© 2010 Urantia Alapítvány
161:0.1 AZ APOSTOLOK és a vándor hitszónokok Kr.u. 29. szeptember 25-én, vasárnap Magadánban gyűltek össze. Jézus, miután azon az estén hosszasan tanácskozott a társaival, mindannyiukat meglepte azzal a bejelentésével, hogy másnap korán reggel a tizenkét apostollal elindul Jeruzsálembe a sátoros ünnepre. Úgy rendelkezett, hogy a vándor hitszónokok látogassák meg a híveket Galileában, és hogy a női testület térjen vissza egy időre Betszaidába.
161:0.2 Amikor eljött a Jeruzsálembe való elindulás ideje, Nátániel és Tamás még mindig nagyban vitázott az alexandriai Rodannal, és engedélyt kaptak a Mestertől, hogy néhány napig Magadánban maradjanak. És így, mialatt Jézus és a tíz apostol Jeruzsálem felé tartott, Nátániel és Tamás komoly vitát folytatott Rodannal. Az előző héten, amikor Rodan részletesen kifejtette az eszmerendszerét, Tamás és Nátániel felváltva ismertették a görög bölcselőnek az országról szóló evangéliumot. Rodan számára kiderült, hogy korábban milyen jól elmagyarázta neki Jézus tanításait Keresztelő János egyik korábbi apostola, aki Alexandriában az ő tanára volt.
161:1.1 Volt egy kérdéskör, melyet Rodan és a két apostol nem egyformán ítélt meg, és ez az Isten személyiségének kérdése volt. Rodan kész volt elfogadni mindent, amit az Isten sajátosságait illetően előadtak neki, ám azt állította, hogy a mennyei Atya nem olyan személy, nem is lehet olyan, amely megfelelne az ember által a személyiségről alkotott képnek. Bár az apostolok is akadályba ütköztek azon bizonyítási kísérletük során, hogy az Isten személy, Rodannak még nehezebb volt bizonyítania, hogy az Isten nem személy.
161:1.2 Rodan amellett érvelt, hogy a személyiség ténye az egyenlő lények teljes körű és kölcsönös közléscseréjének egyidejűleg létező tényében áll fenn, s itt a rokonszenvező megértésre képes lényekről van szó. Rodan azt mondta: „Ahhoz, hogy személy legyen, az Istennek rendelkeznie kell a szellemérintkezés olyan jelképeivel, melyek képessé tennék arra, hogy a vele kapcsolatot teremtők teljesen megértsék. Ám lévén, hogy az Isten végtelen és örökkévaló, ő a Teremtője minden más lénynek, ebből következik, már ami az egyenlő lényeket illeti, hogy az Isten egyedül van a világegyetemben. Nincs senki, aki vele egyenlő lenne; nincs senki, akivel egyenlőként tudna érintkezni. Az Isten talán valóban minden személyiség forrása, azonban mint ilyen, ő meghaladja a személyiséget, éppen úgy, ahogy a Teremtő is a teremtmény felett és azon túl helyezkedik el.”
161:1.3 Ez az állítás nagyon aggasztotta Tamást és Nátánielt, és Jézus segítségét kérték, a Mester azonban nem volt hajlandó vitába szállni. Azt mondta Tamásnak: „Keveset számít, hogy milyen eszmét alkotsz az Atyáról, amíg az ő végtelen és örökkévaló természete eszményképének megismerésére törekszel a szellemedben.”
161:1.4 Tamás azt bizonygatta, hogy az Isten érintkezik az emberrel, és hogy ezért az Isten személy, még Rodan meghatározása szerint is. Ezt a görög azon az alapon utasította el, hogy Isten nem mutatja meg magát személyesen; hogy ő mindig is rejtély marad. Erre Nátániel utalt az Istennel kapcsolatos saját személyes élményére, és azt Rodan el is fogadta, megerősítve, hogy nemrégiben ő is hasonlót tapasztalt, ám ezek a tapasztalások, fejtegette, csak az Isten valóságát bizonyítják, nem pedig a személyiségét.
161:1.5 Hétfő éjjelre Tamás feladta a dolgot. De kedd éjszakára Nátániel rávette Rodant, hogy higgyen az Atya személyiségében, és a görög nézeteinek megváltozását a következő érvelési lépésekkel érte el:
161:1.6 1. A paradicsomi Atya legalább két másik lénnyel egyenlő fokú közléscserét folytat, akik teljes mértékben egyenlők vele és teljesen olyanok, mint ő maga — az Örökkévaló Fiúval és a Végtelen Szellemmel. A Háromság tantételét véve, a görögnek el kellett ismernie az Egyetemes Atya személyiségének lehetőségét. (A tizenkét apostol e viták későbbi áttekintése révén jutott el a Háromság tágabb értelméhez. Természetesen mind azt hitték, hogy Jézus az Örökkévaló Fiú.)
161:1.7 2. Lévén, hogy Jézus egyenlő volt az Atyával, és mivel e Fiú megvalósította a személyiségi megnyilatkozást a földi gyermekei előtt, e jelenség megteremtette azt a tényszerű bizonyítékot és kimutatta annak lehetőségét, hogy mindhárom Istenség rendelkezik személyiséggel és örökre rendezte azt a kérdést, hogy képes-e az Isten érintkezni az emberrel és képes-e az ember kapcsolatba lépni az Istennel.
161:1.8 3. Az, hogy Jézus kölcsönös társulásban volt és tökéletes közléscserét folytatott az emberrel; hogy Jézus az Isten Fia volt. Hogy a Fiú és az Atya viszonya feltételezi az egyenlőséget az érintkezésben és a kölcsönös megértésből fakadó rokonszenvet; hogy Jézus és az Atya egy volt[1]. Hogy Jézus egyszerre tartott fenn megértő kapcsolatot mind az Istennel, mind az emberrel, és lévén, hogy az Isten és az ember egyaránt megértette a jézusi közléscsere jelképeinek jelentését, ezért az Isten és az ember személyisége egyaránt rendelkezik az egymással való érintkezés képességéhez szükséges sajátosságokkal. Hogy Jézus személyisége bizonyította az Isten személyiségét, miközben meggyőzően igazolta az Isten jelenlétét az emberben. Hogy az egyazon dologgal kapcsolatos két dolog egymással is kapcsolatban áll.
161:1.9 4. Hogy a személyiség képviseli az ember legmagasabb rendű fogalmát az emberi valóságról és az isteni értékekről; hogy az Isten egyúttal az ember legmagasabb rendű fogalmát képviseli az isteni valóságról és a végtelen értékekről; s ezért az Istennek isteni és végtelen személyiségnek kell lennie, valóságos személyiségnek, mely azonban végtelenül és örökkévalón meghaladja az embernek a személyiségre vonatkozó felfogását és meghatározását, mindazonáltal mindig és egyetemesen személyiség.
161:1.10 5. Hogy az Istennek személyiségnek kell lennie, hiszen ő a Teremtője minden személyiségnek és ő a beteljesülése minden személyiségnek. Rodanra rendkívül erős hatást gyakorolt Jézus ama tanítása, hogy „Legyetek ezért tökéletesek, miként Atyátok a mennyben is az[2].”
161:1.11 Meghallván ezeket az érveket Rodan így szólt: „Meggyőztél. Istent személynek vallom, ha megengeded, hogy az ezen meggyőződésemmel kapcsolatos beismerésemet azáltal módosítsam, hogy a személyiség jelentéstartalmához hozzákapcsolom a kiterjesztett értékek egy csoportját, olyanokat, mint emberfeletti, érzékfeletti, legfelsőbb, végtelen, örökkévaló, végleges és egyetemes. Most már meggyőződésem, hogy míg az Istennek végtelenül többnek kell lennie egy személyiségnél, ő nem lehet semmivel kevesebb sem. Elégedett vagyok a vita lezárásával és azzal, hogy elfogadjam Jézust úgy, mint az Atya személyes kinyilatkoztatását és mint kielégítő választ az összes oktani, értelmi és bölcseleti kérdésre.”
161:2.1 Lévén, hogy Nátániel és Tamás teljes mértékben elismerte Rodannak az országról szóló evangéliumról vallott nézeteit, már csak egy tisztázandó kérdés maradt, a Jézus isteni természetére vonatkozó tanítás, az a tantétel, melyet csak nemrégiben tettek közzé. Nátániel és Tamás együtt adta elő a Mester isteni természetével kapcsolatos nézeteit, és az alábbi beszámoló az ő tanításuknak egy tömörített, átszerkesztett és átfogalmazott bemutatása:
161:2.2 1. Jézus elismerte az isteniségét, és mi hiszünk neki. Számos figyelemre méltó dolog történt az ő segédkezésével összefüggésben, melyeket csak úgy tudunk megérteni, ha hisszük, hogy ő az Isten Fia és az Ember Fia egyaránt.
161:2.3 2. A velünk megélt közössége az emberi barátság eszményképének példája; csak egy isteni lény lehet ilyen emberi barát. Ő a legigazabbul önzetlen személy, akit valaha ismertünk. Ő még a bűnösöknek is barátja; meri szeretni az ellenségeit. Nagyon hűséges hozzánk. Ugyan nem habozik megfeddeni minket, de az teljesen világos, hogy igazán szeret bennünket. Minél jobban megismered őt, annál jobban fogod szeretni. Elbűvöl majd a rendíthetetlen odaadása. Mindezen évek alatt, amikor nem tudtuk megérteni a küldetését, ő végig hű barát volt. Bár nem él hízelgéssel, mindünket egyforma kedvességgel kezel; mindig gyöngéd és könyörületes. Az életét és minden mást is megosztott velünk. Boldog közösség vagyunk; minden dolgunk közös. Nem hisszük, hogy pusztán emberi lény képes lenne ilyen feddhetetlen életet élni ilyen megpróbáltatást jelentő körülmények között.
161:2.4 3. Úgy gondoljuk, hogy Jézus isteni, mert sohasem tesz rosszat; nem hibázik. Az ő bölcsessége rendkívüli; kegyessége fenséges. Nap mint nap tökéletes összhangban él az Atya akaratával. Helytelen tetteket azért nem bán meg soha, mert ő sohasem szegi meg az Atya törvényeit. Velünk és értünk imádkozik, de sohasem kér bennünket, hogy érte imádkozzunk. Úgy hisszük, hogy ő következetesen bűntelen. Nem gondoljuk, hogy egy olyan valaki, aki csak emberi, az valaha is megfogadta volna, hogy ilyen életet éljen. Azt állítja, hogy tökéletes életet él, és mi elismerjük, hogy így tesz. A mi jóra törekvésünk bűnbánatból fakad, az ő kegyessége viszont igazságosságból. Azt is állítja még, hogy bűnöket bocsát meg és betegségeket gyógyít. Pusztán emberi lény józanul nem állítaná, hogy megbocsátja a bűnt; mert az isteni előjog. Ő az igazságosságát tekintve az első találkozásunk óta tökéletesnek tűnik. Mi gyarapodunk a kegyelemben és az igazsággal kapcsolatos tudásban, de a Mesterünk már a kezdetek óta érettséget mutat az igazságosság terén. Minden ember, jó és rossz, elismeri e jóságelemeket Jézusban. Ő mégsem tolakodó vagy kérkedő a kegyességében. Ő egyszerre szelíd és félelmet nem ismerő. Igazolni látszik az isteniségéről alkotott felfogásunkat. Ő vagy az, aminek vallja magát, vagy különben ő a legnagyobb álszent és csaló, akit a világ valaha megismert. Minket meggyőzött, hogy ő pontosan az, aminek vallja magát.
161:2.5 4. A jellemének egyedi volta és az érzelmi önuralmának tökéletessége meggyőz minket afelől, hogy ő az emberinek és az isteninek a társulása. Mindig érzékeny az emberi szükség látványára; a szenvedés mindig eljut hozzá. Könyörületességét a testi szenvedés éppúgy kiváltja, mint az elmebéli kín vagy a szellemi gyötrelem. Gyorsan elismeri és nagylelkűen elfogadja a hitnek vagy bármely más nemes vonásnak az embertársaiban való jelenlétét. Oly igazságos és tisztességes, és egyszerre oly irgalmas és figyelmes. Elszomorítja a nép szellemi konoksága és örül, amikor hajlandók meglátni az igazság fényét.
161:2.6 5. Láthatólag ismeri az emberek elméjének gondolatait és érti a szívük vágyait. Mindig rokonszenvezik az összezavarodott szellemünkkel. Láthatólag megvan nála minden emberi érzelmünk, ám azok egészen átszellemültek. Nagyon szereti a jóságot és ugyanígy utálja a bűnt. Emberfeletti tudattal bír az Istenség jelenlétéről. Emberként imádkozik, de Istenként cselekszik. Láthatólag előre tudja a dolgokat; már most mer beszélni a haláláról, s valamiféle rejtélyes utalást is tesz a jövőbeli megdicsőülésére. Bár kedves, azért bátor és tettre kész is. Soha nem habozik tenni a kötelességét.
161:2.7 6. Mindig nagy hatással van ránk az ő emberfeletti tudásának jelensége. Nemigen múlik el úgy nap, hogy ne történne valami, ami arra utal, hogy a Mester tudja, mi folyik az ő közvetlen jelenlétén kívül. Láthatólag ismeri a társai gondolatait is. Kétségkívül közösségben van mennyei személyiségekkel; megkérdőjelezhetetlenül magasan felettünk, többiek felett lévő szellemi síkon él. Úgy tűnik, hogy az ő egyedi felfogóképessége előtt minden nyitva áll. Azért kérdez minket, hogy szóra bírjon, nem pedig azért, hogy ismereteket szerezzen.
161:2.8 7. Mostanában a Mester nem habozik elismerni az emberfeletti voltát. Az apostolként való felavatásunk napjától fogva egészen a legutóbbi időkig sohasem tagadta, hogy a mennyei Atyától jött. Egy isteni tanító tekintélyével beszél. A Mester nem tétovázik cáfolni a mai vallási tanításokat és határozott tekintéllyel hirdetni az új evangéliumot. Magabiztos, határozott és ellentmondást nem tűrő. Még Keresztelő János is, amikor hallotta Jézust beszélni, kijelentette, hogy ő az Isten Fia[3]. Láthatólag megelégszik a maga erejével. Nem keresi a sokaság támogatását; nem az emberek véleményéből indul ki. Bátor és mégis olyannyira mentes az önhittségtől.
161:2.9 8. Folyton úgy beszél Istenről, mint örökké jelen lévő társról mindenben, amit csak végez. Amerre jár, jót tesz, úgy látszik azért, mert benne van az Isten[4][5]. A legelképesztőbb kijelentéseket teszi magáról és az ő földi küldetéséről, olyan állításokat, melyek képtelenségek lennének, ha ő nem volna isteni. Egyszer kijelentette, „Mielőtt Ábrahám volt, én vagyok[6].” Határozottan elismerte az isteniségét; azt vallja, hogy társas viszonyban áll Istennel. Gyakorlatilag kimeríti a nyelvi lehetőségeket a mennyei Atyával való bensőséges közösségre vonatkozó igényeinek hangoztatása során. Még azt is állítja, hogy ő és az Atya egy[7]. Azt mondja, hogy aki látta őt, az látta az Atyát[8]. És mindezen óriási dolgokat oly gyermeki természetességgel mondja és cselekszi. Ugyanúgy utal az Atyával alkotott közösségére, mint a velünk való közösségére[9]. Láthatólag nagyon biztos Isten felől és e viszonyokról magától értetődően szól.
161:2.10 9. Az imaéletében láthatólag közvetlenül az Atyjával érintkezik. Kevés imáját hallottuk, de ez a kevés is azt jelzi, hogy mondhatni szemtől szemben beszél Istennel. Láthatólag ismeri a jövőt és a múltat is. Egyszerűen nem lehetne mindez és nem tehetné mindeme rendkívüli dolgokat, hacsak nem volna több emberi lénynél. Tudjuk, hogy emberi, ebben biztosak vagyunk, de csaknem éppoly biztosak vagyunk abban is, hogy ő isteni lény is. Hisszük, hogy isteni. Meggyőződésünk, hogy ő az Ember Fia és az Isten Fia.
161:2.11 Amint Nátániel és Tamás befejezte a Rodannal folytatott tanácskozást, sietve elindultak Jeruzsálembe, hogy csatlakozzanak apostoltársaikhoz, és oda annak a hétnek a péntekén érkeztek meg. Ez nagy élmény volt mindhárom hívő életében, és a többi apostol sokat tanult a Nátániel és Tamás által elmesélt élményekből.
161:2.12 Rodan visszatért Alexandriába, ahol még sokáig tanította az eszmerendszerét a Meganta-tanodában. Nagy ember lett belőle a mennyország későbbi ügyeinek intézésében; egészen a földi napjainak végéig hűséges hívő volt, másokkal együtt akkor veszítette életét Görögországban, amikor az üldöztetések a legerősebbek voltak.
161:3.1 Az isteniség tudatosulása fokozatosan erősödött Jézus elméjében egészen a megkeresztelésének idejéig. Miután teljes mértékben tudatosult benne az isteni természete, az ember-előtti létezése és a világegyetemi előjogainak összessége, úgy látszik, hogy rendelkezett azzal a képességgel, hogy különböző mértékben korlátozza az isteniségével kapcsolatos emberi tudatát. Nekünk úgy tűnik, hogy a megkeresztelésétől a keresztre feszítéséig Jézus teljes mértékben dönthetett arról, hogy kizárólag az emberi elméjére támaszkodik vagy igénybe veszi mind az emberi elméjének, mind pedig az isteni elméjének tudását. Néha úgy tűnt, hogy csak azt az ismeretet használja, mely az emberi értelmében megvolt. Más alkalmakkor láthatólag oly nagy tudással és bölcsességgel cselekedett, hogy azt csakis az isteni tudata emberfeletti tartalmának igénybevétele révén tehette.
161:3.2 Csak azáltal érthetjük meg az ő különleges cselekedeteit, ha elfogadjuk azt az elméletet, hogy tetszése szerint maga tudta korlátozni az isteniség-tudatát. Teljesen tudatában vagyunk annak, hogy gyakran eltitkolta a társai elől, hogy előre tud az eseményekről, és hogy tudomással bír a gondolkodásuk és terveik természetéről. Értjük, hogy nem akarta, hogy a követői túl sokat megtudjanak arról, hogy képes belelátni a gondolataikba és megismerni a terveiket. Nem akarta nagyon sokban meghaladni azt az emberképet, mely az apostolainak és a tanítványainak elméjében élt.
161:3.3 Egyáltalán nem tudunk különbséget tenni azon működésmódok között, hogy egyfelől önmaga korlátozta az isteni tudatát, másfelől az emberi társai elől miként rejtette el az előzetes ismereteit és a meglátott gondolatokat. Meg vagyunk győződve arról, hogy mindkét eljárást alkalmazta, de nem mindig tudjuk meghatározni, hogy adott esetben melyik módszert használta. Gyakran megfigyeltük, amint csak az emberi tudattartalommal járt el; aztán láthattuk, amint a világegyetem mennyei seregeinek igazgatóival tanácskozik és észlelhettük az isteni elme kétségtelen működését. Azután csaknem megszámlálhatatlan alkalommal voltunk tanúi az ember és Isten ezen egyesített személyisége működésének, amint azt az emberi és isteni elme láthatólag tökéletes egysége működésbe hozta. Ez jelenti az ilyen jelenségekkel kapcsolatos ismereteink határát; valójában tényleg nem ismerjük a teljes igazságot e rejtéllyel kapcsolatban.