inkább az eredeti terveknek megfelelően működne, még kevesebb különös dolgot figyelhetnétek meg az elmével kapcsolatban.
65:7.3 A hét szellem-segéd inkább erőkörszerű, semmint entitás jellegű, és a szokványos világokon más helyi világegyetemi segédekkel kapcsolódik össze. Az életkísérleti bolygókon azonban e szellem-segédek viszonylag elszigetelten működnek. Az Urantián, az életminták különleges természetéből eredően, az alacsonyabb rendű segédek sokkal több nehézségbe ütköztek az evolúciós élőlényekkel való kapcsolatteremtés során azokhoz az esetekhez képest, melyeket a nagyobb mértékben szabványosított életlétesítés jellemez.
65:7.4 Még egyszer megemlítem, hogy egy átlagos evolúciós világon a hét szellem-segéd sokkal tökéletesebb összhangban van az állati fejlődés fejlett szakaszaival, mint az Urantián. A Nebadon világegyetembeli egész működésük során a segédek egyetlenegy kivételtől eltekintve az urantiai élőlények kifejlődő elméivel való kapcsolatteremtésben tapasztalták a legkomolyabb nehézségeket. E világon számos határjelenség adódott — az élőlényi válaszok gépies-nemtanítható és nemgépies-tanítható fajtái zavaró társulásainak formájában.
65:7.5 A hét szellem-segéd nem lép kapcsolatba a szervezeti-környezeti válaszok tisztán gépies rendjeivel. Az élő szervezetek effajta, értelmes szintet el nem érő megnyilvánulásai egyértelműen az erőtér-központok, a fizikai szabályozók és társaik energia-területéhez tartoznak.
65:7.6 A tapasztalatokból való tanulás képessége alapjainak megszerzése a szellem-segédek működésének kezdetét jelzi, és e segédek éppúgy működnek a kezdetleges és láthatatlan létezők legalacsonyabb rendű elméiben, mint az emberi lények evolúciós sorának legfelsőbb rendű fajtáiban. Ezek a forrásai és mintái annak a máskülönben kisebb-nagyobb mértékben rejtélyes viselkedésnek és azoknak a nem teljesen ismert gyors válaszjelenségeknek, melyeket az elme az anyagi környezet hatásaira mutat. E hűséges és mindig megbízható befolyásoló hatásoknak sokáig kell kifejteniük előzetes segédkezési tevékenységüket, míg az állati elme eléri a szellemi befogadóképesség emberi szintjeit.
65:7.7 A segédek kizárólag a hatodik szakaszú szintig, az istenimádat szelleméig működnek közre a tapasztaló elme kifejlődésében. Ezen a szinten szükségszerűen bekövetkezik a segédkezések áthatása — az a jelenség, amikor a magasabb rendű összehangolódik az alacsonyabb rendűvel a magasabb fejlődési szintek elérése érdekében. További szellemi segédkezésben nyilvánul meg a hetedik és utolsó segédnek, a bölcsesség szellemének a tevékenysége. A szellemvilág segédkezése során az egyén sohasem tapasztal hirtelen átmenetet a szellemi együttműködésben; e változások mindig fokozatosan és a viszonosság elve alapján következnek be.
65:7.8 A környezeti ingerekre adott fizikai (villamos-vegytani) és elmebéli válaszok területeinek mindig különbözőknek kell lenniük, és ennek megfelelően mindezeket a szellemi tevékenységektől független jelenségként kell felfogni. A fizikai, az elmei és a szellemi gravitáció a mindenségrendi valóság különböző területei, ha a közöttük lévő kapcsolatokat figyelmen kívül hagyjuk.
65:8.1 Az idő és a tér feloldhatatlan kapcsolatban áll egymással; ez a társulás keletkezésüktől fogva jellemzi őket. Az időbeli késedelmek szükségszerű velejárói bizonyos térhelyzeteknek.
65:8.2 Ha nem értitek, hogy miért töltünk oly sok időt az életfejlődési evolúciós változások kivitelezésével, akkor csak azt mondhatom, hogy nem időzíthetjük az életfolyamatok kibontakozását gyorsabbra, mint amennyire azt a bolygó fizikai átalakulási folyamatai megengedik. Ki kell várnunk a bolygó természetes, fizikai fejlődését; a földtani evolúcióra semmilyen befolyásunk sincs. Ha a fizikai feltételek lehetővé teszik, akkor képesek lennénk elérni, hogy az élet teljes evolúciója jóval kevesebb mint egymillió év alatt végbemenjen. De mi mindannyian a Paradicsom Legfőbb Urainak fennhatósága alá tartozunk, és a Paradicsomon az idő nem létezik.
65:8.3 Az egyén mérőrúdja az idő méréséhez nem más, mint az életének hossza. Így az idő minden teremtményt korlátoz, és ezért tekintik az evolúciót hosszan elnyúló folyamatnak. Számunkra, akiknek élettartamát nem korlátozza időbeli létezés, az evolúció nem tűnik ilyen elhúzódó eseménynek. A Paradicsomon, ahol az idő nem létezik, e dolgok mind jelen vannak a Végtelenség elméjében és az Örökkévalóság cselekedeteiben.
65:8.4 Miként az elme evolúciója függ a fizikai feltételek lassú kialakulásától és késedelmet is szenved emiatt, úgy a szellemi előrehaladás is függ az elmebéli gyarapodástól és mindenképpen késedelmet szenved az értelmi elmaradottság miatt. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a szellemi evolúció a tanultságtól, a műveltségtől vagy a bölcsességtől függene. A lélek fejlődhet az elmebéli műveltségtől függetlenül, de nem fejlődhet elmei teljesítőképesség hiányában és akkor sem, ha az egyénben nincs meg a vágy — a továbbélés választása és az örökké tartó tökéletesedés megvalósítására irányuló döntés formájában — a mennyei Atya akaratának teljesítésére. Jóllehet a túlélés nem függ a tudás vagy a bölcsesség birtoklásától, a fejlődés azonban igen.
65:8.5 A mindenségrendi evolúció kísérleti állomásain az elme mindig uralja az anyagot, és a szellem mindig összefüggésben van az elmével. E különböző felruházottságok összehangoló és szervező működésének elmaradása időbeli késedelmet okozhat ugyan, ám ha az egyén igazán ismeri Istent és vágyik arra, hogy megtalálja őt és olyan legyen, mint ő, akkor biztosított a túlélés, tekintet nélkül az időbeli hátrányokra. A fizikai helyzet hátrányba hozhatja az elmét, az elme természetellenes volta pedig késleltetheti a szellemi felemelkedést, de mindezen akadályok nem győzhetik le a lélekben meghozott döntést.
65:8.6 Amint a fizikai feltételek megértek, hirtelenül elmei evolúciós folyamatok mehetnek végbe; amint az elme kedvező állapotot ér el, hirtelenül szellemi átalakulások történhetnek; amint az egyén tisztán felismeri a szellemi értékeket, akkor a mindenségrendi jelentéstartalmak felismerhetővé válnak, és a személyiség egyre inkább kiszabadul az időhátrányból és kilép a tér korlátai mögül.
65:8.7 [Ennek az írásnak az összeállítását az Urantián állandó besorolású nebadoni élethordozók egyike hitelesítette.]