Az angol nyelvű Urantia könyv 2006 óta világszerte nyilvános.
Fordítások: © 2010 Urantia Alapítvány
JUST BEFORE THE CRUCIFIXION
RÖVIDDEL A KERESZTRE FESZÍTÉS ELŐTT
1955 186:0.1 AS JESUS and his accusers started off to see Herod, the Master turned to the Apostle John and said: “John, you can do no more for me. Go to my mother and bring her to see me ere I die.” When John heard his Master’s request, although reluctant to leave him alone among his enemies, he hastened off to Bethany, where the entire family of Jesus was assembled in waiting at the home of Martha and Mary, the sisters of Lazarus whom Jesus raised from the dead.
2010 186:0.1 AHOGY Jézus és a vádlói elindultak Heródeshez, a Mester odafordult János apostolhoz és azt mondta: „János, te már nem tehetsz többet értem. Menj el anyámhoz és hozd el hozzám, mielőtt meghalok.” Amikor János meghallotta a Mester kérését, bár nem szívesen hagyta őt magára az ellenségeivel, sietve elment Betániába, ahol Jézus egész családja Mártának és Máriának, ama Lázár nőtestvéreinek a házában gyűlt össze és várakozott, akit Jézus a holtából feltámasztott.
1955 186:0.2 Several times during the morning, messengers had brought news to Martha and Mary concerning the progress of Jesus’ trial. But the family of Jesus did not reach Bethany until just a few minutes before John arrived bearing the request of Jesus to see his mother before he was put to death. After John Zebedee had told them all that had happened since the midnight arrest of Jesus, Mary his mother went at once in the company of John to see her eldest son. By the time Mary and John reached the city, Jesus, accompanied by the Roman soldiers who were to crucify him, had already arrived at Golgotha.
2010 186:0.2 A délelőtt folyamán a hírvivők több alkalommal is hoztak híreket Mártának és Máriának arról, hogy miként is áll Jézus pere. Jézus családja azonban csak néhány perccel azt megelőzően ért Betániába, hogy János megérkezett Jézus azon kérésével, hogy a kivégzése előtt látni szeretné az anyját. Miután Zebedeus János részletesen beszámolt a Jézus éjféli elfogása óta történtekről, Mária, Jézus anyja egyből csatlakozott Jánoshoz, hogy elmenjen a legidősebb fiához. Mire Mária és János beért a városba, Jézus a keresztre feszítésére parancsot kapott római katonák kíséretében már odaért a Golgotához.
1955 186:0.3 When Mary the mother of Jesus started out with John to go to her son, his sister Ruth refused to remain behind with the rest of the family. Since she was determined to accompany her mother, her brother Jude went with her. The rest of the Master’s family remained in Bethany under the direction of James, and almost every hour the messengers of David Zebedee brought them reports concerning the progress of that terrible business of putting to death their eldest brother, Jesus of Nazareth.
2010 186:0.3 Amikor Mária, Jézus anyja elindult Jánossal a fiához, Jézus húga, Rúth nem volt hajlandó a család többi tagjával maradni. Lévén, hogy elszánta magát, hogy elkíséri az anyját, a bátyja, Júdás is vele tartott. A Mester családjának többi tagja Betániában maradt Jakab irányítása alatt, és csaknem óránként érkeztek Zebedeus Dávid hírvivői jelentésekkel arról, hogyan is áll a legidősebb bátyjuk, a názáreti Jézus elpusztítására irányuló szörnyűséges ügy.
1. THE END OF JUDAS ISCARIOT
1. KARIÓTI JÚDÁS VÉGE
1955 186:1.1 It was about half past eight o’clock this Friday morning when the hearing of Jesus before Pilate was ended and the Master was placed in the custody of the Roman soldiers who were to crucify him. As soon as the Romans took possession of Jesus, the captain of the Jewish guards marched with his men back to their temple headquarters. The chief priest and his Sanhedrist associates followed close behind the guards, going directly to their usual meeting place in the hall of hewn stone in the temple. Here they found many other members of the Sanhedrin waiting to learn what had been done with Jesus. As Caiaphas was engaged in making his report to the Sanhedrin regarding the trial and condemnation of Jesus, Judas appeared before them to claim his reward for the part he had played in his Master’s arrest and sentence of death.
2010 186:1.1 Nagyjából fél kilencre járt az idő ezen a péntek reggelen, amikor véget ért Jézus kihallgatása Pilátusnál és a Mestert azoknak a római katonáknak az őrizetére bízták, akiknek a keresztre feszítést el kellett végezniük[1]. Amint a rómaiak átvették Jézust, a zsidó őrök kapitánya visszatért az embereivel a templomi telephelyükre. A főpap és az ő szanhedrinbeli társai szorosan az őrök nyomában haladtak, és egyenesen a megszokott üléshelyükre, a templombeli faragott köves terembe tartottak. Itt találták a Szanhedrin sok más tagját, akik arra vártak, hogy megtudják, mi lett Jézussal. Amint Kajafás előadta a Szanhedrinnek szóló beszámolót Jézus peréről és elítéltetéséről, Júdás jelent meg előttük és kérte a jutalmát a Mester elfogásában és a halálra ítélésében játszott szerepért.
1955 186:1.2 All of these Jews loathed Judas; they looked upon the betrayer with only feelings of utter contempt. Throughout the trial of Jesus before Caiaphas and during his appearance before Pilate, Judas was pricked in his conscience about his traitorous conduct. And he was also beginning to become somewhat disillusioned regarding the reward he was to receive as payment for his services as Jesus’ betrayer. He did not like the coolness and aloofness of the Jewish authorities; nevertheless, he expected to be liberally rewarded for his cowardly conduct. He anticipated being called before the full meeting of the Sanhedrin and there hearing himself eulogized while they conferred upon him suitable honors in token of the great service which he flattered himself he had rendered his nation. Imagine, therefore, the great surprise of this egotistic traitor when a servant of the high priest, tapping him on the shoulder, called him just outside the hall and said: “Judas, I have been appointed to pay you for the betrayal of Jesus. Here is your reward.” And thus speaking, the servant of Caiaphas handed Judas a bag containing thirty pieces of silver—the current price of a good, healthy slave.
2010 186:1.2 Ezek a zsidók mind ellenszenvvel viseltettek Júdás iránt; csakis a teljes megvetés érzésével tekintettek az árulóra. Jézusnak a Kajafás előtti pere és a Pilátus előtti megjelenése alatt Júdást mindvégig furdalta a lelkiismeret a hitszegő viselkedése miatt[2]. Emellett a Jézus elárulásában nyújtott szolgálata fizetségéül veendő jutalom iránti hiú reményei is kezdtek valamelyest szertefoszlani. Nem tetszett neki a zsidó hatóságok hűvössége és közönye; mindazonáltal elvárta, hogy bőkezűen megjutalmazzák a gyáva viselkedését. Arra számított, hogy a Szanhedrin teljes ülése elé hívják, és ott majd felmagasztalják őt és kellő tiszteletben részesítik ama nagy szolgálat jeléül, melyet, ahogy azzal magának hízelgett, a nemzetének tett. Ezért aztán képzelhetitek ezen öntelt hitszegő nagy meglepetését, amikor a főpap egyik szolgája megütögetve a vállát, kihívta a teremből és azt mondta: „Júdás, azt a feladatot kaptam, hogy kifizesselek Jézus elárulásáért. Itt a jutalmad.” Ezzel Kajafás szolgája átadott Júdásnak egy harminc ezüstpénzt tartalmazó zacskót — mely egy jóféle, egészséges rabszolga ára volt[3].
1955 186:1.3 Judas was stunned, dumfounded. He rushed back to enter the hall but was debarred by the doorkeeper. He wanted to appeal to the Sanhedrin, but they would not admit him. Judas could not believe that these rulers of the Jews would allow him to betray his friends and his Master and then offer him as a reward thirty pieces of silver. He was humiliated, disillusioned, and utterly crushed. He walked away from the temple, as it were, in a trance. He automatically dropped the money bag in his deep pocket, that same pocket wherein he had so long carried the bag containing the apostolic funds. And he wandered out through the city after the crowds who were on their way to witness the crucifixions.
2010 186:1.3 Júdás elkábult, megdöbbent. Rohant vissza, hogy bemenjen a terembe, ám az ajtónálló feltartóztatta. Szólni akart a Szanhedrinhez, de azok nem voltak hajlandók beengedni. Júdás nem tudta elhinni, hogy a zsidók ezen urai engednék, hogy elárulja a barátait és a Mesterét és aztán jutalmul harminc ezüstpénzt ajánlanak neki. Megszégyenítettnek, reményében megcsaltnak és teljesen összetörtnek érezte magát. Úgy oldalgott el a templomból, mintha önkívületben lenne. A pénzes zacskót megszokott mozdulattal a mélyzsebébe csúsztatta, ugyanazon zsebébe, melyben oly sokáig az apostoli pénzeket tartalmazó erszényt hordta. És elindult a keresztre feszítések megtekintésére kivonuló tömegek után.
1955 186:1.4 From a distance Judas saw them raise the cross piece with Jesus nailed thereon, and upon sight of this he rushed back to the temple and, forcing his way past the doorkeeper, found himself standing in the presence of the Sanhedrin, which was still in session. The betrayer was well-nigh breathless and highly distraught, but he managed to stammer out these words: “I have sinned in that I have betrayed innocent blood. You have insulted me. You have offered me as a reward for my service, money—the price of a slave. I repent that I have done this; here is your money. I want to escape the guilt of this deed.”
2010 186:1.4 Júdás távolról figyelte, amint felállítják a keresztet, rajta az odaszegezett Jézussal, és e látványtól hajtva visszarohant a templomba és átverekedve magát az ajtónállón, ott találta magát a Szanhedrin előtt, mely még mindig ülésezett[4]. Az áruló csaknem teljesen kifulladt és erősen zaklatott állapotban volt, de ki tudta nyögni e szavakat: „Vétkeztem annyiban, hogy ártatlan vért árultam el. Ti megsértettetek engem. A szolgálatomért jutalmul pénzt ajánlottatok — egy rabszolga árát. Megbántam, hogy ezt tettem; itt van a pénzetek. Mentesülni akarok a tettem bűnétől.”
1955 186:1.5 When the rulers of the Jews heard Judas, they scoffed at him. One of them sitting near where Judas stood, motioned that he should leave the hall and said: “Your Master has already been put to death by the Romans, and as for your guilt, what is that to us? See you to that—and begone!”
2010 186:1.5 Amikor a zsidók vezetői meghallották Júdást, gúnyolódni kezdtek vele. Az egyikük, aki a teremben álló Júdás közelében ült, intett neki, hogy hagyja el a termet és azt mondta: „A Mesteredet már kivégezték a rómaiak, ami pedig a vétkedet illeti, mit számít az nekünk? Törődj azzal te — és kotródj innét!”[5]
1955 186:1.6 As Judas left the Sanhedrin chamber, he removed the thirty pieces of silver from the bag and threw them broadcast over the temple floor. When the betrayer left the temple, he was almost beside himself. Judas was now passing through the experience of the realization of the true nature of sin. All the glamor, fascination, and intoxication of wrongdoing had vanished. Now the evildoer stood alone and face to face with the judgment verdict of his disillusioned and disappointed soul. Sin was bewitching and adventurous in the committing, but now must the harvest of the naked and unromantic facts be faced.
2010 186:1.6 Ahogy Júdás kifelé haladt a Szanhedrin terméből, kivette a harminc ezüstöt tartalmazó zacskót és eldobta, s a pénzek szétgurultak a templompadlón[6]. A templomból kilépve az áruló csaknem magánkívül volt. Júdás most tapasztalás által ismerte fel a bűn igazi természetét. A rossztett minden káprázata, varázsa és mámora szertefoszlott. A gonosztevő most ott állt egyedül, szemtől szemben a reményvesztett és csalódott lelke végítéletével. A bűn igéző és kalandos volt az elkövetésekor, de most a puszta és sivár tények termésével kellett szembenéznie.
1955 186:1.7 This onetime ambassador of the kingdom of heaven on earth now walked through the streets of Jerusalem, forsaken and alone. His despair was desperate and well-nigh absolute. On he journeyed through the city and outside the walls, on down into the terrible solitude of the valley of Hinnom, where he climbed up the steep rocks and, taking the girdle of his cloak, fastened one end to a small tree, tied the other about his neck, and cast himself over the precipice. Ere he was dead, the knot which his nervous hands had tied gave way, and the betrayer’s body was dashed to pieces as it fell on the jagged rocks below.
2010 186:1.7 A mennyország ezen egykori földi követe most Jeruzsálem utcáit járta, elhagyatva és magányosan. A kétségbeesése reménytelen és gyakorlatilag végső volt. Áthaladt a városon és tovább a városfalon át kívülre, majd pedig tovább, a Hinnom völgyének szörnyű magányába, ahol is felmászott a meredek sziklákon, és a ruhája övét levéve, annak egyik végét egy kis fára kötözte, a másikat pedig a nyaka köré, és levetette magát a mélységbe. Még mielőtt meghalt volna, a reszkető kézzel kötött csomó elengedett, és az áruló teste összezúzódott, ahogy az éles sziklákra csapódott[7].
2. THE MASTER’S ATTITUDE
2. A MESTER HOZZÁÁLLÁSA
1955 186:2.1 When Jesus was arrested, he knew that his work on earth, in the likeness of mortal flesh, was finished. He fully understood the sort of death he would die, and he was little concerned with the details of his so-called trials.
2010 186:2.1 Amikor Jézust elfogták, tudta, hogy befejeződött a földi munkája, melyet a halandói húsvér testhez hasonló alakban végzett. Teljes mértékben felfogta azt a halálnemet, mellyel meg kellett halnia, és kevéssé érdekelték az úgynevezett perének a részletei.
1955 186:2.2 Before the Sanhedrist court Jesus declined to make replies to the testimony of perjured witnesses. There was but one question which would always elicit an answer, whether asked by friend or foe, and that was the one concerning the nature and divinity of his mission on earth. When asked if he were the Son of God, he unfailingly made reply. He steadfastly refused to speak when in the presence of the curious and wicked Herod. Before Pilate he spoke only when he thought that Pilate or some other sincere person might be helped to a better knowledge of the truth by what he said. Jesus had taught his apostles the uselessness of casting their pearls before swine, and he now dared to practice what he had taught. His conduct at this time exemplified the patient submission of the human nature coupled with the majestic silence and solemn dignity of the divine nature. He was altogether willing to discuss with Pilate any question related to the political charges brought against him—any question which he recognized as belonging to the governor’s jurisdiction.
2010 186:2.2 A Szanhedrin tagjaiból álló bíróság előtt Jézus nem volt hajlandó válaszolni a hamistanúk vallomásaira[8]. Csak egy olyan kérdés volt, mely mindig is kikényszerítette a választ, akár barát, akár ellenség tette fel azt, és az pedig a földi küldetésének természetére és isteniségére vonatkozott. Amikor megkérdezték, hogy vajon ő az Isten Fia, Jézus minden alkalommal készségesen felelt is[9]. De éppily következetesen nem volt hajlandó megszólalni a kíváncsi és gonosz Heródes jelenlétében[10]. Pilátus előtt csak akkor beszélt, amikor úgy gondolta, hogy Pilátusnak vagy valamely más tisztességes embernek segíthet abban, hogy jobban megértse az általa képviseltek igazságát. Jézus azt tanította az apostolainak, hogy hasztalan dolog a gyöngyeiket disznók elé szórni, és most volt bátorsága az általa tanítottakat alkalmazni[11]. Az ez alkalommal mutatott viselkedése azt példázta, amint az emberi természet türelmesen háttérbe vonul, s ezzel az isteni természet fenséges hallgatása és ünnepélyes méltósága párosul. Teljes mértékben kész volt megvitatni Pilátussal bármely ellene felhozott politikai vádat — bármely kérdést, melyről úgy ítélte meg, hogy az a kormányzó hatáskörébe tartozik.
1955 186:2.3 Jesus was convinced that it was the will of the Father that he submit himself to the natural and ordinary course of human events just as every other mortal creature must, and therefore he refused to employ even his purely human powers of persuasive eloquence to influence the outcome of the machinations of his socially nearsighted and spiritually blinded fellow mortals. Although Jesus lived and died on Urantia, his whole human career, from first to last, was a spectacle designed to influence and instruct the entire universe of his creation and unceasing upholding.
2010 186:2.3 Jézus meg volt győződve arról, hogy az Atya akarata, hogy alávesse magát az emberi események természetes és szokványos menetének, mint ahogy minden más halandó teremtménynek is így kell tennie, és ezért nem volt hajlandó még a meggyőző ékesszólásának tisztán emberi erőit sem igénybe venni ahhoz, hogy befolyásolja az ő társadalmilag rövidlátó és szellemileg vak halandótársainak mesterkedéseit. Bár Jézus az Urantián élt és halt, az ő teljes emberi létpályája, az elejétől a végéig, olyan látványt nyújtott, melynek célja az volt, hogy a maga által teremtett és folyamatosan fenntartott teljes világegyetemet befolyásolja és tanítsa.
1955 186:2.4 These shortsighted Jews clamored unseemlily for the Master’s death while he stood there in awful silence looking upon the death scene of a nation—his earthly father’s own people.
2010 186:2.4 Ezek a rövidlátó zsidók elítélendően a Mester halálát követelték, miközben ő félelmetes hallgatással figyelte egy nemzet — a földi atyja saját népe — haldoklásának jelenetét.
1955 186:2.5 Jesus had acquired that type of human character which could preserve its composure and assert its dignity in the face of continued and gratuitous insult. He could not be intimidated. When first assaulted by the servant of Annas, he had only suggested the propriety of calling witnesses who might duly testify against him.
2010 186:2.5 Jézus szert tett arra az emberi jellemre, mely képes volt megőrizni a higgadtságot és megmutatni a méltóságot a folyamatos és indokolatlan sértések közepette is. Őt nem lehetett megfélemlíteni. Amikor Annás szolgája először rátámadt, csak annak illendő voltára utalt, hogy állítsanak tanúkat, akik kellőképpen tanúskodnának ellene.
1955 186:2.6 From first to last, in his so-called trial before Pilate, the onlooking celestial hosts could not refrain from broadcasting to the universe the depiction of the scene of “Pilate on trial before Jesus.”
2010 186:2.6 Jézusnak az úgynevezett Pilátus előtti perében a figyelő mennyei seregek egytől egyig képtelenek voltak arra, hogy ne máshogy továbbítsák a világegyetem részére ezen esemény leírását, mint hogy „Pilátus áll perben Jézus előtt”.
1955 186:2.7 When before Caiaphas, and when all the perjured testimony had broken down, Jesus did not hesitate to answer the question of the chief priest, thereby providing in his own testimony that which they desired as a basis for convicting him of blasphemy.
2010 186:2.7 Amikor Kajafás előtt állt, és amikor a hamis vallomások mind összeomlottak, Jézus nem habozott válaszolni a főpap kérdésére, s így a saját vallomásában adta elő azt, amit az istenkáromlásban való elítélésének alapjául ők szerettek volna bizonyítani.
1955 186:2.8 The Master never displayed the least interest in Pilate’s well-meant but halfhearted efforts to effect his release. He really pitied Pilate and sincerely endeavored to enlighten his darkened mind. He was wholly passive to all the Roman governor’s appeals to the Jews to withdraw their criminal charges against him. Throughout the whole sorrowful ordeal he bore himself with simple dignity and unostentatious majesty. He would not so much as cast reflections of insincerity upon his would-be murderers when they asked if he were “king of the Jews.” With but little qualifying explanation he accepted the designation, knowing that, while they had chosen to reject him, he would be the last to afford them real national leadership, even in a spiritual sense.
2010 186:2.8 A Mester sohasem mutatta a legkisebb érdeklődést sem Pilátusnak a szabadon engedésére irányuló jó szándékú, ámde bátortalan kísérletei iránt. Tényleg sajnálta Pilátust és őszintén megpróbálta megvilágosítani az ő homályos elméjét. Teljesen közömbös volt a római kormányzó minden olyan próbálkozása iránt, hogy elérje a zsidóknál, hogy visszavonják az ellene felhozott bűnvádjaikat. Az egész szomorú megpróbáltatás alatt egyszerű méltósággal és nem-kérkedő fenségességgel viselkedett. Nem is nagyon akart tükröt tartani a jövendő gyilkosai elé a kétszínűségükről, amikor megkérdezték, hogy vajon ő lenne-e „a zsidók királya”. Mindössze kevés módosító magyarázattal fogadta a megjelölést, tudván, hogy míg ők úgy döntöttek, hogy elutasítják, ő lenne az utolsó, aki valódi nemzeti vezetői szerepet osztana rájuk, hát még szellemi értelemben.
1955 186:2.9 Jesus said little during these trials, but he said enough to show all mortals the kind of human character man can perfect in partnership with God and to reveal to all the universe the manner in which God can become manifest in the life of the creature when such a creature truly chooses to do the will of the Father, thus becoming an active son of the living God.
2010 186:2.9 Jézus keveset beszélt a perek alatt, viszont eleget mondott ahhoz, hogy megmutassa minden halandónak azt a fajta emberi jellemet, melyet az ember tökélyre fejleszthet az Istennel való társulásban, és amely által kinyilatkoztathatta az egész világegyetemnek azt, ahogy az Isten megmutatkozni képes a teremtmény életében, amikor egy ilyen teremtmény igazán úgy dönt, hogy megcselekszi az Atya akaratát, s ezzel az élő Isten tevékeny fiává válik.
1955 186:2.10 His love for ignorant mortals is fully disclosed by his patience and great self-possession in the face of the jeers, blows, and buffetings of the coarse soldiers and the unthinking servants. He was not even angry when they blindfolded him and, derisively striking him in the face, exclaimed: “Prophesy to us who it was that struck you.”
2010 186:2.10 A tudatlan halandók iránti szeretete teljesen megmutatkozik a durva katonák és a meggondolatlan szolgák gúnyolódásaival, ütlegeléseivel és pofonjaival kapcsolatos türelmében és nagy önuralmában. Még csak mérges sem volt, amikor bekötötték a szemét és gúnyosan az arcába csaptak, azt kiáltva: „Na, most mondd meg, hogy ki ütött meg!”[12]
1955 186:2.11 Pilate spoke more truly than he knew when, after Jesus had been scourged, he presented him before the multitude, exclaiming, “Behold the man!” Indeed, the fear-ridden Roman governor little dreamed that at just that moment the universe stood at attention, gazing upon this unique scene of its beloved Sovereign thus subjected in humiliation to the taunts and blows of his darkened and degraded mortal subjects. And as Pilate spoke, there echoed throughout all Nebadon, “Behold God and man!” Throughout a universe, untold millions have ever since that day continued to behold that man, while the God of Havona, the supreme ruler of the universe of universes, accepts the man of Nazareth as the satisfaction of the ideal of the mortal creatures of this local universe of time and space. In his matchless life he never failed to reveal God to man. Now, in these final episodes of his mortal career and in his subsequent death, he made a new and touching revelation of man to God.
2010 186:2.11 Pilátus igazabbul szólt, mint azt maga tudta volna, amikor Jézus megkorbácsoltatását követően, ezt kiáltva állította a sokaság elé, „Íme, az ember!” Valóban, a rettegő római kormányzó álmában sem gondolta volna, hogy épp abban a pillanatban egy világegyetem figyeli ezt a különleges jelenetet, szemlélve azt, amint a szeretett Ura a lealjasult és elfajzott halandó alattvalók gúnyolódásai és ökölcsapásai jelentette megaláztatásnak van kitéve[13]. Amikor Pilátus szólt, a szavait az egész Nebadon visszhangozta, „Íme, az Isten és az ember!” Attól a naptól kezdve, szerte egy világegyetemben, számtalan milliók látják azt az embert, míg a Havona Istene, a világegyetemek mindenségének legfelsőbb ura elfogadja a názáreti embert, megfelelésül az idő és tér helyi világegyetemének halandó teremtményei számára való eszményképnek. A páratlan életében ő sohasem mulasztotta el kinyilatkoztatni az Istent az embernek. Most, a halandói létpályája ezen utolsó jeleneteiben és a későbbi halálában új és megható kinyilatkoztatást tett az emberről az Istennek.
3. THE DEPENDABLE DAVID ZEBEDEE
3. A MEGBÍZHATÓ ZEBEDEUS DÁVID
1955 186:3.1 Shortly after Jesus was turned over to the Roman soldiers at the conclusion of the hearing before Pilate, a detachment of the temple guards hastened out to Gethsemane to disperse or arrest the followers of the Master. But long before their arrival these followers had scattered. The apostles had retired to designated hiding places; the Greeks had separated and gone to various homes in Jerusalem; the other disciples had likewise disappeared. David Zebedee believed that Jesus’ enemies would return; so he early removed some five or six tents up the ravine near where the Master so often retired to pray and worship. Here he proposed to hide and at the same time maintain a center, or co-ordinating station, for his messenger service. David had hardly left the camp when the temple guards arrived. Finding no one there, they contented themselves with burning the camp and then hastened back to the temple. On hearing their report, the Sanhedrin was satisfied that the followers of Jesus were so thoroughly frightened and subdued that there would be no danger of an uprising or any attempt to rescue Jesus from the hands of his executioners. They were at last able to breathe easily, and so they adjourned, every man going his way to prepare for the Passover.
2010 186:3.1 Nem sokkal azt követően, hogy Jézust átadták a római katonáknak a Pilátus előtt lezajlott meghallgatás után, a templomőrség egy különítménye sietett ki a Getszemániba, hogy szétoszlassa vagy elfogja a Mester követőit. E követők azonban jóval az érkezésük előtt szétszóródtak. Az apostolok visszavonultak a nekik kijelölt búvóhelyekre; a görögök is elvonultak és különböző jeruzsálemi házakhoz mentek; a többi tanítvány ugyancsak eltűnt. Zebedeus Dávid úgy gondolta, hogy Jézus ellenségei vissza fognak térni; így hát hamarosan áthelyezett öt-hat sátrat fentre, a szurdok közelébe, ahová a Mester oly gyakran visszavonult imádkozni és együtt lenni Istennel. Itt szándékozott megbújni és ugyanakkor fenntartani egy központot, pontosabban szervezői állomáshelyet a hírvivői szolgálathoz. Alig hagyta el Dávid a tábort, a templomőrség meg is érkezett. Mivel senkit sem találtak ott, megelégedtek azzal, hogy felégették a tábort és azután siettek vissza a templomba. A jelentésük meghallgatását követően a Szanhedrin megelégedéssel vette tudomásul, hogy Jézus követőit olyannyira megijesztették és legyőzték, hogy már nem állt fenn a veszélye felkelésnek vagy bármiféle próbálkozásnak arra, hogy kimentsék Jézust az ítéletvégrehajtók kezéből. Végre fellélegezhettek, így aztán berekesztették az ülést, és mindenki ment a dolgára, hogy felkészüljön a páska-ünnepre.
1955 186:3.2 As soon as Jesus was turned over to the Roman soldiers by Pilate for crucifixion, a messenger hastened away to Gethsemane to inform David, and within five minutes runners were on their way to Bethsaida, Pella, Philadelphia, Sidon, Shechem, Hebron, Damascus, and Alexandria. And these messengers carried the news that Jesus was about to be crucified by the Romans at the insistent behest of the rulers of the Jews.
2010 186:3.2 Amint Pilátus átadta Jézust a római katonáknak, hogy keresztre feszítsék, egy hírvivő indult el sietve a Getszemániba, hogy tájékoztassa Dávidot, és öt percen belül futárok indultak útnak Betszaidába, Pellába, Filadelfiába, Szidonba, Sikembe, Hebronba, Damaszkuszba és Alexandriába. E hírnökök azt a hírt vitték, hogy a rómaiak a zsidók vezetőinek nyomatékos kérésére keresztre feszítik Jézust.
1955 186:3.3 Throughout this tragic day, until the message finally went forth that the Master had been laid in the tomb, David sent messengers about every half hour with reports to the apostles, the Greeks, and Jesus’ earthly family, assembled at the home of Lazarus in Bethany. When the messengers departed with the word that Jesus had been buried, David dismissed his corps of local runners for the Passover celebration and for the coming Sabbath of rest, instructing them to report to him quietly on Sunday morning at the home of Nicodemus, where he proposed to go in hiding for a few days with Andrew and Simon Peter.
2010 186:3.3 E megrendítően szomorú nap folyamán, míg el nem jutott mindenhova az üzenet, hogy a Mestert sírba tették, Dávid hírvivőket küldött ki nagyjából félóránként és azok jelentéseket továbbítottak az apostoloknak, a görögöknek és Jézus földi családjának, melynek tagjai Lázár betániai házában gyűltek össze. Amikor a hírvivők elindultak azzal a hírrel, hogy Jézust eltemették, Dávid feloszlatta a helyi futárokból álló testületét a páska-ünnep idejére és a közelgő szombati pihenőnapra, arra utasítva őket, hogy feltűnés nélkül tegyenek neki jelentést vasárnap reggel Nikodémusz házában, mert Dávid úgy gondolta, hogy néhány napra ott húzza meg magát Andrással és Simon Péterrel.
1955 186:3.4 This peculiar-minded David Zebedee was the only one of the leading disciples of Jesus who was inclined to take a literal and plain matter-of-fact view of the Master’s assertion that he would die and “rise again on the third day.” David had once heard him make this prediction and, being of a literal turn of mind, now proposed to assemble his messengers early Sunday morning at the home of Nicodemus so that they would be on hand to spread the news in case Jesus rose from the dead. David soon discovered that none of Jesus’ followers were looking for him to return so soon from the grave; therefore did he say little about his belief and nothing about the mobilization of all his messenger force on early Sunday morning except to the runners who had been dispatched on Friday forenoon to distant cities and believer centers.
2010 186:3.4 Ez a különös beállítottságú Zebedeus Dávid volt Jézus vezető tanítványai közül az egyetlen, aki hajlott arra, hogy szó szerint és kész tényként vegye a Mester azon kijelentését, hogy meghal és „harmadnapra feltámad”[14]. Dávid egyszer hallotta e jóslatát elmondani, és mivel a gondolkodásmódja olyan volt, hogy szó szerint vette a dolgokat, most azt javasolta a hírvivőinek, hogy vasárnap kora reggel gyűljenek össze Nikodémusz házánál, hogy kéznél legyenek a hírek továbbítására abban az esetben, ha Jézus feltámad holtából. Dávid rövidesen észrevette, hogy Jézus követői közül senki sem várta a Mester sírból való ilyen korai visszatérését; ezért beszélt keveset a meggyőződéséről és nem szólt senkinek arról, hogy mozgósította az egész hírvivői csapatát vasárnap korán reggelre, mikor a futárait péntek délben kiküldte a távolabbi városokba és a hívők központjaiba.
1955 186:3.5 And so these followers of Jesus, scattered throughout Jerusalem and its environs, that night partook of the Passover and the following day remained in seclusion.
2010 186:3.5 Így Jézus követői, akik szétszóródtak Jeruzsálemben és annak környékén, aznap éjjel megtartották a páska-ünnepet, másnap pedig elvonultak a nyilvánosság elől.
4. PREPARATION FOR THE CRUCIFIXION
4. ELŐKÉSZÜLETEK A KERESZTRE FESZÍTÉSRE
1955 186:4.1 After Pilate had washed his hands before the multitude, thus seeking to escape the guilt of delivering up an innocent man to be crucified just because he feared to resist the clamor of the rulers of the Jews, he ordered the Master turned over to the Roman soldiers and gave the word to their captain that he was to be crucified immediately. Upon taking charge of Jesus, the soldiers led him back into the courtyard of the praetorium, and after removing the robe which Herod had put on him, they dressed him in his own garments. These soldiers mocked and derided him, but they did not inflict further physical punishment. Jesus was now alone with these Roman soldiers. His friends were in hiding; his enemies had gone their way; even John Zebedee was no longer by his side.
2010 186:4.1 Miután Pilátus mosta kezét a sokaság előtt, ezzel próbálva meg tisztára mosni annak bűnét, hogy egy ártatlan embert küldött a keresztre pusztán azért, mert félt dacolni a zsidók vezetőinek követelésével, elrendelte, hogy a Mestert adják át a római katonáknak és azt a parancsot adta a századosuknak, hogy késlekedés nélkül feszítsék keresztre[15][16]. Miután átvették Jézust, a katonák visszavezették őt a praetorium udvarába és a saját ruháiba öltöztették azt követően, hogy levették róla a Heródes által ráadott öltözéket. Ezek a katonák gúnyolták és csúfolták, de egyébként nem bántalmazták[17]. Jézus most egyedül volt ezekkel a római katonákkal. A barátai bujkáltak; az ellenségei elmentek a dolgukra; már Zebedeus János sem volt mellette.
1955 186:4.2 It was a little after eight o’clock when Pilate turned Jesus over to the soldiers and a little before nine o’clock when they started for the scene of the crucifixion. During this period of more than half an hour Jesus never spoke a word. The executive business of a great universe was practically at a standstill. Gabriel and the chief rulers of Nebadon were either assembled here on Urantia, or else they were closely attending upon the space reports of the archangels in an effort to keep advised as to what was happening to the Son of Man on Urantia.
2010 186:4.2 Röviddel nyolc óra után történt, hogy Pilátus átadta Jézust a katonáknak és kevéssel kilenc óra előtt került sor arra, hogy elindultak a keresztre feszítés helyszínére[18]. E több mint félórás időtartam alatt Jézus egy szót sem szólt. Egy nagy világegyetem ügyvitele gyakorlatilag leállt. Gábriel és a Nebadon főurai vagy itt, az Urantián gyülekeztek, vagy pedig figyelmesen követték a főangyalok térjelentéseit arra törekedve, hogy képben legyenek arról, ami az Urantián az Ember Fiával történik.
1955 186:4.3 By the time the soldiers were ready to depart with Jesus for Golgotha, they had begun to be impressed by his unusual composure and extraordinary dignity, by his uncomplaining silence.
2010 186:4.3 A Jézussal a Golgotához készülő katonákra már kezdett nagy hatással lenni az ő szokatlan higgadtsága és rendkívüli méltósága, az ő nem panaszkodó hallgatása.
1955 186:4.4 Much of the delay in starting off with Jesus for the site of the crucifixion was due to the last-minute decision of the captain to take along two thieves who had been condemned to die; since Jesus was to be crucified that morning, the Roman captain thought these two might just as well die with him as wait for the end of the Passover festivities.
2010 186:4.4 A keresztre feszítés helyszínére való elindulás nagyobbrészt azért szenvedett késedelmet, mert a százados az utolsó percben elrendelte, hogy vigyenek magukkal két halálraítélt latrot is; lévén, hogy Jézust azon a délelőttön kellett keresztre feszíteniük, a római százados úgy gondolta, hogy ez a kettő is meghalhat vele együtt, így nem kell megvárniuk a páska-ünnepi események végét[19].
1955 186:4.5 As soon as the thieves could be made ready, they were led into the courtyard, where they gazed upon Jesus, one of them for the first time, but the other had often heard him speak, both in the temple and many months before at the Pella camp.
2010 186:4.5 Amint a latrokat felkészítették, az udvarba vezették őket, ahol is meglátták Jézust, az egyikük most először életében, viszont a másik már többször hallotta beszélni a templomban és sok hónappal korábban a pellai táborban is.
5. JESUS’ DEATH IN RELATION TO THE PASSOVER
5. JÉZUS HALÁLÁNAK A PÁSKA-ÜNNEPHEZ VALÓ VISZONYA
1955 186:5.1 There is no direct relation between the death of Jesus and the Jewish Passover. True, the Master did lay down his life in the flesh on this day, the day of the preparation for the Jewish Passover, and at about the time of the sacrificing of the Passover lambs in the temple. But this coincidental occurrence does not in any manner indicate that the death of the Son of Man on earth has any connection with the Jewish sacrificial system. Jesus was a Jew, but as the Son of Man he was a mortal of the realms. The events already narrated and leading up to this hour of the Master’s impending crucifixion are sufficient to indicate that his death at about this time was a purely natural and man-managed affair.
2010 186:5.1 Nincs közvetlen kapcsolat Jézus halála és a zsidó páska-ünnep között. Igaz, a Mester ezen a napon, a páska-ünnepre való felkészülés napján adta életét a húsvér testben, és nagyjából akkor, amikor a páska-ünnepi bárányokat a templomban feláldozták. Ám ez a véletlen egybeesés semmilyen mértékben nem jelenti azt, hogy az Ember Fia halála a földön bármilyen kapcsolatban lenne a zsidó áldozási rendszerrel. Jézus zsidó volt, de az Ember Fiaként a teremtésrészek halandója is. A Mester közelgő keresztre feszítésének órájához vezető események elmondása elégséges annak jelzésére, hogy az ekkor bekövetkező halála tisztán természetes és ember által irányított történés volt.
1955 186:5.2 It was man and not God who planned and executed the death of Jesus on the cross. True, the Father refused to interfere with the march of human events on Urantia, but the Father in Paradise did not decree, demand, or require the death of his Son as it was carried out on earth. It is a fact that in some manner, sooner or later, Jesus would have had to divest himself of his mortal body, his incarnation in the flesh, but he could have executed such a task in countless ways without dying on a cross between two thieves. All of this was man’s doing, not God’s.
2010 186:5.2 Ember és nem az Isten volt az, aki eltervezte és kivitelezte Jézus kereszthalálát. Igaz, az Atya nem volt hajlandó beavatkozni az emberi események menetébe az Urantián, de a paradicsomi Atya nem rendelte el, nem igényelte és nem is követelte meg a Fia olyan módon való halálát, ahogyan azt a földön véghez vitték. Tény, hogy előbb-utóbb, valamiképp Jézusnak meg kellett válnia a halandó testétől, a húsvér testi megtestesülési alakjától, ám e feladatot számtalan módon végrehajthatta volna úgy, hogy ne két lator között, egy kereszten kelljen meghalnia. Ami történt, az ember cselekedete volt, nem az Istené.
1955 186:5.3 At the time of the Master’s baptism he had already completed the technique of the required experience on earth and in the flesh which was necessary for the completion of his seventh and last universe bestowal. At this very time Jesus’ duty on earth was done. All the life he lived thereafter, and even the manner of his death, was a purely personal ministry on his part for the welfare and uplifting of his mortal creatures on this world and on other worlds.
2010 186:5.3 A megkeresztelése idejére a Mester már magáévá tette azt a szükséges földi, húsvér testi tapasztalást, mely az ő hetedik és utolsó világegyetemi alászállásához kellett. Ekkorra Jézus a földi kötelességének már eleget tett. Az egész élet, melyet azt követően megélt, és még a halálának módja is, tisztán személyes segédkezés volt a részéről az ezen a világon és a többi világon élő halandó teremtményei jóléte és felemelése érdekében.
1955 186:5.5 All that the Son of Man said or did on earth greatly embellished the doctrines of sonship with God and of the brotherhood of men, but these essential relationships of God and men are inherent in the universe facts of God’s love for his creatures and the innate mercy of the divine Sons. These touching and divinely beautiful relations between man and his Maker, on this world and on all others throughout the universe of universes, have existed from eternity; and they are not in any sense dependent on these periodic bestowal enactments of the Creator Sons of God, who thus assume the nature and likeness of their created intelligences as a part of the price which they must pay for the final acquirement of unlimited sovereignty over their respective local universes.
2010 186:5.5 Mindaz, amit az Ember Fia mondott vagy tett a földön, nagymértékben megszépítette az Istenhez fűződő fiúságnak és az emberek közötti testvériségnek a tantételeit, ám az Isten és az emberek közötti ezen alapvető fontosságú kapcsolatok eredendően megvannak azon világegyetemi tényekben, hogy az Isten szereti a teremtményeit és az isteni Fiak természetüknél fogva irgalmasak. E megható és istenmód szépséges kapcsolatok ember és az Alkotója között e világon és minden más világon szerte a világegyetemek mindenségében, az örökkévalóságtól fogva léteznek; és azok semmilyen értelemben nem függenek az Isten Teremtő Fiainak ezen időszakos alászállásaitól, akik így felveszik a teremtett értelmes lényeik természetét és hasonlatosságát azon ár részeként, mely árat meg kell fizetniük azért, hogy véglegesen megkapják a korlátlan főhatalmat a saját helyi világegyetemük felett.
1955 186:5.6 The Father in heaven loved mortal man on earth just as much before the life and death of Jesus on Urantia as he did after this transcendent exhibition of the copartnership of man and God. This mighty transaction of the incarnation of the God of Nebadon as a man on Urantia could not augment the attributes of the eternal, infinite, and universal Father, but it did enrich and enlighten all other administrators and creatures of the universe of Nebadon. While the Father in heaven loves us no more because of this bestowal of Michael, all other celestial intelligences do. And this is because Jesus not only made a revelation of God to man, but he also likewise made a new revelation of man to the Gods and to the celestial intelligences of the universe of universes.
2010 186:5.6 A mennyei Atya éppen úgy szerette a halandó embert a földön Jézus urantiai életét és halálát megelőzően, mint ahogy az ember és az Isten társas viszonyának eme páratlan megmutatkozását követően. A Nebadon Istenének emberként való megtestesülése olyan nagyszerű folyamat, mely az Urantián nem tudta teljesebben megmutatni az örökkévaló, végtelen és egyetemes Atya sajátosságait, viszont gazdagabbá tett és megvilágosított minden más intézőt és teremtményt a Nebadon világegyetemben. Míg a mennyei Atya nem szeret bennünket jobban Mihály ezen alászállása miatt, minden más mennyei értelem igen. Ez azért van így, mert Jézus nem csak Istent nyilatkoztatta ki az embernek, hanem mert ugyancsak új kinyilatkoztatást tett az emberről az Isteneknek és a világegyetemek mindensége mennyei értelmeinek.
1955 186:5.7 Jesus is not about to die as a sacrifice for sin. He is not going to atone for the inborn moral guilt of the human race. Mankind has no such racial guilt before God. Guilt is purely a matter of personal sin and knowing, deliberate rebellion against the will of the Father and the administration of his Sons.
2010 186:5.7 Jézus nem úgy készül meghalni, mint bűnért való áldozat[21]. Nem fog vezekelni az emberi faj veleszületett erkölcsi bűnösségéért. Az emberiségnek nincs ilyen faji vétke az Isten előtt. A bűnösség tisztán a személyes bűn területe, az Atya akarata és az ő Fiainak igazgatása elleni tudatos és szándékos lázadás kérdése.
1955 186:5.8 Sin and rebellion have nothing to do with the fundamental bestowal plan of the Paradise Sons of God, albeit it does appear to us that the salvage plan is a provisional feature of the bestowal plan.
2010 186:5.8 A bűnnek és a lázadásnak semmi köze sincs a paradicsomi Istenfiak alapvető alászállási tervéhez, jóllehet számunkra úgy tűnik, hogy a megmentési terv az alászállási terv egyik időleges ismérve.
1955 186:5.9 The salvation of God for the mortals of Urantia would have been just as effective and unerringly certain if Jesus had not been put to death by the cruel hands of ignorant mortals. If the Master had been favorably received by the mortals of earth and had departed from Urantia by the voluntary relinquishment of his life in the flesh, the fact of the love of God and the mercy of the Son—the fact of sonship with God—would have in no wise been affected. You mortals are the sons of God, and only one thing is required to make such a truth factual in your personal experience, and that is your spirit-born faith.
2010 186:5.9 Az Istentől eredő szabadítás az Urantia halandói számára éppoly eredményes és csalhatatlanul bizonyos lett volna akkor is, ha Jézus nem hal meg a tudatlan halandók kegyetlen kezétől. Ha a Mestert kedvezően fogadták volna a földi halandók és a húsvér testi életét önként feladva távozott volna az Urantiáról, akkor az az Isten szeretetének és a Fiú irgalmának tényét — az Istennél való fiúi elismerés tényét — semmilyen mértékben nem érintette volna. Ti, halandók, az Isten fiai vagytok, és egyetlen dologra van szükség ahhoz, hogy ez az igazság tényszerűvé váljon a személyes tapasztalásotokban, és az nem más, mint a szellemtől született hitetek.