© 2010 Urantia Alapítvány
154:0.1 ÁPRILIS 30-ának eseménydús szombat éjjelén, amikor Jézus éppen vigasztaló és bátorító szavakat intézett a lehangolt és összezavarodott tanítványaihoz, Tibériásban tanácskozásra került sor Heródes Antipász és a jeruzsálemi Szanhedrint képviselő különleges megbízottak egy csoportja között. Ezek az írástudók és farizeusok Heródest Jézus letartóztatására biztatták; mindent megtettek, hogy meggyőzzék arról, hogy Jézus viszály, sőt lázadás kitöréséig szítja a néphangulatot. Heródes azonban nem volt hajlandó eljárni vele szemben úgy, mint egy politikai bűnelkövetővel. Heródes tanácsadói pontos jelentést tettek neki a tó túloldalán lejátszódott eseményről, amikor is az emberek Jézust királlyá akarták nyilvánítani és arról, hogy Jézus visszautasította az ajánlatot.
154:0.2 Heródes házának egyik tagja, Kuza, akinek a felesége a nők segédkező testületéhez tartozott, arról tájékoztatta, hogy Jézus nem pártolja a földi uralkodás dolgaiba való beavatkozást; hogy ő csakis a hívei szellemi testvériségének megalkotásán dolgozik, mely testvériséget ő a mennyországnak nevez. Heródes elhitte Kuza jelentéseit, méghozzá olyannyira, hogy nem is volt hajlandó beleavatkozni Jézus tevékenységeibe. Heródesnek a Jézussal szembeni magatartását ez alkalommal befolyásolta az is, hogy babonásan félt Keresztelő Jánostól[1]. Heródes a hitehagyott zsidók közé tartozott, akik, bár semmiben sem hittek, mindentől féltek[2]. Rossz volt a lelkiismerete, amiért megölette Jánost, és nem akart belekeveredni a Jézus ellen irányuló cselszövésekbe. Tudomása volt sok olyan beteg esetéről, amikor Jézus nyilvánvaló gyógyítást vitt véghez, és úgy tekintett rá, mint egy látnokra vagy egy viszonylag ártalmatlan vallási megszállottra.
154:0.3 Amikor a zsidók azzal fenyegetőztek, hogy jelentik a császárnak, hogy egy árulót védelmez, Heródes kiutasította őket a tanácsterméből. E kérdések egy hétig függőben voltak, mialatt Jézus felkészítette a követőit a küszöbön álló szétszóratásra.
154:1.1 Május elsejétől május 7-ig Jézus bizalmas tanácskozást tartott a követőivel a Zebedeus házban. E megbeszéléseken csak a kipróbált és megbízható tanítványok lehettek jelen. Ekkoriban nagyjából száz olyan tanítvány volt, akik rendelkeztek azzal az erkölcsi bátorsággal, hogy szembeszálljanak a farizeusok támadásával és kinyilvánítsák a Jézus iránti odaadásukat. Ezzel a csoporttal tartott üléseket reggel, délután és este. Érdeklődők kis csoportjai gyülekeztek minden délután a parton, ahol a vándor hitszónokok vagy az apostolok némelyike beszélt. E csoport létszáma ritkán haladta meg az ötvenet.
154:1.2 E hét péntekén a kapernaumi zsinagóga vezetői hivatalosan bezárták az Isten házát Jézus és minden követője előtt. E lépésre a jeruzsálemi farizeusok ösztönzésére került sor. Jairus lemondott az első számú vezetői tisztéről és nyíltan elkötelezte magát Jézus mellett.
154:1.3 Az utolsó tanácskozást a partvidéken május 7-én szombat délután tartották. Jézus az akkor összegyűlt kevesebb mint százötven ember előtt beszélt. E szombat éjjel jelentette a Jézus és tanításai iránti népszerűség mélypontját. Ettől kezdve állandó, lassú, ám egészségesebb és megbízhatóbb gyarapodás indult meg a kedvező fogadtatás irányában; a követésének új módja épült ki, mely jobb szellemi hitbeli és igazabb vallási tapasztalási alapokon nyugodott. Most már egyértelműen véget ért az a megalkuvásnak teret adó, többé-kevésbé összetett átmeneti szakasz, amelyet a Mester követői által az országról alkotott anyagelvű nézetek és a Jézus által tanított eszményalapúbb és szellemibb nézetek egymás mellett élése jellemzett. Ettől kezdve nyíltabban hirdették az országról szóló evangéliumot a tágabb érvényességi területe és a kiterjedt szellemi jelentőségei vonatkozásában.
154:2.1 Kr.u. 29. május 8-án vasárnap Jeruzsálemben a Szanhedrin olyan határozatot hozott, hogy bezárnak minden palesztinai zsinagógát Jézus és a követői előtt. Ez a jeruzsálemi Szanhedrin részéről új és példátlan hatáskörbitorlás volt. Annak előtte minden egyes zsinagóga az istenimádók független gyülekezeteként létezett és működött, és a saját kormányzótestületük vezetése és irányítása alatt állt. Csak a jeruzsálemi zsinagógák tartoztak a Szanhedrin hatáskörébe. A Szanhedrin nagy hirtelenséggel meghozott intézkedését a testület öt tagjának lemondása követte. Száz hírnököt küldtek ki késlekedés nélkül a határozat közlésére és végrehajtatására. Röpke két hét alatt a hebroni zsinagógát kivéve Palesztinában minden zsinagóga meghajolt a Szanhedrin kiáltványa előtt. A hebroni zsinagóga vezetői nem voltak hajlandók elismerni a Szanhedrin jogát ahhoz, hogy ilyen hatáskört gyakoroljon a gyülekezetük felett. A jeruzsálemi határozat teljesítése megtagadásának alapját a gyülekezeti önrendelkezés védelme és nem annyira a Jézus ügye iránti rokonszenv képezte. Nem sokkal ezt követően a hebroni zsinagóga tűzvészben elpusztult.
154:2.2 Ugyanezen a vasárnap reggelen Jézus egy hétnyi szabadságot hirdetett, arra biztatva minden tanítványát, hogy térjen haza vagy látogassa meg a barátait annak érdekében, hogy a zaklatott lelkük megnyugodjon és hogy bátorító szavakat intézzenek a szeretteikhez. Azt mondta: „Menjetek oda, ahol játékkal vagy halászattal foglalkozhattok, s közben imádkozzatok az ország gyarapodásáért.”
154:2.3 Ezen egy hétnyi pihenő lehetőséget adott Jézusnak, hogy sok családot és csoportot keressen fel a parton. Több alkalommal elment halászni is Zebedeus Dáviddal, és bár az ideje nagy részét egyedül töltötte, mindig ott volt a közelben Dávid két-három legmegbízhatóbb figyelő hírnöke, akik nem vitatható utasításokat kaptak a főnöküktől Jézus megvédésével kapcsolatban. Ezen egy hétnyi pihenés alatt semmiféle nyilvános tanításra nem került sor.
154:2.4 E hét folyamán Nátániel és Zebedeus Jakab komolyabb betegséggel küszködött. Három napon és éjjelen át sokat szenvedtek egy fájdalmas emésztési zavartól. A harmadik éjszakán Jézus pihenni küldte Szalómét, Jakab anyját, s ő ápolta tovább a szenvedő apostolokat. Jézus természetesen egy pillanat alatt meggyógyíthatta volna e két férfit, de sem a Fiú, sem az Atya nem így jár el az idő és tér evolúciós világain élő emberek gyermekeit sújtó hétköznapi nehézségek és csapások esetében. A húsvér testben eltöltött eseménydús élete alatt Jézus egyetlen egyszer sem hajtott végre semmiféle természetfeletti segédkezést a földi családja bármely tagja vagy a közvetlen követőinek bármelyike javára.
154:2.5 A világegyetemi nehézségekkel és a bolygói akadályokkal a halandó teremtmények kifejlődő lelkének növekedése és fejlődése, a fokozatos tökéletesedés érdekében biztosított tapasztalási felkészülés részeként kell szembenézni. Az emberi lélek szellemivé lényegülése azt igényli, hogy a lélek közelről tapasztalja meg a valódi világegyetemi nehézségek széles körének nevelő hatású megoldását. Az állati természet és a saját akaratú teremtmények alsóbb rendű formái gondtalan környezetben nem fejlődnek kedvezően. Nehézségekkel járó helyzetek, melyekhez erőfeszítésre késztető ingerek társulnak, ezek hatnak közre abban, hogy létrejöjjenek azok az elme-, lélek- és szellemműködések, melyek óriási mértékben hozzájárulnak a halandói fejlődés méltó céljainak eléréséhez és a szellemi beteljesülés felsőbb szintjeire való eljutáshoz.
154:3.1 Május 16-án Tibériásban a jeruzsálemi hatóságok és Heródes Antipász részvételével összehívták a második tanácskozást. A jeruzsálemi vallási és a politikai vezetők egyaránt jelen voltak. A zsidó vezetők azzal a jelentéssel szolgálhattak Heródesnek, hogy Galileában és Júdeában gyakorlatilag minden zsinagóga elzárkózott Jézus tanai elől. Újabb erőfeszítést tettek arra, hogy Heródest rávegyék Jézus letartóztatására, de ő nem volt hajlandó teljesíteni a követelésüket. Május 18-án azonban Heródes beleegyezett abba a tervbe, hogy a Szanhedrin hatóságai kapjanak engedélyt Jézus elfogására és Jeruzsálembe kísérésére, hogy ott vallási vádakkal perbe foghassák, feltéve, hogy Júdea római ura egyetért ezzel. Időközben Jézus ellenségei szerte Galileában szorgosan terjesztették azt a rémhírt, hogy Heródes Jézus ellen fordult, és hogy az a szándéka, hogy kiírt mindenkit, aki hisz az ő tanításaiban.
154:3.2 Május 21-én szombat éjjel eljutott a hír Tibériásba, hogy a jeruzsálemi polgári hatóságok nem ellenzik a Heródes és a farizeusok közötti azon megállapodást, hogy Jézust elfogják és Jeruzsálembe vigyék, hogy ott a Szanhedrin elé állítsák a zsidó nemzet szent törvényei semmibe vételének vádjával. Ennek megfelelően röviddel szombat éjfél előtt Heródes aláírta azt a rendeletet, mely felhatalmazta a Szanhedrin tisztviselőit, hogy elfogják Jézust Heródes felségterületén és erővel Jeruzsálembe vigyék tárgyalásra. Sok oldalról érte erős nyomás Heródest, mielőtt beleegyezését adta volna a kérelemhez, és jól tudta, hogy Jézus az esküdt ellenségei előtt nem számíthat tisztességes tárgyalásra Jeruzsálemben.
154:4.1 Ugyanezen a szombat éjszakán Kapernaumban vezető polgárok ötvenfős csoportja találkozott a zsinagógánál, hogy megvitassák a fontos kérdést: „Mihez kezdjünk Jézussal?” Még éjfél után is beszélgettek és vitatkoztak, de nem tudtak közös megegyezésre jutni. Eltekintve néhány embertől, akik hajlottak arra, hogy Jézus a Messiás, legalábbis szent ember vagy talán próféta, a tanácskozók négy, közel egyenlő létszámú csoportra oszlottak, akik Jézusról a következőképpen vélekedtek:
154:4.2 1. Hogy ő egy félrevezetett és ártalmatlan vallási megszállott.
154:4.3 2. Hogy ő egy veszélyes és fondorlatos felforgató elem, aki lázadást szíthat.
154:4.4 3. Hogy ördögökkel cimborál, vagy talán ő az ördögök egyik hercege.
154:4.5 4. Hogy nincs magánál, őrült, elméjében zavarodott.
154:4.6 Sokat beszéltek a Jézus által hirdetett tantételekről, melyek az egyszerű embereket izgalomba hozták; az ellenségei úgy tartották, hogy a tanításai kivihetetlenek, hogy minden összeomlik, ha mindenki őszinte kísérletet tesz arra, hogy az ő eszméinek megfelelően éljen. Sok későbbi nemzedék emberei is ugyanilyen dolgokat mondtak. Számos értelmes és jó szándékú ember, még e kinyilatkoztatások felvilágosultabb korában is, úgy tartja, hogy a mai polgárosodott társadalom nem épülhetett volna Jézus tanításaira — és részben igazuk is van. De minden ilyen kétkedő elfelejti, hogy egy sokkal jobb polgárosodott társadalom épülhetett volna az ő tanításaira, és valamikor majd így is lesz. E világ komolyan még sohasem próbálkozott a jézusi tanítások nagymérvű kivitelezésével, függetlenül attól, hogy gyakran történtek halovány kísérletek az úgynevezett kereszténység tantételeinek követésére.
154:5.1 Május 22. eseménydús nap volt Jézus életében. E vasárnap reggel még napkelte előtt Dávid egyik hírnöke érkezett Tibériásból nagy sietve, arról hozott hírt, hogy Heródes úgy rendelkezett, vagyis úgy akar rendelkezni, hogy a Szanhedrin tisztviselői tartóztassák le Jézust. E küszöbönálló veszély hírére Zebedeus Dávid hívatta a hírnökeit és kiküldte őket a tanítványok minden helyi csoportjához, s összehívta őket egy rendkívüli tanácskozásra aznap reggel hét órára. Amikor Júdásnak (Jézus öccsének) a sógornője értesült erről az aggasztó jelentésről, sietve tájékoztatta Jézus egész családját, akik a közelben laktak, s hívta őket, hogy nyomban jöjjenek el a Zebedeus házhoz. A sürgős hívásra válaszul Mária, Jakab, József, Júdás és Rúth rövidesen össze is gyűlt.
154:5.2 E kora reggeli megbeszélésen mondta el Jézus a búcsúintelmeit az összegyűlt tanítványoknak; vagyis, egy időre elbúcsúzott tőlük, jól tudva, hogy hamarosan elűzik őket Kapernaumból. Arra utasította mindannyiukat, hogy útmutatásért forduljanak Istenhez és vigyék tovább az ország munkáját a következményektől függetlenül. A vándor hitszónokoknak meghagyta, hogy úgy munkálkodjanak, ahogy jónak látják addig, amíg nem szólítja őket. Kiválasztott tizenkét vándor hitszónokot, hogy tartsanak vele; a tizenkét apostolt pedig felszólította, hogy maradjanak vele, bármi történjék is. A tizenkét nőt arra utasította, hogy maradjanak a Zebedeus házban és Péter házában, amíg értük nem küld.
154:5.3 Jézus beleegyezett, hogy Zebedeus Dávid tovább működtesse az országos hírvivői szolgálatot, és akkor a Mestertől búcsúzva Dávid azt mondta: „Menj a dolgodra, Mester. Ne hagyd, hogy a megszállottak elfogjanak, és soha ne kételkedj, hogy a hírnökök a nyomodat követik. Az embereim soha nem fogják elveszíteni a kapcsolatot veled, és rajtuk keresztül tudomásod lesz az ország más részeiről, és általuk mi mind tudni fogunk rólad. Semmi, ami velem történhet, nem fogja akadályozni e szolgálatot, mert kijelöltem első és második vezetőt, és még harmadikat is. Én nem vagyok sem tanító, sem tanhirdető, de az van a szívemben, hogy így tegyek, és senki sem állíthat meg.”
154:5.4 Ezen a reggelen nagyjából 7.30-kor kezdte meg Jézus a búcsúbeszédét csaknem száz hívő előtt, akik az épületben zsúfolódtak össze, hogy meghallgassák. Minden jelenlévő számára komoly alkalom volt ez, Jézus azonban szokatlanul vidáman viselkedett; újra a régi önmaga volt. Az elmúlt hetek komolysága lefoszlott róla, és a szavaival mindegyikükbe hitet, reményt és bátorságot csepegtetett.
154:6.1 Ezen a vasárnap reggelen nagyjából nyolc órakor érkezett a helyszínre Jézus földi családjának öt tagja Júdás sógornőjének sürgős hívására[3]. A húsvér testbeli családja egészéből egyetlen egy tag, Rúth hitt teljes szívvel és szakadatlanul az ő földi küldetésének isteni voltában. Júdás és Jakab, sőt még József is sokat megőrzött a Jézusba vetett hitéből, de engedték, hogy a büszkeségük megzavarja a jobb ítélőképességüket és a valódi szellemi hajlamaikat. Mária szintén szeretet és félelem között, az anyai szeretet és a családi büszkeség között őrlődött. Noha kétségek gyötörték, sohasem tudta egészen elfelejteni Gábriel látogatását, melyre még Jézus születése előtt került sor. A farizeusok azon munkálkodtak, hogy meggyőzzék Máriát, hogy Jézus magánkívül van, megháborodott. Sürgették, hogy kerekedjen fel a fiaival és próbálja meg rávenni őt arra, hogy hagyjon fel a nyilvános tanítással. Bizonygatták Máriának, hogy Jézus rövidesen le fog betegedni, és hogy csak szégyen és gyalázat érheti az egész családot, ha engedik, hogy folytassa ténykedését. Így amikor Júdás sógornőjétől megkapták az üzenetet, mind az öten egyből elindultak Zebedeus házához — mivel már együtt voltak Máriánál, ahol is előző este a farizeusokkal találkoztak. Késő éjszakába nyúlóan beszélgettek a jeruzsálemi vezetőkkel, és többé-kevésbé mindannyian meg voltak győződve arról, hogy Jézus furcsán viselkedik, hogy már egy ideje furcsán viselkedik. Bár Rúth nem tudott magyarázatot adni Jézus viselkedésének minden vonására, kitartott amellett, hogy Jézus mindig tisztességesen bánt a családjával és nem volt hajlandó egyetérteni azzal a tervvel, hogy megpróbálják lebeszélni őt a munka folytatásáról.
154:6.2 Útban a Zebedeus házhoz ezekről a dolgokról beszélgettek és egymás között egyetértettek abban, hogy megpróbálják rávenni Jézust arra, hogy térjen haza velük, mert, ahogy Mária mondta: „Tudom, hogy befolyásolni tudnám a fiamat, ha hazajönne és meghallgatna.” Jakab és Júdás hallotta a híreket azzal kapcsolatban, hogy Jézust le akarják tartóztatni és tárgyalásra Jeruzsálembe akarják vinni. A saját biztonságukat is féltették. Mindaddig, amíg Jézus népszerű személyiség volt, a családja hagyta, hogy a dolgok ebben a mederben folyjanak, de most, hogy a kapernaumi emberek és a jeruzsálemi vezetők hirtelenül szembefordultak vele, nagyon is érezni kezdték a kényelmetlen helyzetükkel járó feltételezett kegyvesztettség súlyát.
154:6.3 Arra számítottak, hogy találkoznak Jézussal, félrehívják, és arra buzdítják, hogy térjen haza velük. Úgy gondolták, hogy megnyugtatják, elfelejtik neki, hogy úgy elhanyagolta őket — megbocsátják és mindezt elfelejtik — ha felhagy azzal a bolondsággal, hogy megpróbál olyan új vallást hirdetni, mely őrá csak bajt, a családjára pedig csak szégyent hozhat. Minderre Rúth csak annyit mondott: „Én megmondom a bátyámnak, hogy szerintem ő Isten embere, és hogy azt remélem, hogy inkább meghal előbb, mintsem hogy hagyja, hogy ezek a gonosz farizeusok megállítsák a tan hirdetésében.” József ígéretet tett, hogy elhallgattatja Rúth-ot, mialatt a többiek Jézusnál próbálkoznak.
154:6.4 Amikor odaértek a Zebedeus házhoz, Jézus éppen a tanítványoknak szóló búcsúbeszédét tartotta. Megpróbáltak bejutni a házba, ám az zsúfolásig tele volt. Végül a hátsó fedett folyosón telepedtek le és mivel szájról szájra terjedt a híre a megérkezésüknek, végül Simon Péter odasúgta Jézusnak, megszakítva emiatt a beszédjét, hogy: „Nézd csak, az édesanyád és az öcséid itt vannak kint, és nagyon türelmetlenek, hogy beszélhessenek veled[4].” Jézus anyja ekkor nem értette, hogy miért olyan fontos a követőknek szóló búcsúbeszéd, és nem tudta azt sem, hogy a beszédjét bármelyik pillanatban megtörheti a letartóztatására jövők érkezése. Mária tényleg azt hitte, hogy az oly hosszú, nyilvánvaló elhidegülés után, annak hatására, hogy ő és Jézus öcséi kegyesen végre eljöttek hozzá, Jézus abbahagyja a beszédet és odajön hozzájuk abban a pillanatban, amint értesül arról, hogy várnak rá.
154:6.5 Ez is csak azon alkalmak közé tartozott, amikor Jézus földi családja nem volt képes megérteni, hogy neki az Atyja ügyében kell járnia. Így Mária és Jézus öcséi nagyon megsértődtek, amikor annak ellenére, hogy Jézus szünetet tartott a beszédjében amint az üzenetet megkapta, ahelyett, hogy sietett volna az üdvözlésükre, azt hallhatták, hogy dallamos hangját felemelve azt mondja: „Mondjátok meg anyámnak és az öcséimnek, hogy nem kell aggódniuk miattam. Az Atya, aki a világra küldött, nem hagy el engem; és a családomat sem éri semmi baj. Jó bátorságra intsétek őket és vessék bizalmukat az ország Atyjába. De, végül is, ki az én anyám és kik az én testvéreim?” Két kezét a teremben összegyűlt összes tanítványa felé kinyújtva, azt mondta: „Nekem nincsen anyám; nincsenek testvéreim[5]. Nézzétek az édesanyámat és nézzétek az öcséimet! Mert aki megcselekszi az én Atyám akaratát, aki a mennyben van, az az én anyám, öcsém és húgom.”
154:6.6 Amikor Mária meghallotta e szavakat, Júdás karjába hanyatlott. Mialatt Jézus a búcsúüzenetének zárószavait mondta, Máriát kivitték a kertbe, hogy erőre kapjon. Jézus a beszéd után ki akart menni, hogy beszéljen az anyjával és az öcséivel, de Tibériásból hírnök érkezett sietve azzal a hírrel, hogy a Szanhedrin tisztviselői már elindultak, felhatalmazva arra, hogy Jézust elfogják és Jeruzsálembe vigyék. András kapta meg az üzenetet és Jézus beszédjét félbeszakítva közölte is vele a hírt.
154:6.7 András nem emlékezett, hogy Dávid mintegy huszonöt őrt állított fel a Zebedeus ház környékén, és hogy senki sem lephette meg őket; így megkérdezte Jézust, hogy mi a teendő. A Mester csendben állt a helyiségben, míg az anyja, aki miután hallotta a „nekem nincsen anyám” szavait, éppen akkor tért magához a megrázkódtatásból a kertben. Épp ekkor történt, hogy a szobában az egyik nő felállt és azt kiáltotta, „Áldott a méh, mely megszült téged és áldottak az emlők, melyek tápláltak[6].” Jézus egy pillanatra megszakítva az Andrással való beszélgetést, válaszul azt mondta ennek az asszonynak, „Nem, inkább áldott az, aki hallgatja az Isten szavát és mer engedelmeskedni annak.”
154:6.8 Mária és Jézus öccsei úgy gondolták, hogy Jézus nem érti őket, hogy már nem érdeklik őt, nem is fogták fel, hogy ők voltak azok, akik nem értették Jézust. Jézus tökéletesen megértette, hogy az emberek milyen nehezen tudnak szakítani a múltjukkal. Tudta, hogy az emberi lényeket mennyire befolyásolja a tanhirdető ékesszólása, és a lelkiismeret hogyan válaszol az érzelmi folyamodványra, mint ahogy az elme teszi azt az okszerűségre és az észérvekre, de tudta azt is, hogy mennyivel nehezebb dolog meggyőzni az embereket, hogy elszakadjanak a múlttól.
154:6.9 Mindörökre igaz, hogy mindazok, akik úgy hiszik, hogy félreértik vagy nem értékelik őket, azok rokonszenvező barátra és megértő tanácsadóra lelnek Jézusban. Jézus figyelmeztette az apostolait, hogy az ember ellensége lehet a saját háznépe is, de azt aligha fogta fel, hogy e jóslat mennyire jól beigazolódik majd az ő saját tapasztalásában[7]. Jézus nem hagyta el a földi családját azért, hogy az Atyja munkáját elvégezze — ők hagyták el őt. Később, a Mester halálát és feltámadását követően, amikor Jakab kapcsolatba került a korai keresztény mozgalommal, mérhetetlenül sokat szenvedett amiatt, hogy nem lehetett részese Jézus és a tanítványai ezen első közösségének.
154:6.10 Ezen események megélése során Jézus úgy döntött, hogy az emberi elméjének korlátozott ismereteire hagyatkozik. Azt akarta, hogy tisztán emberként élje meg mindezt a társaival. Jézus emberi elméjében az volt, hogy találkozni akar a családjával, mielőtt elmegy. Nem akart megállni a beszédje közepén és ezzel a már oly régóta fennálló elkülönülésüket közüggyé tenni. Az volt a szándéka, hogy befejezi a beszédjét és azután még indulás előtt találkozik velük, ám e tervét a soron következő események összejátszása meghiúsította.
154:6.11 A menekülésük sürgős voltát fokozta, hogy a Zebedeus ház hátsó bejáratához Dávid hírnökeinek egy csoportja érkezett. Az általuk okozott mozgolódás megrettentette az apostolokat, akik azt hitték, hogy az újonnan érkezettek a letartóztatóik, és az azonnali elfogástól való félelmükben az elülső bejáraton át a várakozó hajóhoz siettek. Mindez megmagyarázza, hogy Jézus miért nem találkozott a hátsóbejáratnál várakozó családjával.
154:6.12 De azt mondta Zebedeus Dávidnak, amikor a sietős menekülés közben hajóra szállt: „Mondd meg anyámnak és az öcséimnek, hogy nagyra értékelem, hogy eljöttek, és szerettem volna találkozni velük. Értesd meg velük, hogy ne vegyék tőlem zokon, de törekedjenek inkább arra, hogy megismerjék az Isten akaratát és jóindulattal és bátran igyekezzenek megcselekedni azt az akaratot.”
154:7.1 Ezen a vasárnap reggelen, a Kr.u. 29. év májusának huszonkettedik napján, Jézus a tizenkét apostolával és a tizenkét vándor tanhirdetővel megkezdte a sietős menekülést a Szanhedrin tisztviselői elől, akik Heródes Antipásztól felhatalmazva elindultak Betszaidából, hogy elfogják és Jeruzsálembe vigyék őt, hogy istenkáromlás és a zsidó nemzet szent törvényeinek egyéb módon való megszegésének vádjával perbe fogják. Már majdnem fél nyolc volt ezen a szép reggelen, amikor e huszonöt főből álló társaság megragadta a lapátokat és evezve elindult a Galileai-tó keleti partja felé.
154:7.2 A Mester hajóját egy másik, kisebb csónak követte, melyben Dávid hat hírnöke tartózkodott, akiket arra utasítottak, hogy maradjanak kapcsolatban Jézussal és a társaival, és a hollétük és a biztonságuk felől rendszeresen vigyenek híreket a Zebedeus házba Betszaidába, mely egy ideig az országért folyó munka központjául szolgált. Jézus azonban többé nem lelt otthonra Zebedeus házában. Mostantól kezdve végig a hátralévő földi élete alatt a Mesternek tényleg „nem volt hol lehajtania a fejét”[8]. Többé már nem volt olyan hely számára, mely akár csak hasonlított volna egy állandó lakóhelyhez.
154:7.3 Áteveztek a közeli Kheresa faluhoz, a hajót a barátaikra bízták, és megkezdték a Mester földi élete mozgalmas utolsó évének vándorlásait. Egy időre még Fülöp felségterületén maradtak, Kheresából Cezárea-Filippibe mentek, innen pedig továbbindultak Fönícia partjai felé.
154:7.4 A tömeg ott őgyelgett a Zebedeus ház körül, figyelte, amint a két hajó elindul a tavon a keleti part felé, és a hajók már jócskán bent jártak, amikor a jeruzsálemi hivatalos emberek sietve megérkeztek és keresni kezdték Jézust. Nem akarták elhinni, hogy megszökött előlük, és mialatt Jézus és társasága észak felé tartott Bataneán keresztül, a farizeusok és a segítőik csaknem egy teljes hetet töltöttek el azzal, hogy hiába keresték Jézust Kapernaum környékén.
154:7.5 Jézus családja visszatért a kapernaumi otthonába és majd egy hetet töltöttek beszélgetéssel, vitával és imádkozással. Teljesen össze voltak zavarodva és meg voltak döbbenve. Csütörtök délutánig nem is nyerték vissza a lelki nyugalmukat, amikor is Rúth tért vissza a Zebedeus háznál tett látogatásból, ahol Dávidtól megtudta, hogy apai bátyja biztonságban van, jó egészségnek örvend és útban van a föníciai partvidék felé.