© 2010 Urantia Alapítvány
82:0.1 A HÁZASSÁG — a nász — a kétneműségből ered. A házasság az ember igazodási válasza a kétneműségre, míg a családi élet az összes ilyen evolúciós és alkalmazkodó igazodás végeredménye. A házasság tartós dolog; nem az élőlénytani evolúció sajátja, de a házasság az alapja minden társadalmi evolúciónak és ezért a valamilyen formában való folyamatos túlélése biztosított. A házasság adta az emberiségnek az otthont, és az otthon jelenti az egész hosszas és nehéz evolúciós küzdelem dicsőséges betetőzését.
82:0.2 Bár a vallási, társadalmi és oktatási intézmények mind alapvető fontosságúak a művelt és polgárosodott társadalom túléléséhez, a család a legfőbb polgárosodáshozó tényező. A gyermek az élet leglényegesebb dolgainak többségét a családjától és a szomszédoktól tanulja meg.
82:0.3 A régi idők emberei nem rendelkeztek valami színes polgárosodott társadalmi viszonyokkal, de amijük volt, azt hűségesen és eredményesen továbbadták a következő nemzedéknek. Látnotok kell, hogy e múltbeli polgárosodott társadalmaknak a többsége nagyon kismértékű egyéb intézményi hatás mellett fejlődött, mert az otthon hatékonyan működött. Ma az emberfajták gazdag társadalmi és kulturális örökséggel rendelkeznek, és azt bölcsen és hatékonyan át kell adniuk a soron következő nemzedékeknek. A családot, mint nevelési intézményt fenn kell tartani.
82:1.1 A férfi és a női személyiség közötti nagy eltérés ellenére a nemi vágy elég ahhoz, hogy a faj szaporítása céljából összehozza őket. Ez az ösztön már jóval azelőtt is hatékonyan működött, hogy az emberek megtapasztalták volna az olyan dolgokat, mint amit szerelemnek, odaadásnak vagy házastársi hűségnek neveznek. A párzás veleszületett hajlamra vezethető vissza, a házasság pedig annak evolúciós társadalmi folyománya.
82:1.2 A nemi érdeklődés és vágy az ősi népek körében nem tartozott a meghatározó szenvedélyek közé; ezt ők egyszerűen magától értetődőnek vették. Az egész szaporodási tapasztalás mentes volt a képzeletbeli megszépítéstől. A magasabb fokon polgárosodott népek mindent elemésztő nemi szenvedélye főként a fajkeveredések eredménye, különösen ott, ahol az evolúciós természetet a nodfiak és az ádámfiak képzettársító képzelőereje és szépségpártolása ösztönözte. De ezt az andita örökséget az evolúciós fajták olyan korlátozott mértékben fogadták be, hogy nem sikerült elégséges önuralomra szert tenniük az állati szenvedélyek felett, melyeket a megszerzett fejlettebb nemi öntudat és az erősebb párzási vágyak meggyorsítottak és felfokoztak. Az evolúciós emberfajták közül a vörös ember rendelkezett a legmagasabb rendű nemi szabályrendszerrel.
82:1.3 A házassággal összefüggésben a nemi viszonyok szabályozása a következők fokmérője:
82:1.4 1. A polgárosodott társadalom viszonylagos fejlődése. A polgárosodás egyre nagyobb mértékben követelte meg, hogy a nemi ösztön kielégülése hasznos keretek között és az erkölcsöknek megfelelően folyjon.
82:1.5 2. Az andita fajta aránya bármely népben. Az ilyen csoportok körében a nemiség egyszerre vált a testi és az érzelmi sajátosságok legmagasabb és legalacsonyabb rendű kifejezőjévé.
82:1.6 A szangik emberfajták természetes állati szenvedéllyel rendelkeztek, azonban a másik nem szépsége és testi vonzereje iránt kevés érdeklődést vagy elismerést mutattak. Amit nemi vonzerőnek hívnak, az gyakorlatilag hiányzik még a mai fejletlen emberfajtákból is; ezek a nem keveredett népek határozott párzási ösztönnel rendelkeznek, de a nemi vonzódás nem elégséges mértékű ahhoz, hogy a társadalmi szabályozást megkövetelő, komoly gondokat okozzon.
82:1.7 A párzási ösztön az emberi lények egyik meghatározó hajtóereje; ez az egyetlen olyan érzés, mely az egyéni kielégülés álruhájában megjelenve eredményesen elcsalja az önző embert odáig, hogy a faj jóléte és fenntartása érdekében magasan az egyéni jólét és a személyes felelősséget nélkülöző szint fölött működjön.
82:1.8 A házasság, mint intézmény a legkorábbi kezdeteitől egészen a legújabb időkig az ember önmaga átörökítésére való élőlénytani hajlamának társadalmi evolúcióját ábrázolja. A kifejlődő emberi faj megmaradását e faji párzási ösztön megléte biztosítja, egy olyan késztetés, melyet csak közelítőleg lehet nemi vonzalomnak nevezni. Ez az erős élőlénytani késztetés minden ezzel kapcsolatos hajlam, érzelem és szokás — legyen az testi, értelmi és társadalmi — ösztönközpontjává válik.
82:1.9 A vadaknál az élelemellátás volt a kényszerítő erő, de amikor a polgárosodott társadalom elegendő élelmet biztosít, a nemi vágy sokszor meghatározó hajlammá válik és ezért mindig társadalmi szabályozást igényel. Az állatoknál az ösztönös, időszakos jelleg gyakorol ellenőrzést a párzási hajlam felett, de a cselekedeteit oly nagy mértékben uraló ember esetében a nemi vágy egyáltalán nem időszakos; ezért válik szükségessé, hogy a társadalom önmérséklésre bírja az egyént.
82:1.10 Egyetlen zabolátlan és túlzó emberi érzelem vagy késztetés sem képes oly sok rosszat és bajt okozni, mint ez az erős nemi vágy. E késztetés értelmes társadalmi szabályozás alá vonása bármely polgárosodott társadalom esetében a valódi polgárosultság legfőbb megmérettetése. A haladó emberiség állandóan növekvő igénye az önmérséklet és a még nagyobb önmérséklet. A titkolózás, az őszintétlenség és a képmutatás elfedheti a nemiséggel járó gondokat, de megoldásokat nem tud nyújtani, és az etika szintjét sem emeli.
82:2.1 A házasság kialakulásának története egyszerűen a nemiség társadalmi, vallási és polgárosultsági megszorító intézkedéseken keresztül kivitelezett szabályozásának története. A természet nemigen ismeri el az egyéneket; nem ismeri el az úgynevezett erkölcsöket sem; a természet csak és kizárólag a faj szaporodásában érdekelt. A természet ellenállhatatlan erővel ragaszkodik a szaporodáshoz, de semlegesen viszonyul ahhoz, hogy a társadalom az ebből eredő kihívásokra miként válaszol, s ezzel az evolúciós emberiség számára egy mindig jelenlévő és komoly gondot okoz. E társadalmi viszály lényege az elemi ösztönök és a fejlődő etika közötti örökös háború.
82:2.2 A korai emberfajták körében a nemek közötti kapcsolat szabályozása alig vagy egyáltalán nem létezett. És mivel ilyen nemi szabadság volt, ezért nemi kufárkodás sem létezett. Ma a pigmeusoknál és az egyéb visszamaradt csoportoknál nincs meg a házasság intézménye; e népek tanulmányozása révén megismerhetők a fejletlen emberfajták egyszerű szaporodási szokásai. De minden ősi népet mindig a maguk korához tartozó erkölcsi mércék szerint kell tanulmányozni és megítélni.
82:2.3 A szabad szerelem azonban sohasem állt sokkal magasabban a buja vadság szintjénél. A társadalmi csoportok formálódásával elkezdtek kialakulni a házassági szabályok és a házastársakra vonatkozó kötelmek is. A nász számos átmeneten keresztül így fejlődött a csaknem teljes nemi szabadsággal járó állapotból a huszadik század viszonylag teljesen korlátozott nemi rendszabályává.
82:2.4 A törzsi fejlődés legkorábbi szakaszaiban az erkölcsök és a tiltó tabuk igen nyersek voltak, de távol tartották a két nemet egymástól — ez pedig kedvezett a nyugalomnak, a rendnek és a munkának — és a házasság, valamint az otthon hosszú evolúciója elkezdődött. A nemi szokásokkal összefüggő öltözködés, szépítkezés és vallási szokások e korai tabukból eredtek, melyek megszabták a nemi szabadságok körét és így később megteremtették az erkölcstelenség, a vétek és a bűn fogalmát. De sokáig szokás volt a nagyobb ünnepnapokon, különösen május elsején minden nemi rendszabályi korlátozást feloldani[1].
82:2.5 A nőkre mindig is szigorúbb tabukat határoztak meg, mint a férfiakra. A korai erkölcsök a férjezetlen nőknek ugyanolyan fokú nemi szabadságot engedélyeztek, mint a férfiaknak, de a feleségektől mindig megkövetelték, hogy legyenek hűségesek a férjükhöz. A kezdetleges házasság nem nagyon kurtította meg a férfi nemi szabadságjogait, de a feleség számára a nemi élet szabadsága terén további tabut hozott. A házas nők mindig is viseltek valamiféle bélyeget, mely a saját nemükön belül külön csoportként megkülönböztette őket, ilyen volt például a hajviselet, a ruházat, a fátyol, az ékszerek és gyűrűk, vagy a visszavonultság.
82:3.1 A házasság az élő társadalmi szervezet intézményesített válasza az ember szüntelen szaporodási vágya — az önszaporítás — okozta állandóan meglévő élőlénytani feszültségre. A párzás teljesen természetes dolog, és ahogy a társadalom az egyszerűtől az összetettig fejlődött, végbement a párzással kapcsolatos erkölcsök megfelelő evolúciója, a házastársi intézmény keletkezése is. Ahol a társadalmi evolúció a fejlődés során eljut az erkölcsök keletkezésének szakaszába, ott a házasság mint fejlődő intézmény is meg fog jelenni.
82:3.2 A házasságnak mindig is volt és mindig is lesz két külön területe: az erkölcsök, a nász külső vetületeit szabályozó törvények, valamint a férfiak és nők egyébként titkos és személyes kapcsolata. Az egyén mindig is lázadt a társadalom által rákényszerített nemi rendszabályok ellen; és ez az oka a korszakos nemi kihívásnak: az önfenntartás egyéni, de az a csoporton keresztül biztosítható, az átörökítés pedig közösségi ügy, mely az egyéni késztetésen keresztül biztosított.
82:3.3 A tiszteletben tartott erkölcsöknek bőséges hatalmuk van a nemi vágy korlátozására és szabályozására, amint az minden emberfajtánál látható is. A házassági rendszabályok mindig is igaz mutatói voltak az erkölcsök pillanatnyi erejének és a polgári kormányzat működési épségének. De a korai nemi és párválasztási erkölcsök összefüggéstelen és nyers szabályok tömegét alkották. A házassági szabályokban a szülők, a gyermekek, a rokonok és a társadalom érdekei is összeütközésbe kerülnek. Mindezek ellenére a házasságot felemelő és gyakorló emberfajták természetes úton fejlődve jutottak magasabb szintekre és növekvő létszám mellett maradtak fenn.
82:3.4 Kezdetben a házasság a társadalmi helyzet ára volt; feleséggel rendelkezni megkülönböztető jegyet jelentett[2]. A vadember úgy tekintette az esküvőjének napját, mint amellyel belépett a felelősség és a férfiság korszakába. Egykor a házasságot társadalmi kötelezettségnek tekintették; egy másik korban vallási kötelességnek; egy továbbiban pedig politikai kötelességnek ahhoz, hogy az állam számára állampolgárokat biztosítsanak.
82:3.5 Számos korai törzs követelt meg lopási cselekményeket a házasságra való alkalmasság kimutatásához; némely későbbi nép a rabló hadjáratot ügyességi versenyekkel és játékos versengésekkel helyettesítette. Az ilyen versenyek győztesei elnyerték az első díjat — az idény alatti menyasszonyválasztás jogát. A fejvadászoknál a fiatal férfi addig nem házasodhatott, amíg legalább egy fejre szert nem tett, bár az ilyen koponyák néha megvásárolhatók voltak. A feleségvásárlás gyakorlatának hanyatlásával feleséget rejtvénymegoldó versengésen lehetett kapni, mely szokás még ma is él a fekete ember számos csoportjánál.
82:3.6 A polgárosodás kibontakozásával bizonyos törzsek a férfiak kitartásának felmérésére szolgáló nehéz házassági próbák irányítását a nők kezébe adták; így a nők képesek voltak a választott férfinak kedvezni. E házassági próbák között volt vadászat, harc és a családról való gondoskodás képességének megmutatása. A vőlegénytől sokáig megkövetelték, hogy legalább egy évig járjon a menyasszony házához, ott éljen és dolgozzon és bizonyítsa, hogy érdemes az általa áhított feleségre.
82:3.7 A feleség képességei közé tartozott az, hogy tud-e keményen dolgozni és gyermekeket szülni. Megkövetelték tőle, hogy adott idő alatt egy bizonyos mezőgazdasági munkát el tudjon végezni. Ha a házasságkötés előtt szült gyereket, akkor annál értékesebbnek tekintették; a termékenységét már igazolta.
82:3.8 A gyermekházasságok magyarázata az a tény, hogy az ősi népek szégyennek vagy még inkább bűnnek tekintették azt, ha valaki nem házasodott meg; mivel az embernek úgy is meg kell házasodnia, akkor minél előbb, annál jobb. Általános hiedelem volt az is, hogy a meg nem házasodott emberek nem léphetnek be a szellemföldre, és ez további ösztönzést jelentett a gyermekházasságok kötésére akár a születéskor és néha még a születés előtt is, feltételezve természetesen a születendő gyermek nemét. Az ősi emberek azt hitték, hogy még a halott embernek is meg kell házasodnia. Az eredeti házasságszerzőket az elhunyt egyedek házasságkötésének nyélbeütéséhez vették igénybe. Az egyik szülő azzal fordult e közvetítőkhöz, hogy a halott fiának és egy másik család halott leányának a házassága ügyében járjanak el.
82:3.9 A későbbi népeknél a serdülőkor volt az általános házasulási időszak, de ez a polgárosodás kibontakozásával egyenes arányban kitolódott. A társadalomfejlődés során már korán megjelentek a férfiak és nők sajátságos és a házasságot elvető rendjei; e rendeket olyan egyének alapították és tartották fenn, akikből hiányzott az egészséges nemi vágy.
82:3.10 Sok törzs megengedte a vezető csoport tagjainak, hogy nemi kapcsolatot létesítsenek a menyasszonnyal azelőtt, hogy a férjének átadták volna. E férfiak mindegyike valamilyen ajándékot adott a lánynak, és innen ered a nászajándék adásának szokása. Némely csoportnál elvárták, hogy a fiatalasszony érdemelje ki a hozományát, mely a menyasszonyi bemutatóteremben nyújtott nemi szolgáltatásaiért kapott ajándékokból állt össze.
82:3.11 Némely törzsben a fiatal férfiakat özvegyekkel és idősebb nőkkel házasították össze, és később, amikor e férfiak megözvegyültek, megengedték nekik, hogy fiatal nőket vegyenek el, ezzel biztosítva azt, legalábbis ezt mondták, hogy a szülők egyike se bolonduljon a másikba, mert úgy tartották, hogy bizony ez lett volna a helyzet, ha két fiatalt engedtek volna összeházasodni. Más törzsek a nászt a hasonló életkorúak csoportjára korlátozták. A házasulásnak bizonyos korcsoportokra való korlátozása vezetett el először a vérfertőzés képzetéhez. (Indiában még ma sincsenek életkori megszorítások a házasulás terén.)
82:3.12 Bizonyos erkölcsi viszonyok közepette az özvegységtől nagyon is tartottak, az özvegyeket vagy megölték vagy engedélyezték számukra az öngyilkosságot a férjük sírján, mert úgy tartották, hogy az özvegynek a férjével együtt kell a szellemföldre távoznia. Szinte mindig a túlélő özvegyet vádolták a férje halálával. Némely törzs elevenen elégette őket. Ha egy özvegy életben maradhatott, akkor az élete folyamatos gyászban és elviselhetetlen társadalmi megszorítások közepette telt le, ugyanis az újraházasodást általában nem engedélyezték számukra.
82:3.13 A régi időkben számos, a mai ember által erkölcstelennek tekintett szokást tartottak. A régi idők asszonyait nemritkán nagy büszkeség töltötte el a férjük más nőkkel való kapcsolatai miatt. A lányok esetében az erkölcsösség a házasság útjában álló nagy akadály volt; a házasság előtti szülés nagymértékben fokozta a lány feleségként való kívánatos voltát, hiszen a férfi biztos lehetett abban, hogy az ilyen nőben termékeny társra talál.
82:3.14 Sok ősi törzs támogatta a próbaházasságot, mely addig tartott, amíg a nő teherbe nem esett, amikor is megtartották a szokásos házassági szertartást; más csoportok körében az esküvőt mindaddig nem tartották meg hivatalosan, amíg az első gyermek meg nem született. Ha a feleség meddő volt, akkor a szüleinek vissza kellett őt vásárolniuk, és a házasságot érvénytelenítették. Az erkölcsök megkövetelték, hogy minden párnak legyenek gyermekei.
82:3.15 E kezdetleges próbaházasságok teljesen mentesek voltak a nemi kicsapongásnak még a látszatától is; ezek egyszerűen csak őszinte termékenységpróbák voltak. A szerződő egyének végleges házasságot akkor kötöttek, mihelyt a termékenység biztossá vált. Amikor a mai párok azzal a hátsó gondolattal házasodnak, hogy a kényelmes válást igénybe vehetik majd, ha a házaséletükkel nem lesznek teljesen megelégedve, akkor valójában a próbaházasság egyik formáját gyakorolják, mégpedig azt, amelynek szintje jóval alatta marad a kevésbé polgárosodott elődeik őszinte kalandjáénak.
82:4.1 A házasság mindig is szorosan kapcsolódott a tulajdonhoz és a valláshoz. A vagyon a házasság megszilárdítója volt; a vallás pedig az erkölcsi összetartója.
82:4.2 A kezdetleges házasság egy beruházás, egy kockázatos üzleti vállalkozás volt; inkább volt üzleti ügy, mint szerelmi kaland. A régi emberek a csoport előnye és jóléte érdekében házasodtak; minélfogva a házasságokat a csoport tervezte és szervezte, vagyis a pár szülei és az öregek. És hogy a vagyoni erkölcsök hatékonynak bizonyultak a házasság intézményének megszilárdulásában, igazolja az a tény, hogy a házasság állandóbb volt a korai törzseknél, mint számos mai népnél.
82:4.3 Ahogy a polgárosodás kibontakozott és a magántulajdon még nagyobb elismerést kapott az erkölcsökben, a lopás súlyos vétséggé vált. A házasságtörést a lopás egy formájának tekintették, a férj tulajdonjoga megsértésének; ez tehát ezért nincs külön megemlítve a korai törvénykönyvekben és erkölcsi szabályokban. A nő az apja tulajdonaként kezdte az életét, aki e jogcímet átadta a nő férjének, és minden elfogadott nemi kapcsolat ezekből a már nagyon korán létezett tulajdonjogokból eredt. Az Ószövetség úgy foglalkozik a nőkkel, mint a vagyon egy formájával; a Korán az ő alsóbbrendűségüket tanítja. A férfinak joga van a feleségét kölcsönadni a barátjának vagy a vendégének, és e szokás bizonyos népek körében még ma is tartja magát.
82:4.4 A mai nemi féltékenység nem az ember eredendő sajátja; az a fejlődő erkölcsök terméke. Az ősember nem volt féltékeny a feleségére; csak a tulajdonát óvta. Az, hogy a feleségre szigorúbb nemi számadás volt érvényben, mint a férfira, onnan eredt, hogy az asszony házastársi hűtlensége leszármazással és örökséggel járt. A törvénytelen gyermek már a polgárosodott viszonyok terjedésének legelején rossz hírbe került. A házasságtörésért először csak az asszonyt büntették; később az erkölcsök elrendelték a társa megbüntetését is, és hosszú időn keresztül a sértett férjnek vagy a pártfogó apának teljes jogában állt a bűnös férfi megölése. A mai népek őrzik ezeket az erkölcsöket, melyek az íratlan törvény szerint ismerik az úgynevezett becsület ellen való bűnöket.
82:4.5 Lévén, hogy az erkölcsösség tabu a vagyoni erkölcsök kialakulásának egyik szakaszában jött létre, először a már házas nőkre alkalmazták, de nem a még hajadon lányokra. Később az erkölcsösséget inkább az apa, mint a kérő követelte meg; a szűzlány az apa kereskedelmi tőkéje lett — ezzel a lány ára magasabb volt. Ahogy az erkölcsösség egyre inkább divatba jött, az lett a szokás, hogy az apa részére menyasszonydíjat kellett fizetni, elismerve ezzel azt a szolgálatot, hogy megfelelően felnevelte a tiszta menyasszonyt a jövendőbeli férj számára. Amint a női erkölcsösség eszméje egyszer már megjelent, olyan erősen gyökeret vert az emberfajtákban, hogy az lett a szokás, hogy szó szerint bezárták a lányokat, ténylegesen is elzárták őket évekre annak érdekében, hogy biztosítsák a szüzességüket. Az újabb rendszabályok és szüzességi próbák maguktól létrehozták a hivatásos nemi kufárok osztályait; ők voltak a visszautasított menyasszonyok, azok a nők, akiket a vőlegény anyja nem talált szűznek.
82:5.1 A vademberek már nagyon korán megfigyelték, hogy a fajkeveredés javított az utódok minőségén. Nem az volt a helyzet, hogy a beltenyészet mindig rossz lett volna, hanem az, hogy a vérvonal megújítása aránylag mindig jobb volt; ezért az erkölcsök egyre inkább úgy alakultak, hogy megszigorították a közeli hozzátartozók közötti nemi kapcsolatot. Felismerték, hogy a vérvonal megújítása nagyban fokozza az evolúciós változatosság és fejlődés selejtező lehetőségét. A vérvonal megújításából származó egyedek sokoldalúbbak voltak és jobb túlélési képességekkel rendelkeztek az ellenséges világban; a beltenyészethez tartozók, az erkölcseikkel együtt fokozatosan eltűntek. Ez mind lassú fejlődés eredménye volt; a vadak nem töprengtek tudatosan ilyen kérdéseken. A későbbi és fejlettebb népek viszont igen, és megfigyelték azt is, hogy az általános gyengeség néha a túlzott beltenyészet eredménye.
82:5.2 Bár a jó állományra alapozott rokonházasságok néha erős törzsek létrejöttét eredményezték, az örökletes fogyatékossággal élők beltenyészetéből származó nyilvánvaló esetek jóval határozottabban befolyásolták az emberek gondolkodását, melynek az lett az eredménye, hogy a fejlődő erkölcsök egyre erősebb tabukat alkottak a közeli rokonok közötti mindenféle házasodás ellen.
82:5.3 A vallás sokáig hatékony gátja volt a külházasságnak; számos vallási tanítás tiltotta a más hitűekkel való házasságot. A nő rendszerint a belházasság gyakorlatát részesítette előnyben; a férfi pedig a külházasságot. A tulajdon mindig is befolyásolta a házasságot, és néha, annak érdekében, hogy a nemzetség a vagyont megtarthassa, olyan erkölcsök jelentek meg, melyek arra kényszerítették a nőket, hogy az apjuk törzséből válasszanak maguknak férjet. Az ilyen szabályok az unokatestvér-házasságok nagymértékű sokasodásához vezettek. A belházasságok kötését abból a célból is gyakorolták, hogy megőrizzék a szakmai titkokat; a jól képzett munkások a szaktudásukat a családon belül akarták tartani.
82:5.4 Az elszigetelődő fejlettebb csoportok mindig visszatértek a vérrokonságon alapuló nászhoz. A nodfiak több mint százötvenezer éven keresztül az egyik, belházasságot gyakorló nagyobb csoportot alkották. A későbbi idők belházassági erkölcseit nagyon erősen befolyásolták az ibolyaszín emberfajta hagyományai, melynél először és szükségképpen a fiú- és a lánytestvérek között köttetett házasság. A fiú- és lánytestvérek közötti házasságok általánosak voltak Egyiptomban, Szíriában, Mezopotámiában és szerte azokon a területeken, melyeket egykor az anditák elfoglaltak. Az egyiptomiak sokáig folytatták a fiú- és lánytestvérek közötti házasság gyakorlatát abból a célból, hogy tisztán tartsák a királyi vért, mely szokás még ennél is hosszabb ideig élt Perzsiában. A mezopotámiaiak körében Ábrahám kora előtt kötelező volt az unokatestvér-házasság; az unokatestvéreknek házasulási előjoguk volt az unokatestvéreik esetében. Maga Ábrahám a féltestvérét vette feleségül, de az ilyen egyesüléseket a későbbi zsidó erkölcsök már nem engedélyezték[3][4].
82:5.5 A fiú- és lánytestvérek közötti házasodás gyakorlatától való eltávolodás első lépésére a többnejűség erkölcsi szabályai mellett került sor, mert a testvér-feleség kevélyen uralkodott a másik vagy többi feleség felett[5]. Némely törzsi erkölcs tiltotta a halott fiútestvér özvegyének nőül vételét, de megkövetelte az élő fiútestvértől, hogy az eltávozott testvér számára gyermekeket nemzzen[6]. A belházasság bármely formája ellen ható élőlénytani hajlam nem létezik; az ilyen megkötések teljes mértékben a tabu területét jelentik.
82:5.6 A külházasság végül azért került túlsúlyba, mert a férfi ezt részesítette előnyben; kintről szerezni feleséget, az a számára a feleség rokonaitól való mentességet jelentette[7]. Akit túl közelről ismer az ember, annak hibái visszatetszést keltenek benne; így, amint az egyéni választás kezdett meghatározóvá válni a párválasztásban, az lett a szokás, hogy a törzsön kívülről választottak maguknak társat.
82:5.7 Számos törzs végül megtiltotta a nemzetségen belüli házasodást; más törzsek bizonyos kasztokra korlátozták annak lehetőségét. A férfinak a vele közös nemzetségi őssel rendelkező nővel való házasságkötését tiltó tabu adta meg az első lökést azon szokás kialakulásának, hogy a szomszédos törzsekből raboljanak feleséget. Később a házasságkötést inkább a területi lakóhely, mint a rokonság elvén szabályozták. A belházasság fejlődésében számos lépésre került sor, mire a külházasság új keletű gyakorlata kialakult. Még miután a tabu az egyszerű nép esetében már tiltotta a belházasságot, a főnököknek és királyoknak megengedték, hogy a közeli rokonaikat vegyék el annak érdekében, hogy a királyi vér hígítatlan és tiszta voltát megőrizzék. Az erkölcsök a legfőbb uraknak rendszerint engedélyeztek bizonyos mértékű nemi szabadságot.
82:5.8 A későbbi andita népek jelenlétének sok köze volt ahhoz, hogy a szangik fajták egyre nagyobb kedvet kaptak a törzsükön kívüliekkel való házasodáshoz. De a külházasság gyakorlata mindaddig nem válhatott egyeduralkodóvá, amíg a szomszédos csoportok meg nem tanultak viszonylagos békében élni egymással.
82:5.9 Maga a külházasság a béke elősegítője volt; a törzsek közötti házasságok csökkentették az ellenségeskedés mértékét. A külházasság elvezetett a törzsi összhang megteremtéséhez és a katonai szövetségekhez; egyeduralkodó lett, mert nagyobb erőt biztosított; nemzetépítő volt. A külházasságnak nagyban kedveztek az egyre erősödő kereskedelmi kapcsolatok is; a kalandvágy és az ismeretlen felfedezésére irányuló késztetés hozzájárult a házassági kötelékek kiterjedéséhez és nagymértékben megkönnyítette a faji műveltségek keresztbeporzását.
82:5.10 A faji házassági erkölcsök egyébként megmagyarázhatatlan, belső ellentmondásai nagymértékben ennek a külházassági szokásnak köszönhetők, melyhez társult az idegen törzsektől való feleségrablás és feleségvásárlás is, melyek mind a különálló törzsi erkölcsök összevegyülését eredményezték. A belházassággal kapcsolatos tabuk társadalomtani és nem élőlénytani voltát jól példázzák a rokonházassággal kapcsolatos tabuk, melyek a házastárs különféle szintű rokonságával való kapcsolatokat tiltották, holott az ilyen eseteknek semmiféle vérségi alapjuk nem volt.
82:6.1 A világon ma már nincsenek tisztavérű emberfajták. A korai, eredeti evolúciós színes fajtákat a világon ma már csupán két fennmaradt fajta képviseli, a sárga ember és a fekete ember; és még e két emberfajta is erősen keveredett a már kihalt színes népekkel. Jóllehet az úgynevezett fehér fajta túlnyomórészt az ősi kék embertől származott le, kisebb-nagyobb mértékben minden más emberfajtával is keveredett, sok tekintetben úgy, mint a két Amerika vörös embere.
82:6.2 A hat színes szangik fajtából három elsőrendű és három másodrendű volt. Bár az elsőrendű emberfajták — a kék, a vörös és a sárga — sok tekintetben fejlettebbek voltak a három másodrendű néphez képest, emlékezzetek arra, hogy ezeknek a másodrendű fajtáknak számos olyan kívánatos vonása is volt, melyek jelentősen javítottak volna az elsőrendű népeken, ha azok a jobb fajtaváltozataikat magukba olvasztották volna.
82:6.3 A „félvérekkel”, „keverékekkel” és „kevert fajúakkal” szembeni mai előítélet azért támad fel, mert a mai faji kereszteződések nagyobbrészt az adott emberfajták igencsak visszamaradott fajtaváltozatai között mennek végbe. Akkor is létrejöhetnek nem megfelelő utódok, amikor egyazon emberfajtán belül az elfajzott fajtaváltozatok kötnek vegyes házasságokat.
82:6.4 Ha az Urantia mai emberfajtáit meg lehetne szabadítani az elkorcsosult, közösségellenes, gyengeelméjű és számkivetett egyedek alkotta legalsóbb néprétegeik átkától, akkor kevés ellenvetés hangozna el az emberfajták korlátozott mértékű összeolvadásával szemben. Ha az ilyen fajkeveredésekre több emberfajta legfelsőbb rendű csoportjai között kerülne sor, akkor még kevesebb lenne az ellenvetés.
82:6.5 A legfejlettebb és az attól eltérő törzsek keresztezése jelenti az új, életrevalóbb fajták teremtésének titkát. Ez igaz a növények, az állatok és az emberi faj esetében is. A keresztezés erősíti az életerőt és növeli a termékenységet. A különféle népek átlagos vagy attól fejlettebb rétegeinek faji keveredése nagymértékben növeli az alkotó kibontakozás lehetőségét, amint az megfigyelhető az Észak-amerikai Egyesült Államok jelenlegi népességénél is. Amikor ilyen nászokra a fejletlen vagy elfajzott rétegek között kerül sor, akkor az alkotásképesség csökken, amint az Dél-India mai népeinél is megfigyelhető.
82:6.6 A fajkeveredés nagymértékben hozzájárul az új sajátságok hirtelen megjelenéséhez, és ha az ilyen kereszteződés a legfejlettebb fajták egyesülését jelenti, akkor ezek az új sajátságok egyúttal felsőbbrendű vonások is lesznek.
82:6.7 Mindaddig, amíg a mai emberfajták olyannyira túl vannak terhelve fejletlen és elfajzott vérvonalakkal, a nagymértékű fajkeveredés igencsak káros lenne, azonban az ilyen kísérletezéssel szemben felhozott ellenvetések többsége inkább társadalmi és kulturális előítéleteken alapul, semmint élőlénytani szempontokon. A keresztezett fajták gyakran még a visszamaradott törzsek esetében is fejlettebbek lesznek az elődeiknél. A keresztezés azért járul hozzá a faj nemesedéséhez, mert ebben szerepet játszanak a domináns gének. A faji keveredés növeli annak a valószínűségét, hogy a keresztezett fajtában nagyobb számban lesznek jelen a kívánatos meghatározó örökítő tényezők.
82:6.8 Az elmúlt évszázadok során nagyobb mértékű faji kereszteződés ment végbe az Urantián, mint a korábbi több ezer év alatt. Az emberi fajták keveredésének eredményeként kialakuló nagymértékű összhanghiány veszélye igencsak el van túlozva. A „félvérekkel” kapcsolatos főbb tévedések társadalmi előítéletekből fakadnak.
82:6.9 A fehér és a polinéziai fajta vegyítésének Pitcairn-féle kísérlete azért járt viszonylag jó eredménnyel, mert a fehér férfiak és a polinéziai nők viszonylag jó fajtaváltozatokból valók voltak. A fehér, a vörös és a sárga emberfajta legmagasabb rangú fajtaváltozatainak vegyítése azonnal számos új és élőlénytanilag hatékony sajátságokat hozna létre. E három nép az elsőrendű szangik fajták közé tartozik. A fehér és a fekete emberfajta keverékei a közvetlen eredményeket tekintve annyira nem kívánatosak, de a mulatt utódok nem kifogásolhatók annyira, mint ahogy azt a társadalmi és a faji előítélet megpróbálja beállítani. Az ilyen fehér-fekete keresztezett fajták a testi adottságaik alapján az emberiség kiváló fajtái, függetlenül attól, hogy némely más szempontból némiképp alacsonyabb rendűek.
82:6.10 Valamely elsőrendű szangik emberfajtának egy másodrendű szangik fajtával való összeolvadásakor az utóbbi komoly mértékben feljavul az előbbi kárára. Kisebb mértéket tartva — hosszabb időszakokra vonatkoztatva — igen kevés komoly ellenvetést lehet felhozni azzal szemben, hogy az elsőrendű fajták ilyen áldozattal járuljanak hozzá a másodrendű csoportok jobbításához. Élőlénytani szempontból a másodrendű szangik fajták némely tekintetben fejlettebbek voltak az elsőrendű fajtákhoz képest.
82:6.11 Végül is az emberi fajra leselkedő valódi veszély az, hogy olyan helyzetben találja magát, hogy a különféle polgárosodott népek visszamaradott és elfajzott fajtaváltozatai korlátlanul sokasodnak, és nem az, hogy a faji keveredés folytán bármiféle veszély fenyegetné.
82:6.12 [Közreadta az Urantián állomásozó Szeráf Vezető.]