1 Jézus azért hat nappal a husvét elõtt méne Bethániába, a hol a megholt Lázár vala, a kit feltámasztott a halálból. [1]
2 Vacsorát készítének azért ott néki, és Mártha szolgál vala fel; Lázár pedig egy vala azok közül, a kik együt ülnek vala õ vele.
3 Mária azért elõvévén egy font igazi, drága nárdusból való kenetet, megkené a Jézus lábait, és megtörlé annak lábait a saját hajával; a ház pedig megtelék a kenet illatával. [2] [3]
4 Monda azért egy az õ tanítványai közül, Iskáriótes Júdás, Simonnak fia, a ki õt elárulandó vala:
5 Miért nem adták el ezt a kenetet háromszáz dénáron, és miért nem adták a szegényeknek?
6 Ezt pedig nem azért mondá, mintha néki a szegényekre volna gondja, hanem mivelhogy tolvaj vala, és nála vala az erszény, és amit abba tesznek vala, elcsené. [4]
7 Monda azért Jézus: Hagyj békét néki; az én temetésem idejére tartogatta õ ezt. [5]
8 Mert szegények mindenkor vannak veletek, én pedig nem mindenkor vagyok.
9 A zsidók közül azért nagy sokaság értesült vala arról, hogy õ ott van: és oda menének nemcsak Jézusért, hanem hogy Lázárt is lássák, a kit feltámasztott a halálból. [6]
10 A papifejedelmek pedig tanácskozának, hogy Lázárt is megöljék; [7]
11 Mivelhogy a zsidók közül sokan õ miatta menének oda és hivének a Jézusban.
12 Másnap a nagy sokaság, a mely az ünnepre jött vala, hallván, hogy Jézus Jeruzsálembe jõ, [8] [9]
13 Pálmaágakat võn, és kiméne elébe, és kiált vala: Hozsánna: Áldott, a ki jõ az Úrnak nevében, az Izráelnek ama királya!
14 Találván pedig Jézus egy szamarat, felüle arra, a mint meg van írva: [10]
15 Ne félj Sionnak leánya: Ímé a te királyod jõ, szamárnak vemhén ülve.
16 Ezeket pedig nem értették eleinte az õ tanítványai: hanem mikor megdicsõítteték Jézus, akkor emlékezének vissza, hogy ezek õ felõle vannak megírva, és hogy ezeket mívelték õ vele. [11]
17 A sokaság azért, a mely õ vele vala, mikor kihívta Lázárt a koporsóból és feltámasztotta õt a halálból, bizonyságot tõn. [12]
18 Azért is méne õ elébe a sokaság, mivel hallá, hogy ezt a csodát mívelte vala.
19 Mondának azért a farizeusok egymás között: Látjátok-é, hogy semmit sem értek? Ímé, mind e világ õ utána megy.
20 Néhány görög is vala azok között, a kik felmenének, hogy imádkozzanak az ünnepen: [13]
21 Ezek azért a galileai Bethsaidából való Filephez menének, és kérék õt, mondván: Uram, látni akarjuk a Jézust. [14]
22 Megy vala Filep és szóla Andrásnak, és viszont András és Filep szóla Jézusnak.
23 Jézus pedig felele nékik, mondván: Eljött az óra, hogy megdicsõíttessék az embernek Fia. [15]
24 Bizony, bizony mondom néktek: Ha a földbe esett gabonamag el nem hal, csak egymaga marad; ha pedig elhal, sok gyümölcsöt terem.
25 Aki szereti a maga életét, elveszti azt; és a ki gyûlöli a maga életét e világon, örök életre tartja meg azt. [16] [17]
26 A ki nékem szolgál, engem kövessen; és a hol én vagyok, ott lesz az én szolgám is: és a ki nékem szolgál, megbecsüli azt az Atya. [18]
27 Most az én lelkem háborog; és mit mondjak? Atyám, ments meg engem ettõl az órától. De azért jutottam ez órára. [19]
28 Atyám, dicsõítsd meg a te nevedet! Szózat jöve azért az égbõl: Meg is dicsõítettem, és újra megdicsõítem. [20]
29 A sokaság azért, a mely ott állt és hallotta vala, azt mondá, hogy mennydörgött; mások mondának: Angyal szólt néki. [21]
30 Felele Jézus és monda: Nem én érettem lõn e szó, hanem ti érettetek. [22]
31 Most van e világ kárhoztatása; most vettetik ki e világ fejedelme: [23]
32 És én, ha felemeltetem e földrõl, mindeneket magamhoz vonszok. [24] [25]
33 Ezt pedig azért mondá, hogy megjelentse, milyen halállal kell meghalnia.
34 Felele néki a sokaság: Mi azt hallottuk a törvénybõl, hogy a Krisztus örökké megmarad: hogyan mondod hát te, hogy az ember Fiának fel kell emeltetnie? Kicsoda ez az ember Fia? [26]
35 Monda azért nékik Jézus: Még egy kevés ideig veletek van a világosság. Járjatok, a míg világosságotok van, hogy sötétség ne lepjen meg titeket: és a ki a sötétségben jár, nem tudja, hová megy. [27] [28]
36 Míg a világosságotok megvan, higyjetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek. Ezeket mondá Jézus, és elmenvén, elrejtõzködék elõlük. [29] [30]
37 És noha õ ennyi jelt tett vala elõttük, mégsem hivének õ benne: [31]
38 Hogy beteljesedjék az Ésaiás próféta beszéde, a melyet monda: Uram, ki hitt a mi tanításunknak? és az Úr karja kinek jelentetett meg? [32]
39 Azért nem hihetnek vala, mert ismét monda Ésaiás: [33]
40 Megvakította az õ szemeiket, és megkeményítette az õ szívöket; hogy szemeikkel ne lássanak és szívökkel ne értsenek, és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam õket. [34]
41 Ezeket mondá Ésaiás, a mikor látta az õ dicsõségét; és beszéle õ felõle.
42 Mindazáltal a fõemberek közül is sokan hivének õ benne: de a farizeusok miatt nem vallák be, hogy ki ne rekesztessenek a gyülekezetbõl: [35]
43 Mert inkább szerették az emberek dicséretét, mintsem az Istennek dicséretét. [36]
44 Jézus pedig kiálta és monda: A ki hisz én bennem, nem én bennem hisz, hanem abban, a ki elküldött engem. [37] [38] [39]
45 És a ki engem lát, azt látja, a ki küldött engem. [40]
46 És világosságul jöttem e világra, hogy senki ne maradjon a sötétségben, a ki én bennem hisz. [41]
47 És ha valaki hallja az én beszédeimet és nem hisz, én nem kárhoztatom azt: mert nem azért jöttem, hogy kárhoztassam a világot, hanem hogy megtartsam a világot.
48 A ki megvet engem és nem veszi be az én beszédeimet, van annak, a ki õt kárhoztassa: a beszéd, a melyet szólottam, az kárhoztatja azt az utolsó napon.
49 Mert én nem magamtól szóltam; hanem az Atya, a ki küldött engem, õ parancsolta nékem, hogy mit mondjak és mit beszéljek. [42] [43]
50 És tudom, hogy az õ parancsolata örök élet. A miket azért én beszélek, úgy beszélem, a mint az Atya mondotta vala nékem.