1 Ezek után pedig rendele az Úr másokat is, hetvenet, és elküldé azokat kettõnként az õ orczája elõtt, minden városba és helyre, a hová õ menendõ vala. [1] [2] [3]
2 Monda azért nékik: Az aratni való sok, de a munkás kevés; kérjétek azért az aratásnak Urát, hogy küldjön munkásokat az õ aratásába. [4]
3 Menjetek el: Ímé én elbocsátlaktiteket, mint bárányokat a farkasok közé. [5]
4 Ne hordozzatok erszényt, se táskát, se sarut; és az úton senkit ne köszöntsetek. [6]
5 Valamely házba bementek, elõször ezt mondjátok: Békesség e háznak!
6 És ha lesz ott valaki békességnek fia, a ti békességtek azon marad; ha nem, ti reátok tér vissza.
7 Ugyanazon házban maradjatok pedig, azt evén is iván, a mit õk adnak: mert méltó a munkás az õ jutalmára. Ne járjatok házról-házra. [7]
8 És valamely városba bementek, és befogadnak titeket, azt egyétek, a mit elõtökbe adnak:
9 És gyógyítsátok a betegeket, a kik ott lesznek, és mondjátok nékik: Elközelített hozzátok az Isten országa. [8] [9] [10]
10 Valamely városba pedig bementek, és titeket be nem fogadnak, annak utczáira kimenvén, ezt mondjátok:
11 Még a port is, a mely reánk ragadt a ti városotokból, itt köztetek letöröljük; mindazáltal ez legyen tudtotokra, hogy az Isten országa elközelített hozzátok.
12 Mondom pedig néktek, hogy a Sodomabeliek állapota tûrhetõbb lesz ama napon, hogynem azé a városé.
13 Jaj néked Korazin! Jaj néked Bethsaida! mert ha Tírusban és Sídonban lettek volna azok a csodák, melyek te benned lõnek, régen zsákban és hamuban ülve megtértek volna. [11] [12]
14 Hanem Tírusnak és Sídonnak tûrhetõbb lesz állapota az ítéletkor, hogynem néktek.
15 És te Kapernaum, mely mind az égig felmagasztaltattál, a pokolig fogsz lealáztatni.
16 A ki titeket hallgat, engem hallgat, és a ki titeket megvet, engem vet meg; és a ki engem vet meg, azt veti meg, a ki engem elküldött. [13]
17 Visszatére pedig a hetven tanítvány örömmel, mondván: Uram, még az ördögök is engednek nékünk a te neved által! [14] [15]
18 Õ pedig monda nékik: Látám a Sátánt, mint a villámlást lehullani az égbõl. [16]
19 Ímé adok néktek hatalmat, hogy a kígyókon és skorpiókon tapodjatok, és az ellenségnek minden erején; és semmi nem árthat néktek.
20 De azon ne örüljetek, hogy a lelkek néktek engednek; hanem inkább azon örüljetek, hogy a ti neveitek fel vannak írva a mennyben.
21 Azon órában örvendeze Jézus lelkében, és monda: Hálákat adok néked, Atyám, mennynek és földnek Ura, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elõl, és a kisdedeknek megjelentetted. Igen, Atyám, mert így volt kedves te elõtted. [17] [18]
22 Mindent nékem adott az én Atyám: és senki sem tudja, kicsoda a Fiú, csak az Atya; és kicsoda az Atya, hanem csak a Fiú, és a kinek a Fiú akarja megjelenteni. [19] [20]
23 És a tanítványokhoz fordulván, monda õ magoknak: Boldog szemek, a melyek látják azokat, a melyeket ti láttok. [21]
24 Mert mondom néktek, hogy sok próféta és király kívánta látni, a miket ti láttok, de nem látták; és hallani, a miket hallotok, de nem hallották.
25 És ímé egy törvénytudó felkele, kísértvén õt, és mondván: Mester, mit cselekedjem, hogy az örök életet vehessem? [22] [23] [24]
26 Õ pedig monda annak: A törvényben mi van megírva? mint olvasod?
27 Az pedig felelvén, monda: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedbõl és teljes lelkedbõl és minden erõdbõl és teljes elmédbõl; és a te felebarátodat, mint magadat. [25]
28 Monda pedig annak: Jól felelél; ezt cselekedd, és élsz.
29 Az pedig igazolni akarván magát, monda Jézusnak: De ki az én felebarátom? [26] [27]
30 Jézus pedig felelvén, monda: Egy ember megy vala alá Jeruzsálembõl Jerikóba, és rablók kezébe esék, a kik azt kifosztván és megsebesítvén, elmenének, és ott hagyák félholtan. [28]
31 Történet szerint pedig megy vala alá azon az úton egy pap, a ki azt látván, elkerülé.
32 Hasonlóképen egy Lévita is, mikor arra a helyre ment, és azt látta, elkerülé.
33 Egy samaritánus pedig az úton menvén, odaért, a hol az vala: és mikor azt látta, könyörületességre indula.
34 És hozzájárulván, bekötözé annak sebeit, olajat és bort töltvén azokba; és azt felhelyezvén az õ tulajdon barmára, vivé a vendégfogadó házhoz, és gondját viselé néki.
35 Másnap pedig elmenõben két pénzt kivévén, adá a gazdának, és monda néki: Viselj gondot reá, és valamit ezen fölül reáköltesz, én mikor visszatérek, megadom néked.
36 E három közül azért kit gondolsz, hogy felebarátja volt annak, a ki a rablók kezébe esett?
37 Az pedig monda: Az, a ki könyörült rajta. Monda azért néki Jézus: Eredj el, és te is a képen cselekedjél.
38 Lõn pedig, mikor az úton menének, hogy õ beméne egy faluba; egy Mártha nevû asszony pedig befogadá õt házába. [29]
39 És ennek vala egy Mária nevezetû testvére, ki is Jézus lábainál leülvén, hallgatja vala az õ beszédét. [30]
40 Mártha pedig foglalatos volt a szüntelen való szolgálatban; elõállván azért, monda: Uram, nincs-é arra gondod, hogy az én testvérem magamra hagyott engem, hogy szolgáljak? Mondjad azért néki, hogy segítsen nékem. [31]
41 Felelvén pedig, monda néki Jézus: Mártha, Mártha, szorgalmas vagy és sokra igyekezel:
42 De egy a szükséges dolog: és Mária a jobb részt választotta, mely el nem vétetik õ tõle.