© 2010 Urantia Alapítvány
156:0.1 JÚNIUS 10-én, péntek délután érkeztek meg Jézus és a társai Szidon környékére, ahol egy tehetős asszony házánál álltak meg, akit Jézus népszerűsége tetőpontjának idején a betszaidai kórházban ápoltak[1]. A vándor hitszónokok és az apostolok az asszony barátainál kaptak szállást a közvetlen szomszédságban, és a szombati napot is ebben az üdítő környezetben töltötték. Csaknem két és fél hétig tartózkodtak Szidonban és annak közvetlen környékén, mielőtt felkerekedtek volna, hogy ellátogassanak a partvidék északi városaiba.
156:0.2 E júniusi szombat nagyon nyugalmas nap volt. A vándor hitszónokok és az apostolok teljesen belemerültek a Mesternek a vallásról tartott beszédeivel kapcsolatos gondolataikba, mely beszédeket útban Szidon felé hallottak tőle. Mind képesek voltak felfogni valamennyit abból, amit elmondott nekik, de egyikük sem értette teljesen a tanítása jelentőségét.
¶ 1. A SZÍRIAI NŐ
156:1.1 Lakott egy szíriai nő Karuska házának közelében, akinél a Mester megszállt, s e nő már sokat hallott Jézusról, a nagy gyógyítóról és tanítóról, és ezen a szombat délutánon át is jött, és magával hozta a kislányát is[2]. A nagyjából tizenkét éves gyermek súlyos idegrendszeri zavartól szenvedett, melyet rángógörcsök és más kellemetlen megnyilvánulások kísértek.
156:1.2 Jézus meghagyta a társainak, hogy senkinek se beszéljenek arról, hogy Karuska házában lakik, elmondta nekik ugyanis, hogy nyugalmat szeretne[3]. Ők ugyan engedelmeskedtek a Mester utasításainak, ám Karuska szolgálója átment a szíriai asszony, Norana házába, hogy tájékoztassa őt arról, hogy Jézus a gazdája házában szállt meg és sürgette ezt az aggódó anyát, hogy a gyógyulás érdekében hozza el a beteg gyermekét. Az anya természetesen azt hitte, hogy a gyermekét egy démon, egy tisztátalan szellem szállta meg.
156:1.3 Amikor Norana megérkezett a lányával, az Alfeus ikrek tolmács útján magyarázták neki, hogy a Mester pihen és nem lehet zavarni; mire Norana azt felelte, hogy ő és a gyerek mindaddig ott maradnak, amíg a Mester be nem fejezi a pihenést. Péter szintén vitába szállt vele és megpróbálta meggyőzni, hogy térjen haza. Elmondta, hogy Jézus kimerült a sok tanítástól és gyógyítástól, és azért jött Föníciába, hogy egy időre békét és nyugalmat leljen. Igyekezete azonban hasztalan volt; Norana nem akart távozni. Péter nyomatékos kéréseire csak annyit felelt: „Addig nem megyek el, amíg nem láttam a Mestereteket. Tudom, hogy képes kiűzni a démont a gyermekemből, és addig nem megyek el, amíg a gyógyító meg nem nézte a lányomat.”[4]
156:1.4 Erre Tamás próbálta meg elküldeni az asszonyt, de ő is csak kudarcot vallott. Neki azt mondta: „Hiszem, hogy a Mesteretek ki tudja űzni a gyermekemet kínzó démont. Hallottam a Galileában véghez vitt nagy tetteiről, és hiszek benne. Mi történt veletek, akik a tanítványai vagytok, hogy el akarjátok küldeni azokat, akik azért jönnek, hogy a Mester segítségét kérjék?” Miután ezt elmondta, Tamás visszavonult.
156:1.5 Ezután lépett elő Zélóta Simon, s vitatkozni kezdett Noranával. Simon azt mondta: „Asszony, te görögül beszélő nem-zsidó vagy. Nem helyes, hogy elvárod a Mestertől, hogy fogja a kenyeret, melyet a kegyelt háztartás gyermekeinek szántak, és a kutyák elé vesse azt.” Norana azonban nem volt hajlandó felvenni Simon kirohanását. Csak annyit válaszolt: „Igen, tanító, értem szavad. Én csak egy kutya vagyok a zsidók szemében, de a Mesteretek nézőpontjából hívő kutya vagyok. Nagyon is akarom, hogy megnézze a lányomat, mert meggyőződésem, hogy ha csak ránéz, meggyógyítja. És még te sem, jóember, te sem mernéd megfosztani a kutyákat attól a kiváltságtól, hogy megkaparintsák a morzsákat, melyek a gyermekek asztaláról véletlenül lehullanak[5].”
156:1.6 Épp ekkor, ott mindannyiuk előtt, a kislányra erős rángógörcs jött rá, és az anya azt kiáltotta: „Íme, láthatjátok, hogy a gyermekemet rossz szellem szállta meg. Ha az ínségünk nem indít meg titeket, akkor megindítja a Mestereteket, akiről azt mondták nekem, hogy minden embert szeret és még a nem-zsidókat is meri gyógyítani, amennyiben azok hisznek. Ti nem vagytok méltók arra, hogy a tanítványai legyetek. Addig nem megyek el, amíg a gyermekem meg nem gyógyult.”
156:1.7 Jézus, aki az egész beszélgetést egy nyitott ablakon keresztül hallotta s a legnagyobb meglepetésükre ki is jött, így szólt: „Ó asszony, nagy a te hited, oly nagy, hogy nem tudom megtagadni tőled, amire vágysz; menj békével. Leányod már egészséges.” A kislány attól az órától fogva jól volt[6]. Amikor Norana és a gyermek elindult, Jézus nyomatékosan kérte őket, hogy senkinek se beszéljenek erről az esetről; és míg a társai eleget is tettek a kérésének, az anya és a gyermek nem győzte újságolni a kislány meggyógyulásának tényét az egész környéken, sőt még Szidonban is, és oly sokaknak beszélték el a dolgot, hogy Jézus néhány nappal később tanácsosnak tartotta, hogy szálláshelyet változtasson.
156:1.8 Másnap, amint az apostolait tanította, Jézus a szíriai nő lányának gyógyulásával kapcsolatos észrevételként azt mondta: „Mindegyre csak ez a helyzet; magatok is látjátok, hogy a nem-zsidóknak mekkora megmentő hitük van a mennyország örömhíréről szóló tanításokban. Bizony, bizony mondom nektek, hogy az Atya országát a nem-zsidók fogják bevenni, ha Ábrahám gyermekei nem hajlandók elég hitet felmutatni a belépéshez.”
¶ 2. TANÍTÁS SZIDONBAN
156:2.1 Szidonba beérve Jézus és a társai egy hídon keltek át, sokuk először látott ilyet életében. Ahogy átsétáltak a hídon, Jézus egyebek mellett azt mondta: „E világ csak egy híd; átkelhettek rajta, de nem szabad azon gondolkodnotok, hogy lakhelyet építetek rá.”
156:2.2 Amint a huszonnégyek elkezdték a munkát Szidonban, Jézus a város északi részében lévő egyik házban szállt meg, Jusztának és anyjának, Bernikének a házában. Jézus Juszta házában tanította a huszonnégyeket minden reggel, és ők délután és este mindenfelé kimentek a környékre tanítani és a tant hirdetni.
156:2.3 Az apostoloknak és a vándor hitszónokoknak nagy örömet okozott az, ahogy a szidoni nem-zsidók az üzenetüket fogadták; az ő rövid ottlétük alatt sokuk csatlakozott az országhoz. A Föníciában töltött mintegy hat hét igen eredményes időszak volt a lelkek megnyerésének munkájában, de az Evangéliumok későbbi zsidó írói szokás szerint könnyen átsiklottak annak említése felett, hogy e nem-zsidók milyen elfogadóak voltak Jézus tanításaival kapcsolatban éppen ebben az időpontban, amikor a saját népéből oly sokan sorakoztak fel ellene.
156:2.4 E nem-zsidó hívek sok tekintetben jobban értékelték Jézus tanításait, mint a zsidók. A görögül beszélő szírföníciaiak közül sokan nem csak azt értették meg, hogy Jézus olyan, mint Isten, hanem azt is, hogy az Isten olyan, mint Jézus. Ezek az úgynevezett pogányok jól megértették a Mesternek az e világ és az egész világegyetem egyformaságáról szóló tanításait. Megértették azt a tanítást, hogy az Isten nem tesz különbséget személyek, emberfajták vagy nemzetek között; hogy az Egyetemes Atyánál nincs kivételezés; hogy a világegyetem teljes mértékben és mindig törvénytisztelő és hű megbízhatóságú[7]. Ezek a nem-zsidók nem féltek Jézustól; bátran elfogadták az üzenetét. Az emberek az idők folyamán sohasem voltak képtelenek Jézus megértésére; de féltek megérteni őt.
156:2.5 Jézus világossá tette a huszonnégyek előtt, hogy nem azért menekült el Galileából, mert nincs meg a bátorsága ahhoz, hogy szembeszálljon az ellenségeivel. Megértették, hogy Jézus még nem készült fel a bevett vallással való nyílt összeütközésre, és hogy nem akar vértanú lenni. A Juszta házában tartott tanácskozások egyikén történt, hogy a Mester először beszélt a tanítványainak arról, hogy „ha az ég és a föld elmúlik is, az én szavaim el nem múlnak”[8].
156:2.6 A szidoni ottlétük alatt Jézus által tanítottak tárgya a szellemi fejlődés volt. Elmondta nekik, hogy nem állhatnak meg; tovább kell menniük az igazságosságban vagy vissza kell fordulniuk a rossz és a bűn felé. Arra intette őket, hogy „felejtsétek el a múltbeli dolgokat, s közben igyekezzetek magatokhoz ölelni az ország nagyobb valóságait”[9]. Nyomatékosan kérte őket, hogy ne elégedjenek meg az evangéliumban való gyermeki léttel, hanem törekedjenek az isteni fiúi elismertség teljességének elérésére a szellemmel való párbeszédben és a hívekkel való közösségben[10].
156:2.7 Jézus azt mondta: „Az én tanítványaimnak nem szabad pusztán felhagyniuk a rosszcselekedetekkel, hanem meg kell tanulniuk jót tenni is; nem szabad csak megtisztulnotok minden tudatos bűntől, hanem el kell utasítanotok, hogy befogadjátok akár a bűntudat érzéseit is. Ha megvalljátok a bűneiteket, tiétek a megbocsátás; ezért legyen a lelkiismeretetek vétektől mentes[11][12].”
156:2.8 Jézus nagyon élvezte azt a jó humorérzéket, mellyel ezek a nem-zsidók rendelkeztek. A szíriai asszony, Norana által tanúsított humorérzék, valamint az ő nagy és kitartó hite volt az, ami olyannyira megérintette a Mester szívét és irgalomra indította. Jézus nagyon sajnálta, hogy e népből — a zsidókból — olyannyira hiányzik a humor. Egyszer azt mondta Tamásnak: „A népem túl komolyan veszi önmagát; majdhogynem megfosztják magukat a humor élvezetétől. A farizeusok terhes vallása sohasem verhetett volna gyökeret humorérzékkel rendelkező népben. Hiányzik belőlük a következetesség is; a szúnyogot kiszűrik, a tevét meg lenyelik[13].”
¶ 3. UTAZÁS A PARTVIDÉKEN
156:3.1 Június 28-án, kedden a Mester és a társai elhagyták Szidont, a part mentén haladtak Porfireon és Heldua felé. A nem-zsidók jól fogadták őket, és sokuk csatlakozott az országhoz ezen egyhétnyi tanítás és tanhirdetés során. Az apostolok Porfireonban hirdették a tant, a vándor hitszónokok pedig Helduában tanítottak. Mialatt a huszonnégyek imigyen foglalatoskodtak, Jézus egy három-négy napos időtartamra elhagyta őket, ellátogatott Beirut part menti városába, ahol felkeresett egy Malak nevezetű szíriait, aki hívő volt, és aki egy évvel korábban Betszaidában járt.
156:3.2 Július 6-án, szerdán mindannyian visszatértek Szidonba és vasárnap reggelig Juszta házában időztek, majd elindultak Türoszba, a part mentén déli irányban haladva Szareptán át, és Türoszba július 11-én hétfőn érkeztek meg. Ekkorra az apostolok és a vándor hitszónokok már kezdtek hozzászokni ahhoz, hogy az úgynevezett nem-zsidók körében dolgozzanak, akik a valóságban nagyobbrészt az ősi szemita faji örökséget hordozó korai kánaáni törzsekből származtak. E népek mindegyike beszélte a görög nyelvet. Az apostolok és a vándor hitszónokok nagy meglepetéssel tapasztalták, hogy e nem-zsidók milyen lelkesen hallgatják az evangéliumot és nagy meglepetéssel fogadták azt is, hogy mily készségesek azokban a dolgokban, melyeket sokan közülük elhittek.
¶ 4. TÜROSZBAN
156:4.1 Türoszban július 11-től július 24-ig tanítottak. Minden egyes apostol magával vitt egy-egy vándor hitszónokot, és így kettesével tanítottak és hirdették a tant Türosz minden részében és a város környékén. E forgalmas tengeri kikötő többnyelvű lakossága örömmel hallgatta őket, és sokukat keresztelték meg az ország külső társasága számára. Jézus egy József nevű zsidó házában szállt meg, aki hívő volt, s aki Türosztól öt-hat kilométernyire délre lakott, nem messze Hiram sírjától, aki Türosz városállam királya volt Dávid és Salamon korában.
156:4.2 E kéthetes időszakban az apostolok és a vándor hitszónokok az Alexandrosz kikötőgáton át naponta bejártak Türoszba, hogy kisebb megbeszéléseket tartsanak, és a legtöbbjük minden éjjel vissza is tért a József házánál lévő táborba, a város déli végébe. Mindennap hívek jöttek a városból, hogy a szálláshelyén beszéljenek Jézussal. A Mester csak egy alkalommal beszélt Türoszban, július 20. délutánján, amikor is az Atyának az egész emberiség iránti szeretetéről tanított a híveknek, valamint a Fiú azon küldetéséről, hogy kinyilatkoztassa az Atyát minden emberfajtának. E nem-zsidók körében oly nagy volt az érdeklődés az országról szóló evangélium iránt, hogy ez alkalommal a Melkárt templom kapui is megnyíltak előtte, és érdemes megemlíteni, hogy a későbbi évek során egy keresztény templom épült épp ezen ősi templom helyén.
156:4.3 A türoszi bíborkészítő kézműipar által alkalmazott színezőanyag Türoszt és Szidont az egész világon híressé tette és nagyban hozzájárult a világméretű kereskedelmi tevékenységükhöz, valamint a későbbi meggazdagodásukhoz, és e kézműipar vezetői közül sokan hittek az országban. Amikor röviddel ezután csökkenni kezdett a festékanyag forrásául szolgáló tengeri állatok mennyisége, a festékkészítők elindultak, hogy megkeressék a mészhéjúak új előfordulási helyeit. S így egészen a föld határaiig vándorolva magukkal vitték az Isten atyaságáról és az emberek testvériségéről szóló üzenetet — az ország evangéliumát.
¶ 5. JÉZUS TÜROSZBAN TANÍT
156:5.1 E szerda délutánon a beszéde során mesélte el Jézus a fehérliliom történetét a követőinek először, mely a tiszta és hófehér fejét a magasba emeli a napsütésben, míg gyökerei lent a megfeketedett talaj sarában és szennyében találnak alapot. „Hasonló a helyzet”, mondta, „a halandó emberrel, mert míg annak eredetét és lényét képező gyökerei az emberi természet állati talajában vannak, addig hit révén képes a szellemi természetét felemelni a mennyei igazság napfényére és ténylegesen is megteremni a szellem nemes gyümölcseit.”
156:5.2 Ugyanezen hitszónoklat alatt történt, hogy Jézus felhasználta az első és egyetlen olyan példázatát, mely az ő saját mesterségével — az ácsmesterséggel — kapcsolatos. Az „erős alapokat építsetek a szellemi felruházottságból eredő nemes jellem növekedéséhez” tárgyú intelem során mondta: „Ahhoz, hogy a szellem gyümölcseit teremjétek, szellemtől kell születnetek[14][15][16]. A szellemnek kell tanítania és a szellemnek kell vezetnie benneteket, ha szellemmel eltöltött életet akartok élni a társaitok között[17][18]. De ne kövessétek el az ostoba ács hibáját, aki a becses idejét pazarolja azzal, hogy ácsolja, méri és gyalulja a féregrágta és belül rothadó fát és amikor minden munkáját ennek a beteg gerendának szentelte, el kell vetnie azt, mint az olyan ház alapjához alkalmatlant, melyet azért épít, hogy ellenálljon az idő és a vihar rohamainak. Minden ember gondoskodjon arról, hogy a jellemének értelmi és erkölcsi alapjai olyanok legyenek, hogy megfelelő alátámasztást adjanak a gyarapodó és nemesedő szellemi természet felépítményének, mely így át fogja alakítani a halandói elmét és azután az újjáteremtett elmével együtt el fogja érni, hogy kifejlődjön a halhatatlan rendeltetésű lélek. A szellemtermészetetek — a közösen megteremtett lélek — élő hajtás, de az egyén elméje és erkölcsei jelentik a talajt, melyből az emberi fejlődés és az isteni beteljesülés felsőbb megnyilvánulásainak ki kell kelniük. A kifejlődő lélek talaja emberi és anyagi, az elme és a szellem ezen együttes teremtménye viszont szellemi és isteni.”
156:5.3 E nap estéjén Nátániel megkérdezte Jézustól: „Mester, miért imádkozunk azért, hogy az Isten ne vigyen minket kísértésbe, amikor az Atyáról szóló kinyilatkoztatásodból jól tudjuk, hogy az Atya sohasem tesz ilyesmit?” Jézus így válaszolt Nátánielnek:[19]
156:5.4 „Nincs semmi különös abban, hogy ilyen kérdéseket teszel fel, mert látszik, hogy kezded megismerni az Atyát úgy, ahogy én ismerem, és nem úgy, ahogy a korai héber próféták oly homályosan látták. Jól tudod, hogy az elődeink mennyire hajlamosak voltak Istent látni csaknem minden történésben. Isten kezét keresték minden természeti jelenségben és az emberi tapasztalás minden szokatlan mellékeseményében. Kapcsolatba hozták Istent jóval és rosszal is. Úgy gondolták, hogy ő lágyította meg Mózes szívét és ő keményítette meg a fáraóét[20]. Amikor az ember erős késztetést érzett valamilyen dolog megtételére, lett légyen az jó vagy rossz, szokása volt e különös érzelmeket azzal a megjegyzéssel magyarázni: »Az Úr szólt hozzám, mondván, így cselekedj, vagy menj ide és ide[21].« Ennek megfelelően, lévén, hogy az emberek oly gyakran és oly hevesen esnek kísértésbe, atyáink szokásává vált, hogy azt higgyék, hogy az Isten vezette őket próbára, büntetésre vagy megerősödésre. De a ti ismereteitek most már valóban jobbak[22]. Tudjátok, hogy az embereket túlságosan gyakran viszi kísértésbe a saját önzőségük kényszere és az állati természetük késztetése. Amikor így estek kísértésbe, arra intelek benneteket, hogy amint őszintén és komolyan felismeritek a kísértést épp olyanként amilyen, okosan tereljétek a kifejeződést kereső szellemi, elmebéli és testi energiáitokat magasabb csatornákba és eszményelvűbb célok felé. Így a kísértéseiteket átalakíthatjátok a felemelő halandói segédkezés nemesebb fajtáivá, miközben csaknem teljesen elkerülitek az állati és a szellemi természet közötti haszontalan és legyengítő összeütközéseket[23].
156:5.5 De hadd figyelmeztesselek benneteket ama próbálkozás értelmetlenségére, amely során az egyik vágynak egy másik, felsőbbrendűnek tartott vággyal való helyettesítésével törekedtek a kísértés legyőzésére az emberi akarat puszta erején keresztül. Ha igazán győzni akartok az alantasabb és alsóbbrendű természet kísértései felett, akkor el kell jutnotok arra a szellemi előnyt jelentő helyre, ahol valóban és igazán tényleges érdeklődést és szeretetet alakítottatok ki azon magasabb rendű és eszményalapúbb viselkedésformák iránt, melyekre az elmétek le akarja cserélni ezeket az alsóbbrendű és kevéssé eszményelvű viselkedési szokásokat, melyeket kísértésként ismertek fel[24]. Így szellemi átalakuláson keresztül nyertek szabadulást, mintsem hogy egyre jobban megterhelne benneteket a halandói vágyak csalóka elfojtása. A régi és az alacsonyabb rendű elfelejtődik az új és a magasabb rendű iránti szeretetben[25]. A szépség mindig győzedelmeskedik a csúnya felett mindazoknak a szívében, akiket az igazság szeretete világosít meg. Hatalmas erő van az új és őszinte szellemi odaadás kiűző energiájában. Megint csak azt mondom nektek, ne a rossz győzzön le benneteket, hanem inkább jóval győzzetek a rossz felett[26].”
156:5.6 Az apostolok és a vándor hitszónokok késő éjszakáig tettek fel kérdéseket, és a sok válasz közül az alábbi gondolatokat adjuk közre mai szóhasználatban újrafogalmazva:
156:5.7 Az anyagi siker lényegi elemei az erélyes igyekezet, az értelmes ítéletalkotás és a sokat tapasztalt bölcsesség. A vezetés a természetes képességtől, a körültekintéstől, az akaraterőtől és a határozottságtól függ. A szellemi beteljesülés a hittől, a szeretettől és az igazság iránti odaadástól függ — az igazságosságra irányuló vágytól és szomjtól — azon őszinte vágytól, hogy az ember megtalálja Istent és olyan legyen mint ő[27].
156:5.8 Ne szegje kedveteket az a felfedezés, hogy emberek vagytok. Az emberi természet tán hajlik a rosszra, de nem eredendően bűnös. Ne csüggesszen el az, hogy nem tudjátok teljesen elfelejteni némely sajnálatos élményeteket. Azokat a hibákat, melyeket nem tudtok elfelejteni az időben, elfelejtitek az örökkévalóságban. Könnyítsetek lelki terheiteken azzal, hogy gyorsan szert tesztek a beteljesülésetek távlati nézőpontjára, a létpályátok világegyetemi kiterjesztésére.
156:5.9 Ne kövessétek el azt a hibát, hogy a lelketek értékét az elmétek tökéletlenségei vagy a test erős vágyai alapján becsülitek fel. Ne egyetlen szerencsétlen emberi mellékesemény mércéjével ítéljétek meg a lelket s ne azzal értékeljétek a lélek végső rendeltetését. A szellemi beteljesüléseteket csakis a szellemi vágyaitok és céljaitok határozzák meg.
156:5.10 A vallás az Istent ismerő ember kifejlődő halhatatlan lelkének kizárólagos szellemi tapasztalása, az erkölcsi erő és a szellemi energia viszont a bonyolult társadalmi helyzetek kezelésében és az összetett gazdasági kérdések megoldásában igénybe vehető hatalmas erő. Ezen erkölcsi és szellemi felruházottságok az emberi élet minden szintjét gazdagabbá és értelemmel teltebbé teszik.
156:5.11 Szükségszerűen korlátozott és szegényes életet kell élnetek, ha csak a titeket szeretőket tanuljátok meg szeretni. Az emberi szeretet valóban lehet viszonos, az isteni szeretet azonban minden megelégedés-keresésében kifelé irányuló[28]. Minél kevesebb szeretet van valamely teremtmény természetében, annál nagyobb szüksége van a szeretetre, és annál többet tesz az isteni szeretet ezen igény kielégítése érdekében. A szeretet sohasem önző, és nem lehet önmagának tárgya. Az isteni szeretet nem zárható be; annak önzetlenül adományozódnia kell.
156:5.12 Az ország híveinek fenntartás nélküli hittel, őszinte hittel kell hinniük az igazságosság biztos győzelmében[29]. Az ország építőinek nem szabad kételkedniük az örök üdvözülés evangéliumának igazságában. A híveknek egyre jobban meg kell tanulniuk, hogy miként lépjenek ki az élet sodrából — miként kerüljék el az anyagi létezéssel járó zavaró hatásokat — miközben istenimádó közösség révén felüdítik a lelküket, ösztönzést adnak az elméjüknek és megújítják a szellemüket.
156:5.13 Az Istent ismerő egyéneknek nem szegi kedvét baj és nem csüggeszti őket csalódás. A hívekre nem hat a tisztán anyagi zavarokból eredő levertség; a szellembeli életet élőket nem zavarják meg az anyagi világ mellékeseményei. Az örökkévaló életre pályázók olyan éltető és alkotó eljárást alkalmaznak, mellyel a halandói élet minden megpróbáltatását és gyötrelmét kezelik. Minden nappal, melyet az igaz hívő megél, egyre könnyebbnek találja a helyes dolog megtételét.
156:5.14 A szellemi életmód nagymértékben javítja az igaz önbecsülést. Ám az önbecsülés nem önimádás. Az önbecsülés mindig összhangban van az ember társai iránti szeretetével és a számukra való szolgálattal. Nem tisztelheted magad jobban, mint amennyire szereted a szomszédodat; az egyik a másikra való képesség mértéke.
156:5.15 A napok múlásával minden igaz hívő egyre ügyesebbé válik abban, hogy társait az örökkévaló igazság szeretetéhez vonzza. Vajon leleményesebbek vagytok a jóságnak az emberiség számára való kinyilatkoztatásában ma, mint tegnap voltatok? Vajon jobban tudjátok javasolni az igazságosságot idén, mint tavaly tudtátok? Vajon egyre kifinomultabbá válik-e azon módszeretek, hogy az éhes lelkeket elvezessétek a szellemi országba?
156:5.16 Vajon elég magasrendűek-e az eszményképeitek az örök üdvözülésetek biztosításához, s közben vajon elég gyakorlatiasak-e az eszméitek, hogy hasznos létpolgárrá tegyenek benneteket a halandó társaitokkal való társulásban a földön? A szellemben a létpolgárságotok a mennyben van; a testben pedig még mindig a földi országok polgárai vagytok. Adjátok meg a császároknak az anyagi dolgokat és Istennek a szellemieket[30].
156:5.17 A kifejlődő lélek szellemi felfogóképességének mértéke nem más, mint az igazságban való hited és az emberszereteted, az emberi jellemerősséged mértéke viszont a haragtartásnak való ellenállási képességed és a nagy szomorúságban előtörő bénult merengés leküzdésére való képességed. A valódi sajátlényegedet megláthatod a vereség igaz képet mutató tükrében.
156:5.18 Ahogy az évek múlásával egyre idősebbek lesztek és egyre tapasztaltabbak az ország ügyeiben, vajon tapintatosabbá váltok-e a bosszantó halandókkal való viselkedés terén és vajon türelmesebbé váltok-e a makacs társaitokkal való együttélésben? A tapintat a társadalmi emelő támaszpontja, és a türelem a nagy lélek ismertetőjele. Ha rendelkeztek e ritka és elbűvölő képességekkel, akkor a napok múlásával egyre elővigyázatosabbak és hozzáértőbbek lesztek azon érdemes erőfeszítéseitekben, hogy elkerüljetek minden szükségtelen társadalmi félreértést. Az ilyen bölcs lelkek képesek elkerülni sok olyan bajt, melyben biztosan osztozni fognak mindazok, akik érzelmi igazodás hiányától szenvednek, akik nem hajlandók felnőni, és akik nem hajlandók tisztességgel megöregedni.
156:5.19 Kerüljétek a becstelenséget és a tisztességtelenséget minden, az igazság hirdetésére és az evangélium terjesztésére irányuló erőfeszítésetekben. Ne keressetek meg nem érdemelt elismerést és ne törekedjetek ki nem érdemelt rokonszenvre. Szeretetet érdemeitektől függetlenül önként fogadjatok mind isteni, mind emberi forrásból, és önként szeressetek viszont[31]. De a tisztelettel és rajongással kapcsolatos minden más dologban csak olyasmire törekedjetek, ami őszintén kijár nektek.
156:5.20 Az Isten-tudatos halandó számára biztos az üdvözülés; ő nem fél az élettől; őszinte és tévedhetetlen. Tudja, hogy milyen bátran kell viselkednie az elkerülhetetlen szenvedés elviseléséhez; nem panaszkodik, amikor kikerülhetetlen nehézséggel kerül szembe.
156:5.21 Az igaz hívő nem fárad bele a jócselekedetbe csak azért, mert nem jár sikerrel[32]. A nehézség fokozza az igazságot szerető buzgalmát, míg az akadályok csak kihívást jelentenek a tántoríthatatlan országépítő erőfeszítései számára.
156:5.22 Jézus még sok egyebet is tanított nekik, mielőtt felkészültek volna a Türoszból való elindulásra.
156:5.23 A Türoszból a Galileai-tó vidékére való visszatérést megelőző napon Jézus összehívta a társait és arra utasította a tizenkét vándor hitszónokot, hogy ne ugyanazon az úton térjenek vissza, mint amelyen ő és a tizenkét apostol fog menni. Miután a vándor hitszónokok itt elváltak Jézustól, ilyen bensőséges közösséget soha többé nem éltek meg.
¶ 6. VISSZATÉRÉS FÖNÍCIÁBÓL
156:6.1 Július 24-én nagyjából dél körül Jézus és a tizenkettek elhagyták József házát, mely Türosz déli részében állt, s elindultak a part mentén Ptolemaiszba. Itt egy napot időztek, vigasztaló szavakat intézve az ott lakó hívek társaságához. Péter július 25-én este beszélt nekik.
156:6.2 Kedden elhagyták Ptolemaiszt, és a szárazföld belsejébe, a Tibériás felé vezető úton keleti irányba igyekeztek, Jotapata környékére. Szerdán megálltak Jotapatában és tovább tanították a híveket az ország dolgaira. Csütörtökön elhagyták Jotapatát, és Rámán keresztül észak felé, a Názáret-Libanon-hegyi gyalogúton mentek Zebulun faluba. Megbeszéléseket tartottak Rámában pénteken és szombatig ott is maradtak. Zebulunt 31-én, vasárnap érték el, aznap este tartottak egy megbeszélést is és másnap reggel indultak tovább.
156:6.3 Zebulunt elhagyva Gischala közelében haladtak át a Magadán-Szidon útkereszteződésen és onnan Genezáret felé vették az útjukat a Galileai-tó nyugati partjai mentén, Kapernaumtól délre, ahol megbeszélt találkozójuk volt Zebedeus Dáviddal, és ahol tanácskozni szándékoztak arról, hogy mi legyen a következő teendő az országról szóló evangélium hirdetésének munkájában.
156:6.4 A Dáviddal való rövid tanácskozás során értesültek arról, hogy sok vezető hívő gyűlt össze a tó túlsó oldalán, Kheresa közelében, és ennek megfelelően, azon az estén hajóval át is keltek a tavon. Egy nyugodt napot töltöttek a hegyekben, és másnap mentek át a közeli ligetbe, ahol a Mester egykor az ötezer embert jóllakatta. Itt három napig időztek és naponta tartottak megbeszéléseket, melyekre mintegy ötven férfi és nő látogatott el, ők maradtak meg a Kapernaumban és környékén lakó hívek egykor nagyszámú társaságából.
156:6.5 Amikor Jézus távol volt Kapernaumtól és Galileától, vagyis a föníciai ottlétük alatt, az ellenségei úgy gondolták, hogy az egész mozgalom felbomlott és arra a következtetésre jutottak, hogy Jézus sietős visszavonulása a nagy ijedtségének jele, ezért nem valószínű, hogy valaha is visszatérne és bosszantaná őket. A tanításaival való minden eleven szembenállás megszűnőben volt. A hívek újra kezdték a nyilvános gyűléseket, és fokozatosan, de hathatósan erősödni kezdett ama nagy rostálás kipróbált és igaz túlélőinek sokasága, mely rostáláson az evangéliumban hívők átestek.
156:6.6 Fülöp, Heródes testvére félig hitt Jézusban és üzent neki, hogy a Mester szabadon élhet és tevékenykedhet az ő területein.
156:6.7 Az a parancs, hogy az egész zsidóság zsinagógái legyenek zárva Jézus tanításai és minden követője előtt, visszaütött az írástudókra és a farizeusokra. Az, hogy Jézus megszűnt vitatárgy lenni, az egész zsidó népben nyomban egyöntetű választ váltott ki; általános lett a neheztelés a farizeusokra és a Szanhedrin vezetőire Jeruzsálemben. A zsinagógák vezetői közül sokan titokban megnyitották a zsinagógájukat Abner és a társai előtt, azt állítva, hogy e tanítók János követői, nem pedig Jézus tanítványai.
156:6.8 Még Heródes Antipásznak is megváltozott a hozzáállása, és amikor megtudta, hogy Jézus a tó túloldalán, Fülöp testvére területén tartózkodik, üzent neki, hogy bár elfogatóparancsot adott ki ellene Galileában, nem rendelkezett az elfogásáról Pereában, s ezzel jelezte, hogy Jézusnak nem esik bántódása, amennyiben távol marad Galileától; és e rendelkezését közölte a jeruzsálemi zsidókkal is.
156:6.9 Így alakult a helyzet Kr.u. 29. augusztus elseje tájékán, amikor a Mester visszatért a föníciai küldetésből és megkezdte a szétszórt, kipróbált és kimerült erőinek újjászervezését a földi küldetésének ezen utolsó és eseménydús évére.
156:6.10 Az összecsapás kérdése egyértelműen előkerült, amint a Mester és a társai arra készültek, hogy megkezdjék egy új vallásnak, az élő Isten szelleme vallásának hirdetését, mely szellem az emberek elméjében lakozik.
¶ Hivatkozások
- ↑ Érkezés Szidon területére: Mt 15:21; Mk 7:24a.
- ↑ A szíriai nő: Mt 15:22a; Mk 7:25-26a.
- ↑ Ne mondd senkinek, Jézus pihen: Mk 7:24.
- ↑ A lánya gyógyulását kéri: Mt 15:22b-23; Mk 7:26b.
- ↑ Még a kutyák is esznek morzsákat: Mt 15:24-27; Mk 7:27-28.
- ↑ A lánya meggyógyult: Mt 15:28; Mk 7:29-30.
- ↑ Isten nem kivételez: 2Krón 19:7; Jób 34:19; Bölcs 35:12; ApCsel 10:34; Róm 2:11; Gal 2:6; Gal 3:28; Ef 6:9; Kol 3:11.
- ↑ Az igazság szavai nem múlnak el: Mt 24:35; Mk 13:31; Lk 21:33.
- ↑ Felejtsd el a múltat, lépj előre: Fil 3:13b-14.
- ↑ Ne hosszabbítsd meg a gyermekkort az evangéliumban: 1Kor 3:1-2; 1Kor 13:11; Zsid 5:11-14; 1Pt 2:2.
- ↑ Ha megvallod a bűnöket, megbocsáttatnak: Zsolt 32:5; Péld 28:13; Mt 3:6; Mk 1:5; ApCsel 19:18; Jak 5:16; 1Jn 1:9.
- ↑ Tartsd meg a lelkiismeretedet sértődésektől mentesnek: ApCsel 24:16.
- ↑ Szúrd ki a szúnyogot, és nyeld le a tevét: Mt 23:24.
- ↑ Jó alapokra építsetek: Mt 7:24-27; Lk 6:47-49.
- ↑ A lélek gyümölcsei: Gal 5:22-23; Ef 5:9.
- ↑ A szellemtől született: Jn 3:3-8.
- ↑ Lélek által tanítva: Iz 2:3; Iz 54:13; Mik 4:2; Jn 6:45; 1Tesz 4:9; 1Jn 2:27.
- ↑ A szellem által vezetve: Róm 8:14; Gal 5:18.
- ↑ Ne vigyél minket kísértésbe: Mt 6:13a; Lk 11:4b.
- ↑ Keményítsd meg a fáraó szívét: Kiv 4:21; Kiv 7:3; Kiv 14:4,17.
- ↑ „Isten mondta”: Ter 22:1-2; Kiv 3:4-17; 1Kir 13:26; 2Kir 9:36; Lev 6:1-30; Iz 8:11-13; Jer 7:13-14; Szám 1:1-4; MTörv 2:1-7; Józs 4:1-3; 1Sám 9:17.
- ↑ Te jobban tudod: Jak 1:13-14.
- ↑ Átváltoztatni a kísértéseket: Róm 12:2.
- ↑ Köss új szövetséget szívben és elmében: Zsid 8:9-11.
- ↑ A régit győzze le az új: 2Kor 5:17; Ef 4:22-24; Kol 3:9-10.
- ↑ Győzd le a rosszat jóval: Róm 12:21.
- ↑ Éhezz az igazságra: Mt 5:6; Lk 6:21.
- ↑ Isteni szeretet: Mt 5:43-48; Mt 22:37-40; Mk 12:29-33; Lk 10:27; Jn 3:16; Jn 13:34-35; Jn 14:21-23; Jn 15:9-13,17; Jn 16:27; Jn 17:22-23; Róm 5:8; 1Kor 13:1-8; 2Kor 13:11; Tit 3:4; 1Jn 3:1; 1Jn 4:7-11,19.
- ↑ Implicit hit: Mt 21:21; Mk 11:22; Lk 17:5-6; Lk 22:32; Jn 3:16; ApCsel 3:16.
- ↑ Adj meg Istennek és a császárnak: Mt 22:21; Mk 12:17; Lk 20:25; Róm 13:7.
- ↑ Szabadon fogadj, szabadon adj és szeress: Mt 10:8b.
- ↑ Ne fáradj el a jócselekedetekben: Gal 6:9; 2Tesz 3:13.